Mitől olyan értékes egy kosfejes ünnepi juhászkampó, egy cifraszűr kabát, a liszttartó kópic Vas vármegyéből, Kovács János nemzetőr hajfonata, egy pár torockói csizma vagy – urambocsá! – egy pár gördeszkáscipő? Mert ez utóbbi is látható a Néprajzi Múzeum Megérkeztünk című időszaki kiállításán. Talán az alapanyagával hívja fel magára a figyelmet az 1913-ban kivarrt hartai kendervászon dísztörölköző? Vagy a kézimunka minőségével? Aki a kézműves technológiák iránt érdeklődik, az lehet, hogy eleve a képző- és iparművészet felé veszi az irányt. Néprajzi múzeumok régészeti tárgyakkal sem dicsekedhetnek akkora mennyiségben, mint a történeti intézmények. Nem is ez a dolguk. Társadalmi intézményként hiteles történeteket közvetítenek. Emberi történeteket, amelyek minden korosztályt megszólítanak.
Nincs helye az állandónak?
Új épületbe költözött a Néprajzi Múzeum, és rögtön a nemzetközi szakmai térben is újrapozicionálta magát: az európai etnográfiai múzeumok igazgatóinak részvételével What’s up?!/Mi a helyzet?! címmel rendezett konferenciát a megnyitásakor. Hogy mi a pálya, milyen trendek és gondolatok mentén érdemes megújulni, arra húsz intézményvezető kereste a választ három napon át, körüljárva a XXI. század hívószavait. Ezek: dekolonizációs törekvések, jóvátétel, megbékélés, részvételiség, párbeszéd és kölcsönösség – hogy csak néhányat említsünk az elmúlt évtizedek társadalmi változásai nyomán és a Black Lives Matter, a woke mozgalom hatására a szakmai nyelvezetben is megszilárduló kifejezések közül.
Etikai szempontokra hivatkozik Léontine Meijer-van Mensch, a Szász Állami Etnográfiai Gyűjtemények főigazgatója, aki nagy léptékű gyűjtemény helyett hálózatban gondolkodik. Lipcse, Drezda és Herrnhut néprajzi intézményeinek vezetőjeként az átláthatóság szerepét hangsúlyozza a hálózati múzeummá válás folyamatában:
Mi nem tárgyakat gyűjtünk, hanem kapcsolatokat
– jelenti ki.
– Az állandó kiállítást el kell felejteni, hiszen manapság semmi nem állandó. A statikusságnak nincs helye a múzeumokban. Minden változik, mozgásban van, így nekünk is fluid, cseppfolyós múzeumban kell gondolkodnunk. Látogatóinkkal közösséget alkotunk: amikor megérkeznek a megnyitóra, kész kiállítást várnak, ehelyett azt hallják tőlünk, hogy kezdődhet a munka, segítsetek összerakni a tárlatot! A látogató is hozzájárul a múzeum jövőjéhez.