A Petőfi 200 rendezvénysorozat a költő új oldalait mutatja meg, azonban ennél is fontosabb, hogy minél többen ismerkedjenek meg máig elévülhetetlen műveivel. Ugyanakkor Madách Imre születésének is a kétszázadik évfordulóját ünnepeljük, ezért Nyíregyházán konferenciát rendeztek „Mondottam, ember…” – Új értékek a Madách-kutatásban címmel. Ezen szó volt többek között arról, hogy vajon mennyit javított Arany János Az ember tragédiáján. Mint ismert, Madách 1860. március 26-án fejezte be emberiségdrámáját, és mint minden alkotónak, neki is természetes vágya volt, hogy megmutassa valakinek, kikérje mások véleményét. Szontagh Pálnak olvasta fel, akihez az 1840-es évek óta kötötték baráti szálak. Szontagh azonban úgy gondolta, hogy a baráti vélemény elfogult lehet, ezért azt javasolta Madáchnak, hogy adja oda Arany Jánosnak bírálatra a Tragédiát. Neki kezdetben nem tetszett, aztán a Hiador néven publikáló papköltő, Jámbor Pál beszélte rá Aranyt, hogy mégis folytassa az olvasást.
Háy János a Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom című könyvében így ír:
Alig jelenik meg a dráma, rögvest felüti a fejét az a vélekedés, hogy a művet valójában Aranynak köszönhetjük, akinek szerzőnk ellenőrzésre küldte. Ez a vélemény a két háború között tovább erősödött, s nem kisebb alkotók, mint Babits például, egyértelműen Arany érdemének tartja a mű életben maradását. Van ebben igazság, a dolog mégsem ennyire fekete-fehér, igen-nem. Arany 5718-szor javított ugyan a kéziraton, ám korrigálásainak mintegy háromnegyede csak helyesírási vagy nyelvkorszerűsítő jellegű.
A Magyar Tudós Társaság 1832-ben adta ki első helyesírási szabályzatát. Ez volt az első kísérlet a tarka képet mutató, vidékenként igen eltérő magyar helyesírás egységesítésére. Madách Imre a családi hagyomány szerint már ötévesen, 1828-ban megtanult olvasni és írni, de nem az 1832-es szabályok szerint. Arany János helyesírása ellenben korszerű és biztos volt, mert, mint Kerényi Ferenc megjegyzi, egész életében a tollából élt, rengeteget adminisztrált – nagyszalontai jegyzősége, nagykőrösi tanársága idején csakúgy, mint Pesten, a Kisfaludy Társaság igazgatójaként –, ráadásul élénken érdeklődött nyelvészeti, nyelvhelyességi kérdések iránt. Arany javította többek között az ige előtt álló igekötőket, Madách ezeket különírta, Arany János mind egybeírta. Az 1832-es szabályzat 31. pontja a következőképpen rendelkezett: „Az igék, midőn némely igehatározókkal [ti. igekötőkkel] öszszetétetnek, melyek: meg, föl, le, ki, be, minden kötjel nélkül kapcsoltatnak; elválasztatnak azonban, ha az igehatározó, az értelem úgy kívánván, hátra tétetik.”
Arany számos esetben köznyelvi alakra cserélte Madách tájnyelvi szavait. Például a trágyaturonyul szót. Ehhez Arany a következő megjegyzést fűzte: „Trágyaturony, tudtomra ez van műszóúl behozva a Mistkäfer értelmében, az akadémia szótárában azonban Trágyabogár áll.” A javítás végül a trágyaféregül lett a Tragédia következő részletében: „De trágyaféregül tán jobb neked / Tenyészni kis körödnek lágy ölében, / S tudás nélkűl elfogyni életeddel.”
Az egyik legjelentősebb javítása a következő közismert sorokban történt. Eredetileg így írta le Madách:
Be van befejezve a nagy mű, igen / S úgy összevág minden, hogy azt hiszem / Év-milliókig szépen elforog / Mig egy kerékforgás újítni kell.
Arany megjegyzése: „E sorokban az azt hiszem, kissé furcsa: de az egész négy sor mesteremberes önelégültsége is komikai színben tűnik fel. Annyival inkább, mert a darab elején van, s első szava istennek. Nem lehetne majesteticusabb hangúval cserélni föl?” A közismert végleges változat az alábbi: „Be van fejezve a nagy mű, igen. / A gép forog, az alkotó pihen. / Évmilliókig eljár tengelyén, / Mig egy kerékfogát ujítni kell.”
Borítókép: Madách Imre Az ember tragédiája című színművének próbája a Nemzeti Színházban 2018. október 17-én (Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt)
Anyanyelvünk
