Dante oroszlánjai

Szőke Gábor Miklós elsősorban kolosszális köztéri szobrairól híres és közel áll hozzá az indusztriális formanyelv.

2020.09.21. Budapest Szőke Miklós Gábor szobrász és Hauer Berta Fotó: Kurucz Árpád Forrás: Gabor M Szoke Studio

Fotó: Kurucz Árpád / Gabor M Szoke Studio

– Állandó csapatunk körülbelül tizenöt fő, plusz az alvállalkozók. Most negyvenen dolgozunk épp a területen: a nagy szobrok összeszerelése egy-másfél éves időt ölel fel, az Atlanta Falconon például kétszáz ember dolgozott, és gyakorlatilag kinn éltünk fél évet Atlantában – ezt már Hauer Berta meséli, Szőke Gábor Miklós párja és üzlettársa. Egyikük sem csepeli, Berta elmondása szerint Gábornak korábban Budaörsön volt műterme, ám a szobrok egyre nagyobbak lettek, és lassan már be sem lehetett csukni az ajtót. Egy müncheni projekt miatt aztán sürgősen kellett egy új hely, ekkor találtak rá a Csepel Művekre. A stúdiót először kibérelték, aztán megvették, majd fokozatosan elkezdték felújítani és bővítgetni. Berta és Gábor a hely történelme, Weiss Manfréd hagyatéka, illetve az autentikus gyári hangulat miatt egyből beleszerettek a helyszínbe. Ma már több mint nyolcezer négyzetméteren dolgoznak.

Fotó: Kurucz Árpád / Gabor M Szoke Studio

Szőke Gábor Miklós már kisgyermek korában mély vonzalmat érzett az állatok iránt, amelyek nagyban inspirálták korai rajzait és szobrait. Határozott elképzelései voltak a jövőjéről.

– Az állatokban van valami, ami sokkal többet kifejezhet, mint egy emberalak vagy akár egy absztrakt szobor. Számtalan dolognak lehetnek a jelképei, lehetnek istenek, emberfeletti lények, ezeket a jelentésrétegeket kezdtem el kibontani, és a mai napig ezzel foglalkozom. A figuralitás jellemző a munkáimra, de vannak elvontabb szobraim is: kísérletezem, és az egyik munka hozza maga után a másikat – meséli a szobrász, akinek művészetét saját bevallása szerint a nagy elődök közül a reformkorban élt alakok hozzáállása és a millennium nagy szobrászai határozták meg, Zala György és Strobl Alajos. Ők ketten a mai napig motiválják Gábort abban a kérdésben, hogyan lehetne még izgalmasabbá tenni Budapestet. És persze ott van még a Dante névre hallgató egykori dobermanja, aki köré kész magánmitológiát épített.

Fotó: Kurucz Árpád / Gabor M Szoke Studio

A központi bemutatótér fölött acéllépcső vezet a dizájndíjjal kitüntetett irodához, ahol Oroszországból származó régi térképtől atlantai amerikaifoci-sisakon át a szobrász által kézzel festett Van Gogh-fejig egészen vad dolgok díszítik a teret. Az iroda melletti kiállítótérben különféle zakókba öltöztetett, kertifűrész-fejű, kedélyesen zongorázó vagy éppen vöröses paripán lovagoló dobermanfigurák köszönnek ránk. Szőke Gábor Miklós még egyetemista volt, amikor Dante az életébe csöppent, diplomamunkáját is kutyája inspirálta. A Dante konferenciája című szoboregyüttes darabjai mély jelentőséggel bírtak a szobrász számára:

– Dante volt a másik énem: rólam, a világról és sok emberi dologról szólt, az ő bőrébe bújtatva. Kutya alakban, szabadon utazott a korszakok között. Lett belőle egyiptomi, ókori utalás a külleme miatt, a hempergő kutya pedig Pompeji menekülő, hamuszoborrá dermedt kutyáira utal. Ez másik korszakom volt, már ami az anyaghasználatot is illeti: sokszor használtam kátrányt, égéstermékeket, hamut. Hatottak rám Dürer rézkarcai, amelyeken a halál csontvázként ül egy lovon, és elkezdett inspirálni maga az Isteni színjáték is, valamint Bosch oltárai és fantázialényei – elvégre Dante is a fantázia szülötte. Szeretek keretek között dolgozni: sokkal szabadabban tudok ilyen módon elképzelni, megvalósítani dolgokat. A Dante fedőnév alatt rengeteg univerzális dologra tudtam reflektálni.

Tíztonnás grafikon

Hauer Berta találkozásuk előtt ügynökséget vezetett. Először a sajtókapcsolatok, illetve a közösségi média területén segített, ma pedig már ő koordinálja a projektek nagy részét, és közösen viszik a céget: mindennapjaikat a bemutatóteremként és rendezvényhelyszínként is funkcionáló csepeli műhelyben töltik. A munkafolyamat sokrétű. Első körben a művész feltérképezi a szobor majdani helyét, megismeri a hátterét, hogy miért kell abba a térbe szobor egyáltalán.

Fotó: Kurucz Árpád / Gabor M Szoke Studio

– Elkezdek skiccelni, majd amikor letisztul a kép, 3D-ben lemodellezem az elképzelést: ekkor készülnek el a fotórealisztikus, környezetbe rakott látványtervek. Amikor a megrendelőtől és közterületi, kerületi, város szinten is zöld utat kapunk, akkor a statikussal elkezdem a szobor mérnöki részét megtervezni: váz, alapozás, világítás. Egy nagy szobor esetében olyan komoly kiviteli tervek készülnek, mintha egy házat kellene megépíteni! A csapatban a hegesztők és a szobrászok e rajzok alapján összerakják a vázszerkezetet, és elkezdődik a kivitelezés – sorolja Gábor.

A bemutatóteremből kilépve jobbra vesszük az irányt. Az előzőnél hangyányit kisebb csarnokban hangosan szikrázik a hegesztőpisztoly, fél tucat férfi mókol kilenc, különféle pózokban fekvő, ezüstösen csillogó oroszlánon. A sarokban gazdátlan mancs várja végleges helyét az apró acélkorongokból kirakott testeken. A Magyar Nemzeti Bank két szoboregyüttest rendelt meg Szőke Gábor Miklóstól a Krisztina körúton épülő irodaházába: az épület elé egy medve és bika harcát ábrázolót, tíz tonna rozsdamentes és corten acélból, amely éjszaka speciális világításának köszönhetően tőzsdei grafikonná változik, valamint egy kiterítve harmincméteres lebegő alkotást, pénzfelhőkből kiugró kilenc különböző mozdulatban ábrázolt, aranyozott oroszlánnal. Mindegyik szoborhoz több száz gipsznegatívot készítenek, és több tízmillió pénzérme nagyságú acélkorongból hegesztik össze őket.

– A Fradi-sasnál és a faszobrokban az volt az izgalmas, hogy egyszer készülnek el, és nem is sokszorosíthatók. Ez a munka másképp összetett. Az épület megváltoztatása helyett olyan impozáns műalkotást hozunk létre, amely a csarnokot életre kelti. Az állatok felhőkből ugranak le: olyan lesz, mint a templomokban, amikor a fény átjön a mennyeken. Az oroszlánok testén az egészen parányi korongok kiadják még a lágy izomzatot, a bordákat is: ez is játék, a számítógépes modellezés során tervezzük meg a részleteket – magyarázza a szobrász, miközben arrébb tesz egy kallódó oroszlánfarkat a két hulladékfából összetákolt vaddisznó orra elől: ezek az állatok voltak egyébként az első „összerakom, és nem megmintázom” típusú kísérletei tizenöt évvel ezelőtt.

Az MNB-nek készülő szoboregyüttesek miatt a művészt az elmúlt hetekben érték támadások, leginkább az ellenzéki sajtó felől. Vajon mennyiben befolyásolja ma Magyarországon az esztétikai megítélést a politikai kontextus? Szőke Gábor Miklós szerint mindez egyrészt az alapvető intelligencián és tájékozottságon múlik, másrészt világszemléleti és értékrendbeli kérdés is.

A művészt nem izgatják azok a kritikák, amelyekről már messziről látszik, hogy valamilyen politikai meggyőződésből íródtak, a szakmai kérdések jobban érdeklik.

– Aki valamiben a rosszat kutatja, azért teszi, mert mindig az a legegyszerűbb út. Aki boldogtalan akar lenni, nagyon hamar megtalálja hozzá az eszközt, hogy az legyen. Én általában nem a boldogtalanságra törekszem, bár mi tagadás, a művészetnek néha jót tesz a szomorúság vagy a melankólia, ennek ellenére a köztéri szobraimmal pozitív irányt szeretnék mutatni, ezért is találtuk meg a közös hangot a Magyar Nemzeti Bankkal, az Atlanta Falconsszal, a Market Zrt.-vel, a Fradival és számos további sportklubbal, intézménnyel és magánszeméllyel is. Az elmúlt években számtalan magasztaló írás jelent meg munkáimról, mégis páran azoknak a vitatható felkészültségű embereknek az egy kézen megszámolható írásaira emlékeznek, akik nemrég negatív színben, politikai szemellenzővel próbáltak nézni munkáimra – fejti ki a művész, aki bevallja, kicsit örült is ezeknek a hangoknak, hiszen ha tízezerből tízezer embernek valami egyöntetűen tetszik, az már gyanús.

Amit a CIA támogat

Szőke Gábor Miklós tágabb perspektívából, több ezer éves viszonyban definiálja a köztéri szobrászatot. Olvasott már olyan kritikát, hogy hiteles munkát nem lehet felkérésre készíteni, és kizárólag az számít kortárs művészetnek, ami önmagáról szól, és kortárs múzeumban áll. Ezen a feltevésen leginkább mosolyogni szokott, hiszen éppen az, ami az „igaz művészetet” jelenti ezeknek az embereknek, valójában állami propagandaeszköz. Ez a nézet a hidegháború elejétől terjedt el Amerikából, amikor a modern kortárs művészetet a CIA támogatásával „a kreativitás és intellektuális szabadság ékes bizonyítékának” propagálásával építették fel – ezen belül „független” művészeket és mai napig is meghatározó művészeti intézményeket – harmincöt országban „hosszú póráz” művelet néven.

Szőke Miklós Gábor szobrász és Hauer Berta
Fotó: Kurucz Árpád / Gabor M Szoke Studio

– Én mindig a szabadságra törekedtem, és szobraim is erről szólnak – hangoztatja a szobrász. – Egy kicsi, de annál hangosabb közeg szereti hangoztatni, hogy kizárólag ő az „értelmiségi”, amiért kellő fantázia hiányában elvégzett valamikor feleslegesen egy egyetemi szakot, és e kifejezéssel legitimálva lenéz mindent és mindenkit. Ő az, aki azzal kérkedik, hogy nem néz tévét évek óta, de folyamatosan az aktuális műsorokat szidja. A magyar művészek bizonyos hányada nagyrészt ezeknek az embereknek és ennek a magasröptű filozófiának köszönhetően a sikertelenségben hisz évtizedek óta: ez az, ami miatt sokan alkoholistává és nihilistává váltak. Ha ez mindig így lett volna, akkor nem létezne ez az ország, ez a kultúra, nem léteznének tereink a hatalmas elődök műveivel. Én a teljesítményben és az értékteremtésben hiszek, akkor is, ha valakivel nem feltétlenül értek egyet mindenben, hiszen attól az még lehet jó szakember, művész vagy újságíró, politikától függetlenül. A teljesítmény nélküli emberek véleményére viszont sajnos képtelen vagyok adni – fogalmaz határozottan Szőke Gábor Miklós.

Az iroda felé visszasétálva Berta nevetve megjegyzi: ütemtervekkel kel és fekszik. Időnként benn is alszanak az egyik csarnokukból kialakított loft épületben, hiszen a kreatív munka a nappali rohanásban nehezen megy: nyugalom kell hozzá. Az idei év és még 2021 is a külföldi megkeresések dacára főleg magyar munkákról szól majd, amit a szobrász jelentős dolognak tart. Úgy véli, hogy munkái minden emberhez szólnak a műértőtől kezdve az egyszeri járókelőig, és ahogyan szobrainak zöme, az élet is maga a kísérletezés.