A Duna Televízió a napokban tűzte műsorára Lavro Ferenc és Lavro-Gazdag Olga 42/44 a Vajdaságban című dokumentumfilmjét, amely a hideg napok néven elhíresült magyar vérengzés és a rákövetkező vérbosszú, az 1944–45-ös szerb partizánterror történetét mutatja be. Mindkét oldalról. S a következményeket: megnyomorított életeket, családi tragédiákat, amelyek két-három nemzedékkel az események után is hatással vannak szerbekre és magyarokra.
A kulcsszó a tömeggyilkosság és a népirtás ebben a történetben, nem pedig a megszépítő razzia és internálás – bár könnyű a terminológiákba belegabalyodni. Ahol például a szerbek megszállásról beszélnek, ott a magyarok visszacsatolásról – lásd 1941 áprilisa.
Hogy mi történt a Vajdaságban 1920 óta, azt másként tárgyalja a szerb és másként a magyar történelem: ugyanazt az eseményt eltérően értelmezik, keretezik a soknemzetiségű régió történészei, így aztán nagyrészt el is beszélnek egymás mellett. Az oktatási rendszer pedig ébren tartja ezt a viszonyulást. A történtek lényegén azonban mit sem változat a terminológia – állítja a filmben Szabó Palócz Attila vajdasági magyar író.
Lavro Ferenc és Lavro-Gazdag Olga azt a kommentárt fűzték a filmbemutatóhoz, hogy a tragédiák áldozatainak ajánlják az alkotásukat. „Nyugodjanak békében! – írják a 42/44 a Vajdaságban című közösségi oldalon. – Nekünk, ma élő magyaroknak és szerbeknek legyen elég erőnk feldolgozni, elgyászolni és örökre lezárni azokat a borzalmakat, amelyek a hideg napok és a partizánterror alatt történtek.”

Az utódok is sérültek
– Sem a ma élő magyarok, sem a ma élő szerbek nem felelősek a történtekért. Mi nem bántottuk egymást, ezért is fontos, hogy ne ítélkezzünk, hanem emlékezzünk. Közös akarattal kell kimondanunk: soha többé nem történhetnek ilyen tragédiák a szülőföldünkön – erősíti meg Lavro Ferenc, a rendező.
– Újvidéken születtem, és az 1990-es évek délszláv háborúja kitörölhetetlen nyomot hagyott az életemben. De a felmenőimnek is kijutott a történelemből: apai nagyapám – őt is Lavro Ferencnek hívták – a [szerbek oldalán harcoló, valójában fegyver nélkül harcba küldött – T. I.] Petőfi-brigád harcosa volt, aki súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte a második világháborút.