Az információbrókerek nem hírszerzők

Május végén egy csak Amerikában futó Apple-reklámra kapta fel a fejét a techvilág. Ellie bakelitboltban válogat, amikor az egyik ajtó mögött felfedezi, hogy épp aukciót­ tartanak. Kalapács alá kerülnek az e-mailjei, keresési előzményei, gyógyszertári vásárlásai, hely­adatai, szerződései, átutalásai és éjszakai chatelési szokásai is. A legmagasabb kikiáltási árú személyes adat előtt azonban Ellie észbe kap, és letiltja iPhone-ján az applikációk adatkövetését, illetve bekapcsolja az e-mailes aktivitást védő IP-cím-titkosítást.

Könyvtárosok forradalma

A reklám az adattovábbítás szürkezónájára kívánja felhívni a figyelmet. Amerikában jóval kevesebb szabályozás védi a felhasználókat, mint az unióban, nincs például az európai GDPR-hoz hasonló rendelet, így az adatbrókerek sokkal több információt gyűjthetnek össze. Nem véletlen, hogy a Pew Research 2019-es felmérése szerint az amerikaiak 78 százaléka tart attól, hogy bizonyos cégek hogyan szerzik meg adataikat, és 81 százalékuk szerint a cégeknél tárolt személyes adatok potenciálisan nagyobb veszélyt jelentenek, mint amennyi hasznot hozhatnak.

Az információbrókeri tevékenység az 1960-as évek Amerikájában született, amikor néhány könyvtáros felismerte, hogy a számítógépek elterjedése meghozza az információs forradalmat.

Épp ezért a hetvenes években is főként könyvtárosok álltak információbrókernek, mivel ők ismerték a dokumentum-visszakeresés és -analizálás alapjait. Mára jóval szélesebb a tevékenység merítési köre, bárki, aki logikus, elemző gondolkodással, megfelelő kommunikációs és üzleti képességekkel bír, elhelyezkedhet információbrókerként.

Cégek vagy magánszemélyek végzik a tevékenységet, amelynek lényege, hogy megbízóik speciálisan feltett kérdésére különféle forrásokból gyűjtenek össze információkat, amelyeket átlátható módon, rendszerben tálalnak. A hazai szakemberek nyilvános adatbázisokkal dolgoznak, külföldön azonban ez nem ilyen egyértelmű. Egyrészt az információbróker cégek rendszeresen tekintenek be olyan adatgyűjtő cégek adatbázisába, amelyek például bankoktól, hűségprogramot vezető cégektől vagy ingyenes applikációk tulajdonosaitól vesznek adatokat.

Az adatgyűjtés, illetve a személyes adatok szivárgása évek óta probléma számos közösségi médium és házhozszállítási applikáció adatgyűjtése miatt, mivel ezeket semmi nem szabályozza nemzetközi szinten. Az uniós GDPR sokat tett az európai állampolgárok védelme érdekében, de a világ többi részén marad a technológiai védelem, tehát az okostelefonok és -eszközök olyan beállításai, amelyek minél kevesebb információt engednek át harmadik félnek.

Sok kérdés merül fel az információbrókeri tevékenység etikusságáról is. Amerikában például nem egy esetben fordult elő, hogy cégek pszichológiai befolyásolással szereztek meg az ügyfeleknek fontos információkat úgy, hogy különféle ürügyekkel hívtak fel embereket.

A szakértők ugyanakkor igyekeznek mindenkit megnyugtatni, hogy a tevékenység alapvetően szükséges szolgáltatás, mivel ma már oly mértékű információ áll rendelkezésre, hogy annak átlátása és szakszerű rendszerezése hozzáértést kíván. Ha egy ügyfél maga akarna nekiállni kutatni, az aligha lenne költséghatékony, mivel sokkal több időt és pénzt emésztene fel, mint ha megbízna egy információbrókert. Az információra minden üzleti vállalkozásnak szüksége van, és az információs társadalom fejlődésével, illetve a globalizáció okozta nemzetközi versenytársak növekvő számával ez a függés egyre erősebbé válik. Továbbá éppen az információbőség miatt nemcsak az információ mennyisége számít, hanem a megbízhatósága is. Az információbróker cégek pedig kezeskednek az általuk adott összefoglaló helyességéért.

Amerikában ennek köszönhetően meglehetősen keresett szakmáról van szó. A cégek átlagos bevétele 3,5 milliárd dollár körül mozog egy évben, harmincszázalékos profitrátával. Magyarországon viszonylag gyerekcipőben jár a tevékenység, ám a kereslet növekszik a szolgáltatás iránt, így a Magyar Információbrókerek Egyesülete a szakma folyamatos növekedését várja, hiszen ez lehetőséget nyújt a megbízóknak, hogy tehermentesítsék munkatársaikat.

Speciális kérések

Mikulás Gábor információ- és PR-tanácsadó, a Magyar Információbrókerek Egyesületének elnöke az ELTE-n végzett könyvtár–magyar szakon, majd a kilencvenes években köz- és szakkönyvtárban dolgozott.

Szerényi Gábor rajza

– Melyik volt az a pillanat, amikor rájött, hogy az információ érték?
– A hetvenes években Amerikában az információbrókerek általában könyvtár szakon diplomáztak. Azóta a világban már sok más végzettséggel rendelkező szakember foglalkozik ezzel a munkával. Én a könyvtárban olyan szolgáltatásokat szerettem volna kialakítani, amelyekért garanciát is vállalunk, de akkor ehhez nem kaptam megfelelő támogatást. A kétezres évek elején részt vettem egy okleveles információbrókereket képező oktatáson, ahol a második évben már tanítottam is. A nagy adatbázis-szolgáltatók részben hasonlóval foglalkoznak, mint mi, de ők nem testre szabott információkat szolgáltatnak. A mi ügyfeleink általában speciális kérésekkel állnak elő. Természetesen adatokhoz bárki hozzájuthat, de nem mindegyikhez. A felkutatás, a válogatás, a keresőkérdésekkel való operálás, az adatbányászat, az elemzés – mind szakembert kíván.

– Milyen területen dolgozók kérnek információkat, kik a megbízóik?
– Hozzánk legtöbbször marketingre és céginformációkra vonatkozó kéréssel fordulnak. Tevékenységi körünkbe tartozik a szabadalom- és védjegy-információ és az issue management is, amely egy ügy kezelését, a kritikus környezeti tényező figyelemmel kísérését jelenti. Mondok egy példát. Egy erőmű bizonyos technológiát használ, és a megbízónk szeretné megtudni, hogy a világban hasonló technológiával működő erőműveknek milyenek a biztonsági tapasztalataik. Milyen problémák merültek fel eddig, és azokat hogyan kommunikálták. Ha a megbízó cégnél hasonló meghibásodás fordulna elő, az átadott információk birtokában hamar kialakíthatnák saját álláspontjukat. Egy ügyvéd felkérésére a sajtóadatbázisban kellett kutatnunk, és telefonon információkat szereznünk. Mivel az ügyvédnek ez nem szakterülete, és ideje sem volt rá, megérte neki kiadni ezt a feladatot. Vagy ha egy vállalat le akarja cserélni az autóflottáját, megbíz minket, hogy kutassuk fel azt a céget, amelyik ajánlata számukra a legkedvezőbb lenne. Két évtizeddel ezelőtt valaki itthon azon gondolkodott, hogy beindítja a pedálos autó gyártását. Felkért, hogy nézzek utána, hogy külföldön kik gyártják, miből készítik és milyen áron. Most egy második világháborús történelmi személyiség kézírását kell beszereznem. Levéltárakat hívok fel, azonosítom a kutatókat, megszerzem az elérhetőségüket, és a megfelelő nyelven rákérdezek dokumentumokra, adatokra.

Gyanús szén

– Hogyan lehet egy információ árát megszabni?
– A felkérések után próbakeresést végzek, felállítom a stratégiát, és adok egy árajánlatot. Az egyik vállalatnak évente kell információcsomagokat összeállítanom, ennek ára attól függ, hogy mi van a csomagban. Van, aki havonta szeretné, hogy végezzek trendfigyelést, és magyar nyelven foglaljam össze. Zárt végű kérdésnek nevezzük, ha tudom, hogy az információ biztosan megszerezhető, és nyílt végűnek, ha nem tudom garantálni, hogy találok adatot. Az is előfordulhat, hogy nem találok. Egyszer egy ügynök kőszenet akart eladni hazai vasgyárnak gyanúsan jó áron. A kolléga utánanézett az eladó állítólagos cégének, amely mérvadó adatbázisban nem szerepelt. Ez esetben a keresés eredménye nulla volt. Az volt az adat, hogy nem volt adat. Az ügynökről később kiderült, hogy csaló.

– Hányan dolgoznak ma Magyarországon információ­brókerként?
– Tízezerre teszem azok számát, akik valamilyen szem­pontból térítésért szereznek információt – marketing- és adatbázisokkal foglalkozó szakemberek, oktatók, kutató könyv­tárosok –, de ők jellemzően nem nevezik magukat információbrókernek. A Magyar Információbrókerek Egyesületében huszonöten vagyunk. Célunk a szolgáltatások megismertetése, az érdekvédelem, valamint a szakmai képzés támogatása.

A cégünkben ketten dolgozunk, de a megbízástól függ, hogy ­hányan foglalkozunk a feladattal. Ha szükséges, felkérünk alvállalkozókat, például hírszerző kollégákat, ők ugyanis kimennek terepre, mi nem. Mi íróasztal mellől szabadon ­elérhető vagy térítéses adatbázisokból, internetről vagy telefonon gyűjtjük az adatokat. Ha személyről kell információt beszereznünk, akkor már az elején tisztázzuk, hogy mi nem hírszerzők vagyunk, kizárólag open source intelligence-szel, vagyis nyílt forrású hírszerzéssel foglalkozunk. Jó példa erre Tom Clancy amerikai író esete, akit, miután megírta a Vadászat a Vörös Októberre című regényét – amelyből később film is készült –, a könyvben szereplő érzékeny adatok miatt berendelt a CIA. Az író elmondta, hogy melyik szakkönyvtárban milyen katonai folyóiratokat lapozgatott, és milyen cikkeket, dokumentumokat olvasott el.

Sehova nem tört be, senkit nem hallgatott le, semmi törvénybe ütközőt nem követett el, csak nyílt információforrásokat nézett át, s ezekből vont le következtetéseket. Mint egy információbróker.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Flickr)