Száz év börtön

A mianmari katonai vezetők több mint egy éve úgy érezték, hogy most már elég abból a játékból, amelyet a délkelet-ázsiai országban demokráciának neveztek, a hadsereg puccsot hajtott végre. Aung Szan Szú Csí, a volt miniszterelnöknő, az ellenzék egyetlen reménye most sorban kapja a súlyos börtönbüntetéseket, miközben az ország több vidéki államában polgárháborús helyzet alakult ki.

HUMANRIGHTS-DAY/JAPAN Fotó: ISSEI KATO Forrás: Reuters

Tavaly február első napján különös helyzet állt elő Mianmarban, az egykori Burmában: a katonaság puccsot hajtott végre maga ellen. Ugyanis az elmúlt tíz év demokráciakísérletében is minden politikai mozzanatot árgus szemekkel követett. Arról volt szó, hogy a hadsereg vezetői a kitüntetésektől súlyos egyenruhát jól szabott polgári öltönyökre váltották. Az ellenzék vezető alakjának, Aung Szan Szú Csínek, a Nobel-békedíjas politikus asszonynak – többéves házi őrizet után – biztosítottak szerepet, ő lett a „főtanácsos”, gyakorlatilag kormányfő, aki az ország mindennapos ügyeiért volt felelős. Tevékenységét azért jól körülbástyázták jogszabályokkal és megbízható személyekkel, ha esetleg valami rossz­ra gondol, azt ne tudja kivitelezni.

A tábornokok is rájöttek arra, hogy kormányfőként többet hoz a konyhára a ma 76 esztendős politikusnő, mint ha házi őrizetben vagy börtönben tartják.

Aung Szan Szú Csí jelkép: apja a burmai szabadságharcok hőse. A nyolcvanas évek végén Angliában élte a háziasszonyok életét, magánemberként tért vissza Burma fővárosába, Rangúnba, ahol a többmilliós tüntető tömeg őt akarta. Az évtizedek óta száműzetésben élő közgazdász-kutató belecseppent a politika helyi boszorkánykonyhájába. Többször letartóztatták, majd ha nőtt a nyomás az országot irányító katonákon, kiengedték. 1990-ben megnyerte pártjával, a Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű szervezettel a választásokat, amire a katonák részéről az volt a válasz, hogy puccsot hajtottak végre. A burmai nép szemében ma is ő a szabadság szimbóluma, szerepe megkerülhetetlenné vált Burmában. Kitartó, reformokra épülő, erőszakmentes politikájáért 1991-ben Nobel-békedíjjal jutalmazták, amelyet nem tudott átvenni újabb őrizetbe vétele miatt. A katonáknak 2011-ben belpolitikai érdekük volt, hogy valamilyen formában bevonják a demokráciakísérletükbe, ez eredményezte fokozatos visszatérését a politikába, amire ő is igent mondott. Nem adta fel az álmát, hogy belülről próbálja megreformálni a burmai rendszert, amely a fegyverek erejére épült. Ebben súlyosan tévedett.

Nemzetközi színtéren jó dobásnak hatott Aung Szan Szú Csí szerepvállalása a burmai kormányban. A demokratikus világban mindenhol nagy tisztelet övezte a politikus asszonyt, aki továbbra is tanúbizonyságot tett erőszakmentes elvei mellett. A katonák örülhettek ragyogó választásuknak. Barack Obama amerikai elnök 2012-es látogatását úgy értékelték Mianmarban, mint az ország jó irányban tett első lépéseit. Aztán két év múlva a Fehér Ház ura nemzetközi találkozón vett részt Mianmarban, akkor már ő is látta, hogy milyen hatalmas átverésnek volt a részese ő maga is.

A katonák elégedettek lehettek Aung Szan Szú Csí szereplésével, de egy problémát illetően nem ilyen előadásra számítottak. Mégpedig a mélyrepülő gazdaság felpörgetésében, ugyanis ez sarkallta az akkor triumvirátusban működő katonai juntát a változtatások bevezetésére.

Az 55 milliós ország ugyanúgy egy helyben jár, mint azelőtt, ami valószínűleg nem személyfüggő, hiába voltak a gazdasági toldozgatások, foltozgatások, a válság a késői szocializmus jegyeit magán viselő rendszer sajátossága. És Aung Szan Szú Csí elkövetett még egy hibát, amelynek következtében már nem lett olyan kapós külföldön. Kiállt a rohingyáknak a buddhista országból történő 2017-es kiűzetése mellett. Az 1,4 milliós muzulmán kisebbség ellen a burmai katonaság népirtást követett el. A politikus asszony ezt védelmébe vette, ezzel Nyugaton meg is szűnt az őt szentté magasztaló tisztelet. Az ítélet megszületett: támogatta a hadsereg bűneit, ő sem különb a Deákné vásznánál.

Az ellenzék, a Nemzeti Liga a Demokráciáért 2020 őszén olyan nagyarányú győzelmet aratott a parlamenti választásokon, hogy az mindent felborított volna politikai színtéren. Elérkezett a demokrácia alapkérdése: vajon a hátsó sorokból irányító katonai vezetés valóban kész-e átadni a valós hatalmat a győztes erőnek? Erre nem voltak képesek, ugyanis a parancsnokok jól tudták, hogy a történet végén elszámoltatás vár rájuk. Így előbújva a függöny mögül a maguk kezébe vették a kormányzást. Valójában nem történt semmi különös, hiszen 1962 óta – eltekintve a 2011–2021 közötti tapogatózó kísérlet éveitől – mindig azok irányították az „ezer pagoda országát”, akiknek fegyver volt a kezében. Tavaly év elején a katonák visszavették az ország feletti teljes ellenőrzést. „Mi nem ilyen szabályok alapján játszunk, hogy a végén még mi veszítünk – mondhatták magukban. – Amúgy sem hoztak megváltást ezek az évek, elölről kezdjük az egész játékot, vissza a startra.”

A lakosság zöme elhitte, hogy náluk most már demokratikus szabályok uralkodnak. Tömegtüntetéseken tiltakoztak az új hatalom ellen, amely a régi módszereket vette elő, a nagyvárosokban brutálisan leverte a megmozdulásokat. A harcias fiatalok most vidéken próbálkoznak. Mintegy kétszáz ellenálló csoportról van tudomásuk a térség megfigyelőinek, főleg etnikai követeléseket eddig is hangoztató alakulatokhoz csatlakoznak. Az északnyugati Chin államban szinte mindennaposak az ellenállók és a hadsereg összecsapásai.

A gerillák rajtaütésekben különösen eredményesek, százas nagyságú katonai konvojokkal is szembeszállnak. A katonák, akiknek harci morálja meglehetősen gyenge, számíthatnak orvlövészekre és robbantásos merényletekre is. Hasonló a helyzet Rakin és Junnan államokban is.

A városi tüntetések során életüket vesztő emberek száma úgy 1400 körül van. De a hadsereg is ehhez mérhető veszteségeket szenvedett el az elmúlt hónapokban a vidéki összecsapásokban. Hogy miből van pénz fegyverre, lőszerre? A szomszédos országok, az indiai, thaiföldi és laoszi szakértők szerint Shan államban, amely a délkelet-ázsiai „aranyháromszög” egyik kiindulópontja, az ópiumtermelés újabb hullámot vett. Az északi Kasin álllamban a ritkafémek, máshol a smaragd illegális bányászata dívik.

Közben folynak a párhuzamos tárgyalások a különböző vádpontok alapján Aung Szan Szú Csí ellen. Van ezek közt hazaárulás, lázítás, választási csalás, közhatalom megdöntésének kísérlete, korrupció dögivel, nem engedélyezett eszköz birtoklása (találtak egy walkie-talkie-t a lakásán), a közegészségügyi, a koronavírus-járvány­ra vonatkozó szabályok megsértése. Több ügyben már megszületett az ítélet: kettőtől négy évet szabtak ki rá. Együttesen száz évre kell elítélni – ez a hadsereg vezetőinek szándéka –, elvégre­ Mianmar jogállam. A korrupció darabjáért 15 év jár, így akár még össze is jöhet a kívánt mennyiség. De a katonák sem akarják börtönbe vetni, házi őrizetben, tökéletesen elvágva a külvilágtól a rezidenciáján töltheti le büntetését. „A ranguni nagyasszonyt” örök némaságra ítélhetik. A nemzetközileg elszigetelt Min Aung Hlaing­ tábornok, a puccsisták vezetője meg az egyetlen szövetségese, Kína életmentő segítségére vár.

Borítókép: Tüntetés Tokióban Aung Szan Szú Csíért 2021 decemberében. Jelképek (Fotó: Reuters)