Páll-Gergely Barna csigavadász fordulatos élete

Külföldi szakemberekkel együttműködve vizsgálta Páll-Gergely Barna Délkelet-Ázsia szárazföldi csigáit. A csoport negyvenkét új faj felfedezéséről számolt be. A gyergyószentmiklósi születésű kutató 250 új csigafaj felfedezésénél tart. Mint mondja, Magyarországon mintegy 36 ezer állatfaj ismert, amelynek jelenleg legalább negyven százalékát egyszerűen nem tudjuk faji szinten meghatározni.

2023.03.12. Budapest Páll Gergely Barna csigakutató, z ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatója Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

A gyerek, amikor elképzeli jövőjét, megannyi lehetőséget lát maga előtt. Sofőr és űrhajós, orvos és informatikus egyaránt szerepel az álmok között, de az elvétve fordul elő, hogy valaki ötévesen a csigák titkait akarja feltárni. 

– Egy rokontól kaptam pár tengerpartról származó csigahéjat ötéves koromban. Ez nem sokkal a rendszerváltás után volt. Nagyon tetszettek ezek a színpompás csigahéjak, mindig ilyesmiket kértem karácsonyra, születésnapra. Kaptam egy tengeri csigás könyvet általános iskola első vagy második osztályban, amelyben szerepelt az, hogy malakológusnak hívják a puhatestűeket vizsgáló kutatót. Én akkor döntöttem el (tehát nagyjából hétévesen), hogy malakológus leszek – emlékezett a kezdetekre Páll-Gergely Barna, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének munkatársa, aki kisgyerekként a kicsi, nem olyan színes szárazföldi csigákat lenézte, egyáltalán nem érdekelték, csakis a tengeriek. Ha akkor tudta volna, hogy a világ legkisebb szárazföldi csigafaját ő fedezi fel!

 

Gyergyószentmiklósról indult

A gyergyószentmiklósi születésű kutató négyéves korától Mosonmagyaróváron élt, de az összes nyarat Gyergyóban töltötte a szüleivel. Gyerekként nem csak a csigák varázsolták el, a természet egésze vonzotta. Egészen gimnázium végéig sokat gombászott, gyűjtötte a bogarakat és a lepkéket, orchideákat és egyéb ritka növényeket fotózott. A csigák iránti életre szóló elköteleződése egy középiskolai biológiaversenyhez fűződik. Akkor találkozott Erőss Zoltánnal, aki biológiatanárként egy diákot hozott a versenyre.

Erőss már akkor elismert csigakutató volt, sokat járt a Balkánra és Erdélybe gyűjteni. Ő mondott pár tippet, hogy hova érdemes menni Erdélyben, hogy az ember érdekes fajokat találjon. Egy csipetnyi tudással már a nem annyira színes, apró csigák is érdekesek tudnak lenni. – Nagyon lehet annak örülni, ha egy ritka fajt talál az ember. Valószínűleg ez egy önmagát gerjesztő folyamat: minél többet tudsz egy témáról, annál jobban érdekel, annál lelkesebb és magabiztosabb a tudásod, amit nagyon lehet élvezni – magyarázza.

Páll-Gergely Barna szerint nagyon lehet annak örülni, ha egy ritka fajt talál az ember. Fotó: Kurucz Árpád

Először néhány, általa gyűjtött törökországi és balkáni fajjal kapcsolatban jött rá, hogy ismeretlenek, és nagy élmény volt ezeket tudományos igényességgel leírni még az egyetemi évei alatt. Az első fajt 23 évesen írta le, és egy török barátjáról nevezte el. Monacha oecali a csiga neve, a barátját Ural Öcalnak hívják. Ural stoppolás közben vette fel, összebarátkoztak, az esküvőjére is meghívta a magyar malakológust. Az esküvő előtt gyűjtögetett a farmon, és az egyik csigáról kiderült, hogy új faj. Jelenleg 250 általa felfedezett faj körül tart, ami az ismert szárazföldi csigafajok közel egy százaléka. Ez persze nem verseny, de a malakológusok számon szokták tartani, hogy ki hány fajnál tart.

 

Irány Délkelet-Ázsia

Az ázsiai fajokkal másik barátja, Hunyadi András ismertette meg, aki már járt gyűjteni Délkelet-Ázsiában. Nagyjából tíz évvel ezelőtt kapott tőle pár csigát, amelyeket nem tudott meghatározni. Páll-Gergely Barna ezeket alaposan megvizsgálta, összehasonlította nyugat-európai múzeumokban őrzött úgynevezett típuspéldányokkal, és kiderítette, hogy számos teljesen ismeretlen fajról van szó.

Így indult az ázsiai csigák iránti lelkesedése, és valahogy ott ragadt. Majdnem hét évet élt Japánban, de akkor is délkelet-ázsiai csigákkal foglalkozott, és Japánból csupán egyetlen új fajt talált – véletlenül.

Az elmúlt években háromszor volt egy hónapos expedíciókon Új-Kaledóniában, amely csendes-óceáni francia gyarmat. A párizsi Természettudományi Múzeum szándéka, hogy hat expedíció alatt a kutatók alaposan végiggyűjtik a szigetet, és feltárják az élővilág sokféleségét, már ami a csigákat érinti. – Általánosságban elmondható, hogy a trópusokon nagyobb a fajgazdagság, mint a mérsékelt övben, és a csigák esetében fontos még a mészkő jelenléte, mert a házukat ebből építik fel. Ha nincs elég mész a talajban, általában kevés fajt találunk. A másik fontos komponens a nedvesség. A száraz területeken, mint például az Alföld, viszonylag kevés faj él. Azonban nem lehet azt mondani, hogy az ott élők nem érdekesek – jegyzi meg a kutató.

Kérdés, érdemi feltáró munka inkább olyan helyeken várható, ahol a felfedezést  a környezeti tényezők nehezítik? Egy meredek hegyre felmászni pár csigáért valóban nehezebb, mint egy lankás domboldalra. Azonban talán a XXI. században már nem is a környezeti tényezők jelentik a legnagyobb fizikai akadályt, hanem az infrastruktúra hiánya. Például Délkelet-Ázsiában remekül lehet utazni a fejlett úthálózat miatt, de ugyanez a trópusi Afrikáról nem mondható el.

A nemrégiben felfedezett, a ZooKeys nevű folyóiratban közölt új fajok a világ legkisebb szárazföldi csigafaját is magába foglaló Angustopila nemzetségbe tartoznak. A Délkelet-Ázsia különböző országaiban, Thaiföldön, Laoszban, Vietnamban és Mianmarban gyűjtött új fajok közül csak néhány mérete haladja meg az egy millimétert. A különböző csigafajok elkülönítése alapos morfológiai vizsgálat során történt, elsősorban a héj alakja, a csigaház felszíni struktúrája, valamint a szájadékban található fogak száma és elhelyezkedése alapján.

 

Elmélyült munka

A biodiverzitás feltárását három tényező teszi nehézzé. Egyrészt nehéz az ilyen kutatásra pályázati forrásokat nyerni. Nemcsak Magyarországon, ez globális trend. A nagy expedíciók kora lejárt, talán a párizsi múzeum az egyik utolsó nyugati intézmény, amely rendszeresen szervez olyan kutatóexpedíciókat, amelyeknek az ismeretlen fajok begyűjtése a céljuk. A második tényező a megnövekedett bürokrácia.

Természetvédelmi okokra hivatkozva a trópusi és szubtrópusi országok nagy többségében vagy lehetetlen kutatási engedélyeket kapni, vagy rendkívül drága. Az íróasztalok mögött ülő bürokraták munkája pont ellenkező hatást ér el. Pár gerinctelen állat vagy pár liter talajminta begyűjtése nem veszélyezteti a helyi ökoszisztémát, a gazdag élővilágú országok többségének pedig sem pénze, sem tudományos háttere nincs arra, hogy a saját biodiverzitását feltárja. Hosszú távon a forráshiány és a bürokrácia miatt a trópusi fajok ezrei halnak ki, mielőtt felfedeztük volna őket.

Páll-Gergely Barna szerint minden egyes felfedezett fajjal bővül az ismeretünk a minket körülvevő élő természetről. Fotó: Kurucz Árpád

A harmadik komponensnek tudománypolitikai és szociológiai okai vannak. A taxonómusok (tehát az új fajok leírását, rendszerezését végző kutatók) munkája elmélyülést és többéves tapasztalatot kíván meg, az eredményeket pedig nehéz vezető folyóiratokban közölni. A tudományos karrierre vágyó fiataloknak azonban minél előbb és minél több kézzelfogható eredményt (magasan jegyzett folyóiratokban megjelenő publikációt) kell produkálniuk.

Ezért alig van fiatal taxonómus, aki naphosszat ülne a mikroszkópnál, és megtanulna megkülönböztetni egymástól több száz apró rovar- vagy csigafajt.

– Magyarországon mintegy 36 ezer állatfaj ismert, amelynek jelenleg legalább negyven százalékát egyszerűen nem tudjuk faji szinten meghatározni, mert nincs meg hozzá a megfelelő tudásunk, szakemberünk. És még így is jobb helyzetben vagyunk, mint sok nyugat-európai ország. Ezeket tényként, nem pedig panaszkodásként mondom – szabadkozik Páll-Gergely Barna, aki szerint siránkozás helyett neki kell állni az ismeretlen élőlények vizsgálatának, hiszen minden egyes felfedezett fajjal bővül az ismeretünk a minket körülvevő élő természetről.

Munka tehát akad bőven. A délkelet-ázsiai és új-kaledóniai expedíciók több száz leíratlan fajt tartalmaznak. Azonban a hazai faunával is rengeteg a tennivaló. Az elmúlt négy évben hallgatójával, Turóci Ágnessel összesen hét meztelencsigafajt találtak, amelyet még nem jeleztek Magyarországról.

Borítókép: Páll-Gergely Barna munka közben. Jelenleg 250 általa felfedezett faj körül tart (Fotó: Kurucz Árpád)