A világ állását mutatja a World Press Photo

Felkavarták az állóvizet: a legnagyobb presztízsű sajtófotó-pályázat megváltoztatta pályázati szabályait. Vajon nyernek a World Press Photo döntésével a hazai dokumentarista fotósok, vagy még nehezebb lesz kitűnni a bitang erős mezőnyből?

Mariupol ostroma (Evgeniy Maloletka, Associated Press) – Az év képe. Fotó: Evgeniy Maloletka Fotó: Evgeniy Maloletka

Shireen Abu Akleh temetése (Maya Levin/AP) – A legjobb egyedi kép, Ázsia. Fotó: Maya Levin

Hajdú D. András számtalan Sajtófotó-díjjal kitüntetett fotós szerint a World Press Photo által bevezetett új rendszerben ráadásul még nehezebbé vált kitűnni a nemzetközi mezőnyből, hiszen az Európán belül készült összes egyedi kép közül egyetlen kockát választanak ki, a sorozatokból kettőt és egy multimédiás anyagot. 

– Tavaly 23 ezer kép érkezett erre a négy kategóriára csak Európából. 2022 februárja óta minden fotóriporter Ukrajnát fotózza: az új, régióalapú zsűrizésben itt volt a legnagyobb verseny. Ha World Press Photo-logikával gondolkodom, akkor azért nyert például Jevgenyij Maloletka felvétele, amelyen terhes nőt visznek hordágyon a lebombázott mariupoli szülőotthonból, mert ezzel rá lehet mutatni, hogy emberiesség elleni bűncselekmények történnek nap mint nap Ukrajnában. A hírekből lehet tudni, hogy a nő és gyermeke a kép elkészülte után nem sokkal belehaltak sérüléseikbe: a kép attól pedig még drámaibb, mert annak készültekor még volt remény. Az ukrán nép számára viszont azért lehet talán izgalmasabb egy olyan kép, mint amilyet én csináltam a herszoni kisfiúról, és amellyel megnyertem a Magyar Sajtófotó Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia egyedi kategóriájának első díját, mert ők a jelenben élnek: a harcnak nincs vége. Nekik inspiráció kell – mondja a fotográfus, aki szerint ugyan a World Press-díj több szakmai lehetőséget jelentene, ám úgy véli, minimális esélye volt rá még az egy fokkal kevésbé szoros afrikai mezőnyben is. 

Olajömlés Limában (Musuk Nolte/Bertha Foundation) – A legjobb egyedi kép, Dél-Amerika. Fotó: Musuk Nolte

– Európai, fehér férfiként egy európai, fehér férfi munkáját bemutató sorozattal nehezített pályán indulok. A zsűri először csak a képeket nézve válogat, majd még mielőtt láthatnák a képszöveget, azt már tudják, hogy férfi vagy nő csinálta az adott anyagot. Tehát a kép témájának pontos ismereténél most fontosabb a fotó készítőjének neme. A World Press Photóra pályázó nők aránya 15 százalék körül mozog, ám a nekik kiosztandó díjak aránya 25 százalék kell hogy legyen, mivel minden régióban legalább egy díjat nő kell hogy kapjon. Magyarán az őket segíteni próbáló kvótarendszer miatt óhatatlanul felülreprezentáltak lesznek a díjazottak között. A World Press Photo új kategóriái és szavazási rendszere sok másban is nehezít: kiestek például a sportesemények, a kultúra és az élővilág kategóriája is gyakorlatilag megszűnt, holott nem kéne mindig a nyomorúsággal foglalkozni, ami felé ez a kicsontozott rendszer eltolja a hangsúlyt – véli Hajdú D. András. 

Megtépázott vizek (Anush Babajanyan/VII Photo/National Geographic Society) – A legjobb hosszú távú projekt, Ázsia. Fotó: Anush Babajanyan

Élni a lehetőséggel

A Munkácsi Márton- és megannyi Magyar Sajtófotó-díjas Kurucz Árpád, lapunk fotográfusa képriport kategóriában nyert a Picture of Year pályázatán még 2010-ben, ami a World Press után a szakma legnagyobb presztízsű elismerése. Felvételei ezután megjelentek fotóművészeti blogokon, kortárs magazinokban, szakmai lapokban. 

Nettó nulla átmenet (Simone Tramonte) – A legjobb hosszú távú projekt, Európa. Fotó: Simone Tramonte

– Van jelentőségük a díjaknak, hiszen a munkánk így jut el nagyobb nyilvánossághoz. Önmagában viszont egy győzelem nem sokat ér: nem jelent automatikus továbblépést vagy fejlődést, tudni is kell élni vele. A fotóson múlik, hogy keresi-e azokat a lehetőségeket, ahol kamatoztatni tudja a díjait. Magyarországon kicsi a felvevőpiac: ha a Sajtófotón bemutatkozik egy jó anyag, nem tudom, utána hol tud még megjelenni. Egyre több a tartalom – de nem a minőségi tartalom. Az internet jó lehetőség a publikálásra, ám az emberek egy idő után telítődnek a képekkel, és sokkal kevésbé kapják fel olyan dolgokra a fejüket, amelyek értékesek. Igaz a mondás, hogy a fotográfia az új népművészet: mindenki gyakorolja, mindenki a részese. Én a folyamatos munkában, folyamatos teljesítményben hiszek, nem pedig az egyszeri lehetőségekben. Egy jó képet nem nehéz csinálni életünk során: a profit az különbözteti meg az amatőrtől, hogy az alkotás mennyire tudatos – húzza alá a Magyar Nemzet fotóriportere. 

Yana és Victor (Alkis Konstantinidis/Reuters) – A legjobb egyedi kép, Európa. Fotó: Alkis Konstantinidis

A dokumentarizmus és a hitelesség a World Presstől most kicsit távolabb került tehát Bánkuti András szerint: 

– Kreált képekkel is lehet pályázni, amelyeknek a valósághoz semmi közük nincs, miközben azt, hogy a tokiói olimpia elhalasztott évében egy darab kép sem nyert az eseményről, hatalmas öngólnak tartom. Jó tíz éve ráadásul a szöveg legalább annyira fontos lett, mint a kép: a jól megírt történet el tudja hozni a díjat akár egy közepes sorozat számára is. Régen az év legjobb képeit díjazták a fontos eseményekről, de az elmúlt durván tíz évben drukkolni kell, hogy jó kép kapja a World Press Photo nagydíját – fogalmaz Bánkuti, aki visszahozná a régi kategóriákat, és úgy gondolja, hogy enélkül másik fotópályázat fogja átvenni a World Press vezető szerepét. Magyarországon a szakember szerint egyértelműen a World Press Photo a legnépszerűbb fotókiállítás a látogatók számát tekintve: tavaly is több mint negyvenezren nézték meg. A Picture of the Year mára mégis közelebb áll ahhoz a klasszikus sajtófotográfiához, amelyeket régen a World Press Photo képviselt. 

A nagy felejtés (Lee-Ann Olwage/Bob & Diane Fund/Der Spiegel) – A legjobb egyedi kép, Afrika. Fotó: Lee-Ann Olwage

– Ma már nem igazán lehet újdonságot fényképezni, hiszen mindent láttunk – mondja Kurucz Árpád. – Amikor pedig újdonság jelenik meg, hamar követik a másolatok. A kép mögötti művészi, egyedi látásmód számít, amely olyasmire világít rá, amely a befogadó számára érdekessé teszi a történetét. Ha vetünk egy pillantást a Fortepanra, láthatjuk, hogy amatőr fotográfusok képei kerülnek elő, amelyek néha sokkal érzelemgazdagabbak, mint az akár hosszú évtizedek óta dolgozó fotóriporterek anyagai. Sosem a téma a fontos tehát, hanem a megközelítés. A nyomort is meg lehet úgy mutatni, hogy ne használjuk ki a képünk alanyát és a helyzetünket: empátiával, emberséggel – összegez Kurucz. 

Borítókép: Mariupol ostroma (Jevgenyij Maloletka, Associated Press) – Az év képe. Fotó: Jevgenyij Maloletka