A telefonhírmondó a korszak egyik leggyorsabb hírszolgáltatása volt, egyetlen mikrofonba bemondott hír, amely a város bármely pontjára eljutott, ahol előfizetéssel rendelkeztek, mondja Borhegyi Péter, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa. Feltalálója, Puskás Tivadar büszkén vallotta, hogy a nyomtatott sajtót teljes mértékben meg tudják majd előzni, hiszen a „beszélő újságban” folyamatosan híreket mondtak be, ismertették a tőzsdei árfolyamjegyzéket, újságcikkeket szemléztek.
A műsorszórás engedély nélkül indult meg, mivel Puskás Tivadar csak két héttel később kért jóváhagyást a hatóságoktól. Ezt követően számolnia kellett a cenzúrával, ugyanis a kormány felismerte, hogy a „hadászati, politikai és államrendészeti, társadalmi értesüléseket” a telefonhírmondó gyorsan közhírré tudja tenni, ami kockázatos. Az elhangzó híreket ezért előbb be kellett mutatni a felelős üzletvezetőnek, és alá kellett írnia a bemondónak, majd naponta háromszor el kellett juttatni azokat a rendőrségre, naponta egyszer az illetékes minisztériumokhoz.
A műsorok tartalma a cenzúra ellenére is folyamatosan bővült. A hírek mellett nyelvleckéket, színházi és operai előadásokat is műsorra tűztek, a saját stúdiójukból közvetítettek irodalmi esteket, hangversenyeket. A látványos bővülésben meghatározó szerepe volt az 1896. évi millenniumi ünnepségnek, amelyre a szolgáltató önálló pavilonnal készült, sőt Ferenc József számára is készített készüléket.
Ami a műszaki megoldást illeti, az indulás évében a hírmondónak nem volt önálló vezetékrendszere és berendezése, az előfizetők saját telefonjukon hallgathatták az adást, ha odakapcsoltattak. Később két hallgatókagylót kaptak, amelyeket fatáblára erősítve beszereltek a lakásokba. A híreket szállító drótvezetékek hossza idővel elérte az ezerkétszáz kilométert.
A telefonhírmondó előfizetőinek száma is szépen gyarapodott, annak is tulajdoníthatóan, hogy a „beszélő újságért” hozzávetőleg annyit kellett fizetni, mint tíz kiló cukorért.
Ez az összeg egytizede volt a telefon-előfizetésnek, így főleg a közép- és nagypolgárság engedhette meg magának.
Puskás Tivadar nem érte meg találmánya sikerét. Az első bejelentkezés után egy hónappal, 1893 márciusában elhunyt. Nevét azonban már a „világcsodáját” megelőzően beírta a történelembe, hiszen 1881-ben öccsével, Puskás Ferenccel kialakította Budapesten az első telefonközpontot, amelynek egy év alatt több mint kétszáz előfizetője lett, akiket telefonkönyvvel is elláttak.
Puskás Tivadar mindeközben már olyan újszerű hangátjátszáson is dolgozott, amelynek első megnyilvánulása 1882-ben Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának közvetítése a Nemzeti Színházból a Vigadó nagytermébe
– fogalmaz Borhegyi Péter történész.
Puskás Tivadar öccse korai halála után vette át a Budapesti Telefonhálózat irányítását, amelyet saját tőkéből kezdett fejleszteni, de a befektetés nem térült meg. A céget 1888-ban Baross Gábor ipari és kereskedelemügyi miniszter azzal mentette meg a csődtől, hogy államosította a telefonhálózatot. Puskás ezután látott neki a telefonhírmondó kidolgozásának.
Borhegyi Péter szerint Puskás Tivadar olyan fordulatos életutat bejáró, tehetséges mérnök-feltaláló volt, aki együtt élt az ipari forradalom második hullámának minden rezdülésével. Amint új technikai találmány született, ő azt azonnal továbbgondolta. Vállalkozó szellemiségű volt: 1873-ban úttörőként mert utazási irodát nyitni Közép-Európában. Ennek hasznát egyből beleforgatta az egyik Colorado menti aranybánya feltárásába.
A magyar feltaláló életében meghatározó volt az 1876. évi philadelphiai világkiállítás, ahol Alexander Graham Bell bemutatta a telefont. Innen vezetett Puskás útja a korszak nagy zsenijéhez, Thomas Edisonhoz, akinek a laboratóriumában, a Menlo Parkban közel egy évig dolgozott.
Fontos szerepe volt a bostoni telefonközpont megvalósításában, majd Edison megbízásából felügyelte a londoni és a párizsi központ kiépítését. Amikor 1911-ben Edison Magyarországra látogatott, olyan dedikált portrét adott át Puskás sógornőjének, amelyen a magyar felfedezőt úgy említi, mint aki „a telefonközpont ötletét felvetette”.
Mivel a Telefonhírmondó Rt. nyerte el a rádiószolgáltatás jogát, 1925. december 1-jétől a társaság szerkesztői, hírolvasói lettek a Magyar Rádió első munkatársai. A szolgáltatásnak Budapest 1944-es ostroma vetett véget.
Borítókép: „A vörösöknek van atombombájuk” – Szilárd Leó, a chicagói egyetem professzora a Herald American újsággal a kezében, 1949 (Fotó: Getty Images)
