Kellenek a szimbólumok
Szimbólumok? Biztos, hogy kellenek? Szilágyi Áron mindmáig minden nagy versenye előtt vagy után kimegy mestere, Gerevich György sírjához. „Nemcsak taktikáról beszélgettünk vele, hanem az életről, a világról, mindenről. Mentorom volt, talán azt is mondhatom, hogy az edző-tanítvány kapcsolatból apa-fiú viszony alakult ki közöttünk.”
De, hogy nem csak arról van szó, Áron egy kivételesen klasszikus jellem, álljanak itt a világbajnok pólóválogatott „tejfölösszájú újoncának”, egy nyáron belül junior és felnőtt világbajnok Vigvári Vincének a gondolatai, akit még 16 éves korában Benedek Tibor dobott, szó szerint, a mély vízbe. „Remélem, hogy ha lát minket, akkor büszke ránk, és örömmel nézi, hogy abból a csapatból hárman is itt vagyunk most. Itt van velünk, én személy szerint sokat gondoltam rá a junior vb-n és most is, úgy érzem, sok erőt ad nekünk. Ha arra gondolok, hogy büszke ránk, az jó érzéssel tölt el.”
Minden világos. A sport maga a kultúra, és nem én bizonyítottam, hanem a magyar sport évszázados műhelyei, szakemberei, mesteredzői, tejfelesszájújai, világsztárjai és értő, de egyben elvarázsolt szerelmesei.
Borítókép: Győzelmi öröm a fukuokai világbajnokságon Fotó: Adam Pretty
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!