A klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése a jelenlegi és a jövő generációk (jó)létét is veszélyezteti. Mivel a jövőnk jelentős mértékben függ a biodiverzitástól és a stabil éghajlattól, kulcsfontosságú, hogy megértsük a természet pusztulása és a klímaváltozás közötti kapcsolatot. A pusztulás mértéke eltérő, a régiók között jelentősek a különbségek a fajok gyakoriságában. Az Élő bolygó jelentés szerint a legnagyobb hanyatlás a trópusi területeken tapasztalható, ami rendkívül aggasztó, hiszen ezek a területek azok, amelyek a legjelentősebb biológiai sokféleségűek. Regionálisan Latin-Amerikában figyelhető meg a legnagyobb csökkenés a populációk gyakoriságában (94 százalék), míg az egyes élőlénycsoportok közül globálisan az édesvízi fajoknál a legnagyobb a visszaesés (83 százalék).
Európában a gerinces fajok állományaiban 1970 óta mért 18 százalékos csökkenés a trópusi területekénél lényegesen alacsonyabb, ennek az az oka, hogy a világ fejlettebb részein már 1970 előtt megtörtént a természet nagyfokú átalakítása.
Ráadásul Európában is van jó pár olyan faj, amelynek jelentősen csökkent az állománya az utóbbi évtizedekben. Magyarországon olyan fajokat fenyeget az eltűnés veszélye, mint az elevenszülő gyík, a kaszpi haragossikló, a lápi póc, a magyar szöcskeegér vagy a délvidéki földikutya.
Figyelemfelkeltő üzenetekben bővelkedik a WWF-jelentés. Az egyik, hogy 2030-ra természetpozitívvá kell válnunk, ami egyszerűen azt jelenti, hogy az évtized végére nagyobb kiterjedésűnek és jobb állapotúnak kell lennie a természetnek, mint amilyen az évtized elején volt. Nehéz lesz. Latin-Amerikában és az Amazonas vidékén az erdőirtás nem csillapodik. Az ottani erdőterületek eredeti kiterjedésének 17 százaléka teljesen eltűnt, és további 17 százalék súlyosan károsodott. A legfrissebb kutatások kimutatják, hogy rohamosan közelítünk egy olyan fordulópont felé, amelyen átbillenve a Föld legnagyobb trópusi esőerdeje működésképtelenné válik.
