Rezeda Kázmér: Most már csak azt kellene tudni, gombák vannak-e…

A gombászás lényegesen prózaibb elfoglaltság, mint a szívcsakrászás, viszont sokkal finomabb vacsorával kecsegtet, többnyire.

Forrás: Szerényi Gábor rajza

S ezt onnan tudta ennyire pontosan Rezeda Kázmér, hogy államvizsgáján nyelvészetből ezt a tételt húzta, és hiába telt el azóta harminc-egynehány esztendő is, még mindig álmodott azzal a pillanattal, és akkor jegeset izzadt. De most gombászni volt. A Pilisben. Titokzatos, réges-régi pálos szerzetesek lába nyomában, őzek leheletében, szarvasok párájában, elöregedett, szelíd tót asszonyok mindentudásában. Meg abban a ménkű, nyirkos hidegben, ami volt.

Azt is fontos megjegyezni, hogy Rezeda Kázmér húgával, Szentkereszti Rezeda Eufrozinával ment gombászni, ugyanis ha egyedül ment volna, és a szedett gombából vacsorát is főzött volna, az felért volna egy előre kitervelt tömeggyilkossággal.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Rezeda Kázmér egyetlen gombát sem ismert fel. Persze, van olyan is, aki felismeri a gombákat, és mégis megtörténik a baj. Zsérci Benedek uram mesélte egyszer, hogy jó komája, ki nagy szakértője volt a gombáknak, megszedett egyszer vagy három kiló vargányát, s abból főzött vacsorát. S egy, csak egy gyilkos galóca volt a rakásban, s a jó koma éjjel arra ébredt, hogy meg fog halni. Aztán bevitték rohammentővel a sürgősségire, kimosták a gyomrát, aztán még vagy két hétig foglalkozott vele az a tévés doktor, aki a mindenféle mérgek meg drogok nagy szakértője, és a koma túlélte, ami a doktor megfogalmazása szerint csak annak volt köszönhető, hogy a koma a gomba előtt annyit ivott, hogy a szervezete előbb az alkohol lebontásával foglalatoskodott, s nem ért rá teljes egészében felszívni a galócát. Ebből pedig levonható az a következtetés, hogyha nem értesz a gombákhoz, akkor igyál rengeteg pálinkát, és majd meglátjuk, mi lesz.
De ez esetünkben nem fordulhatott elő, ugyanis Rezeda Kázmér húga remekül értett a gombákhoz, illetve mindig csak azt a nyolc-tízféle gombát gyűjtötte, amelyeket tévedhetetlenül felismert. És most azokat mentek szedni. Abba a nyirkos, átok időbe’, ködbe’, hidegbe’ – mer’ az jó a gombának.

Na most Rezeda Kázmér vadászember volt, cserkelt eleget a vad után, de azt túlzás lenne állítani, hogy a kirándulás volt a mindene. Úgy volt ezzel, mint Woody Allen az Annie Hallban, mikor megkérdezik tőle:

– Te sportolsz, Alvy?

– Hát… nem szenvedélyesen…

Igen. Kázmér sem szenvedéllyel járta a hegyeket a gomba után. Ezzel szemben kishúga úgy szökellt bércre föl és völgybe le, mint egy beszipkázott zerge. S amikor Rezeda Kázmér éppen feladta volna az egészet, hogy beköltözvén egy fa odvába ő legyen az új Szent Özséb, a sok szökellés meghozta gyümölcsét. Illetve gombáját. Előbb laskagomba került terítékre. Majd néhány gyönyörűséges őzláb, ami akkor igazán finom, mikor még nincs „kinyílva” egészen. S még gévagomba is akadt, s pöfeteg, amelyet a népnyelv tiszteletlenül „lófing” gombának titulál, s került még szegfűgomba is, meg lilatönkű pereszke, júdásfülgomba, s végül elég szép mennyiségű vargánya, amely a gombák Rolls-Royce-a, vagy inkább talán a gombák tokaji aszúja, vagy valami efféle.

Egy szó mint száz, Rezeda Kázmér és kishúga összeszedték mindezeket a csodákat, és végre hazaérkeztek, ahol Rezeda Kázmér mindjárt elő is kereste a pálinkát, mert hát sose lehet tudni… S akkor következett a gombapucolás, továbbá Szentkereszti Rezeda Eufrozina, kosárfonó, szappanfőző és gombászó csodalény mesélt keveset Kázmérnak a gombák elkészítéséről.

A laskagomba tejszínesen, tésztával a legjobb, vagy gombalevesnek, tejfölösen. A gévagombát úgy is tisztelik, hogy az „erdő csirkéje”, ebből mindjárt kiviláglik, hogy rántva a legfinomabb. De én fasírtnak is kedvelem, mert úgy is pompás, áztatott zsemlyével s fasírtfűszerezéssel, meg sem mondod, hogy nem húsból van.

A lófinggomba, vagyis a pöfeteg is rántva remek, esetleg még grillezve. A szegfűgombát lesütöm zsírban, mintha maszatos zsírt készítenék sült húsból, ugyanúgy fűszerezem, s kenyérre kenve felséges. A júdásfülgomba a legjobb kínai ételekbe, édes-savanyú levesbe, vagy csak úgy, szójaszósszal, finom rizzsel. Na most itt van a lilatönkű pereszke. Nagyon zamatos, ízes gomba, kiváló levesnek vagy gombapörköltnek. Az őzláb... hát az őzláb mindjárt a vargánya után következik a rangsorban. Én rántva szeretem, de készítek belőle pizzát is, igen, úgy, hogy a kalapját használom tésztának, s arra halmozom a szokásos pizzafeltéteket, paradicsomszószt s egyebet. Egyszerűen remek. Na most, itt a végén a vargánya. Halkítsuk le hangunkat, és vegyük le a süvegünket. Mert a vargánya előtt alattvalóként kell viselkedni. Őfelsége a vargánya… Jómagam leginkább kicsi olíván sercintem frissen, kevés sóval, kakukkfűvel, nem szabad a vargányát túlgondolni, mert önmagában csoda. Ha pedig túl sokat szedek – mert vargányából nem szedhető elég –, akkor megszárítom s elteszem. Mert megőrzi minden zamatát, s feláztatva aztán kirúgja magát, levesbe meg bármibe csodás.

Így mesélt Rezeda Kázmér kishúga, mialatt bevégezték a gombapucolást, s ettek olíván frissen futtatott vargányát meg kicsi erdő csirkéjét rántva. S Rezeda Kázmér bőven itta mellé a pálinkát, mert azért nem lehet tudni sohasem, s elnézte szép édesanyját, ahogy megered a nyelve a boldogságtól, mert odahaza van a kisfia, s odahaza aludt Rezeda Kázmér akkor este, és gyerek lett ismét, bár éjjel többször is felriadt, hogy nem készül-e meghalni.

De eljött a reggel, és Rezeda Kázmér életben volt. Csak nagyon kívánta a vizet. És nem derült ki, a gomba ilyen szomjas-e, vagy a pálinka. De végül is ez nem annyira fontos. Fontosabb, hogy legyen hová hazamenni. Asszonyhoz, édesanyához, testvérhez. A többi meg kirúgja magát. Mint a jó vargánya a levesben.

Borítókép: Szerényi Gábor rajza