Még a diploma megszerzése előtt átirányítottak a Fogaskerékhez. Megilletődve léptem be a szerkesztőségbe. Ezek szerint én mától újságíró vagyok? Anyám lehűtött, nem örült a változásnak. Maradtál volna, aki vagy. Egy proli, jó szakmával, biztos helyen. Mit tudod te, hogy meddig tartanak meg az újságnál? Elég egyetlen hiba, egy rossz szó, ami nem tetszik a fejeseknek, és röpülsz a gyárból is.
Megengedték, hogy sorozatot írjak a Csepel Vas- és Fémművek történetéről, azzal a kikötéssel, hogy a Weiss Manfréd-korszakot csak érintőlegesen említem. Nem értettem, hogy lehet érintőlegesen, mikor majd ötven évig az ő nevét viselte minden. Az öreg melósok, akik már a múlt rendszerben is itt dolgoztak, azt mondták, hogy Weiss Manfréd nélkül nem lett volna korszerű nagyipar Csepelen. Gyorsan hozzátették, hogy ha ezt beszerkeszted a cikkedbe, letagadom. Így aztán elment a kedvem a sorozattól.
Egyre-másra jelentek meg a verseim, egy idő után már nemcsak az üzemi lapban, hanem irodalmi újságokban is. Kineveztek munkásköltőnek, a gyár támogatta az első kötetem megjelenését. Dedikálást szerveztek nekem, az Egyedi Gépgyárban is.
Elmúltak a szép napok, és egyre inkább éreztem, hogy a régi barátok, miközben velem büszkélkednek, már nem hívnak sörözni. Nekik én a költő vagyok, nem a marós Zsiga. Az irodalmi életben pedig jöttmentnek számítottam, akinek a versei megütik a közlés színvonalát, de semmi több.
Mikor a főszerkesztőm, irigy, ostoba ember, anyák napi vezércikkét azzal kezdte a Fogaskerében, hogy „Anyám is nő volt”, elegem lett. Átkértem magam egy másik üzemi laphoz. A Textilmunkás szerkesztőségében kötöttem ki. Csöndes, nyugodt hely volt, néhány remek kollégával, akik büntetésből kerültek oda, mert tényleg olyat találtak írni, ami nem tetszett a fejeseknek. Lehúztam egy emberöltőt náluk. A lap főszerkesztőjeként mentem nyugdíjba. Szépen búcsúztattak.
A privatizációs dolog még nem aktuális
Gondoltam, írogatok majd az országos lapoknak. Időközben jött a rendszerváltás, két tervvel állítottam be a rangos újsághoz. Az egyik a munkásdinasztiákról szólna, a másik pedig arról, hogy a spontán privatizáció micsoda károkat okoz az országnak. Barátsággal fogadott a főszerkesztő: Öregem, jó tervek, de az első már nem, ez a privatizációs dolog pedig még nem aktuális. Menj, kertészkedj inkább, unokázz. Jobban jársz, elhiheted.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!