Egy házasság, amelyet magándetektívvel sem lehetett megakadályozni

Három éve bővült Kassa látnivalóinak sora: megnyitotta kapuit a Márai Sándor-emlékkiállítás. Aki megtekinti, nemcsak a világhírű írót ismerheti meg, de feleségét, Lolát is. Az asszony naplójegyzeteinek megjelenése az idei év irodalmi szenzációja volt. Páros portrénkban arra is keressük a választ, mi terelte egymás mellé ezt a két embert, hogy egy életre elválaszthatatlanok legyenek.

Forrás: A szerző felvétele

– Kevés információt találtam Loláról, ezért döntöttem úgy, hogy magam nézek utána, milyen családból származik, mi kötötte őket össze. Kassán kezdtem az anyaggyűjtést, amelynek eredményeit a Lola könyve című munkám foglalja össze – mondja Ötvös Anna.

Kötetéből kiderül: mind Márai, mind Lola jó hírű, módos kassai polgárcsaládba született.

Kapucsengő a Mészáros (ma Mäsiarska) utca 35. alatt. Fotó: A szerző felvétele

A két família feje ismerte egymást, hiszen mindketten a városi tanács tagjai voltak, továbbá igazgatótanácsi tagok egy számológépeket gyártó részvénytársaságnál. A két édesanya különféle jótékonysági rendezvények – bálok, hangversenyek – szervezőbizottságában dolgozott együtt.

Mindezeken túl: Lola abba a lánygimnáziumba járt, ahol évekkel korábban Márai édesanyja volt az egyik tanárnő. És a tizenöt éves Grosschmid Sándor első – immár Márai néven aláírt – cikkei abban a Felsőmagyarország című napilapban jelentek meg, amelynek Lola édesapja, Matzner Sámuel volt a tulajdonosa és kiadója! De mert Grosschmidék katolikusok voltak, Matznerék zsidók, nem volt köztük mindennapi, élő kapcsolat.

Jelen tudásunk szerint a két fiatal 1921-ben találkozott személyesen – de nem Kassán, hanem Berlinben. Lola a rokonainál időzött odakint, Márai pedig – aki 1919-ben kezdte meg újságírói tanulmányait a Lipcsei Egyetemen, és az azt követő években Németországban élt – a Kassai Napló helyi tudósítójaként, a Kassai Újság külsős munkatársaként tartózkodott ugyanott. A találkozás mindkettejükre mély hatást gyakorolt – 1923 tavaszán már férj és feleség voltak.

Budapesti gyors

– A kassai öntudat, a közös múlt, a közös ismerősök, az azonos értékrend és tapasztalat, vagyis minden, amit ebből a városból vittek magukkal – ez volt közöttük a legerősebb kapocs – adja okát Ötvös Anna, mi miatt találtak ilyen gyorsan s elválaszthatatlanul egymásra.

Az igen kimondásáig vezető út nem volt éppen buktató nélküli: családja vagyonosabb, tekintélyesebb jövendőbelit látott volna szívesen Ilona mellett, nem kis keresetű újságírót, akinek addig mindössze egy prózai és két verseskötete jelent meg. Matzner Sámuel ezért magándetektívet fogadott, és megbízta, hogy tartsa szemmel az udvarlót.

– Amikor táviratot kapott tőle, hogy Ilona felszállt a budapesti gyorsra, még nem gyanakodott, hiszen úgy tudta, Sándor Berlinben van. 

Ám a magándetektív a következő táviratban arról értesítette, hogy Márai is Budapesten tartózkodik! Késlekedés nélkül vonatra szállt hát, de ahhoz, hogy megakadályozza az esküvőt, későn érkezett. Ahhoz viszont, hogy részt vegyen rajta, még időben: mivel elfogadta, hogy nem tudja megváltoztatni a lánya elhatározását, ő lett a tanúja a szertartáson 

– eleveníti fel Ötvös Anna az esküvőt megelőző eseményeket a családi legendárium alapján.

A kutató az idei év egyik irodalmi szenzá­ciójának számító Betűbe zárva című kötet sajtó alá rendezője. Ugyanis Márai felesége is naplót vezetett, méghozzá 1948-tól 1979-ig, emigrációjuk kezdetétől csaknem nyolcvanéves koráig. Az említett könyv két kötete Lola jegyzeteinek mintegy felét tartalmazza csaknem ezerhétszáz oldalon.

Titokzatos virágcsokor

– Lola feleségként feladatának tekintette, hogy férje számára megteremtse a nyugodt hátteret az alkotáshoz. Így minden energiájával azon volt, hogy levegye a válláról a napi gondokat. Természetesen szerette a férjét. Mint írót zseninek tartotta. Ez sokszor segített neki abban, hogy megbocsásson neki, ha megbántotta. Ilyenkor előbb bocsátott meg az írónak, és csak később a férjnek – fejtegeti Ötvös Anna.

És ha már a súrlódásokat említettük, konkrét példát is hozhatunk Lola naplójából: még Budapesten tartózkodtak, amikor az asszony nem tudott – vagy nem akart – kellő részletességgel beszámolni egy neki küldött virágcsokor eredetéről. A férje erre hazaküldte Kassára. És ő haza is ment.

– Ugyanakkor Márai is szerette Lolát: halála előtt lelkiismeretesen ápolta az asszonyt, elismerően és meghatottan említette naplójában a hátrahagyott feljegyzéseit – mondja Ötvös Anna.
Aki tehát felkeresi a kassai kiállítást, nemcsak egy immár világhírű magyar író portréját ismerheti meg, de egy művelt, intelligens, autonóm polgárlány arcképvázlatát is, aki mindenben a párja mellett állt, és akiről a férje így vallott egy privát levélben: „Anyám, lányom, barátom, szeretőm, gyermekem volt”.

Mit tervezett halála előtt?

Kadarkai­ Endre Felfelé zuhanás – Mi volt Márai Sándor tragédiája? című beszélgetős műsorában (amely augusztus 3-án került fel a YouTube-ra, ahol mindmáig elérhető) Sipos József filmrendező-producer elmondja: 89-ben hivatalos delegáció érkezett Magyarországról Máraihoz. Megbeszélték az íróval – aki akkorra már túl volt egy rákműtéten –, hogy hazatér, de ezt – kérésére – nem jelentik be. Itt „elviszik kezelésekre, és amikor olyan állapotba kerül, hogy már meg tud jelenni a közönsége előtt […], akkor majd előjön”. Mindebből az író elhatalmasodó rákbetegsége miatt nem lett semmi, de szíve szerint hazajött volna.
Mindez olyannyira különbözik attól, amit eddig lehetett tudni Márai halálának előzményeiről és körülményeiről, hogy megkérdeztük megszólalóinkat, mi a véleményük róla.
– A munkám során áttekintett anyagban nem találtam információt arról, hogy Márai Sándor készült volna haza, Magyarországra
– mondta Ötvös Anna.
Balassa Zoltán pedig így fogalmazott:
– Márai következetesen – ha úgy tetszik: makacsul – ragaszkodott ahhoz, amíg szovjet katona tapossa Magyarország földjét, nem tér haza, és egyetlen sorát sem engedi megjelentetni! Nem láttam írásos nyomát annak, hogy ebbéli meggyőződésében megingott volna.

Borítókép: A felvidéki város kirakható látképe 1940-ből az emlékkiállításon. Mozaikok (Fotó: A szerző felvételei)