A fiatalok számára is vonzó lehet a megújuló egyház

Az egyház megújulása a közös, ökumenikus ökológiai felelősségvállalás jegyében a fiatalok számára is vonzó lehet – mondta a Lugasnak Markus Vogt német katolikus teológus. A müncheni Lajos-Miksa Egyetem professzora a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vendége volt azon a teremtésvédelmi konferencián, amelyet I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka magyarországi látogatásának idejére szerveztek.

20230925 Budapest Ökumenikus és vallásközi teremtésvédelmi konferencia a Ludovika Campus Főépületében. Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet MN A képen: Markus Vogt német, a müncheni egyetem katolikus teológusa Fotó: Mirkó István

– Az Együtt a közös otthonért elnevezésű ökumenikus konferencia egyik felszólalója volt a minap. Önnek mit jelent ez a mottó?

– Úgy vélem, egy tanulási folyamatról van szó, amelyen éppen keresztülmegyünk, hogy elérjünk ebbe a közös házba, otthonba, amelyhez az ökológia, a természet is hozzátartozik. Ez világosan megjelenik például az arra a kérdésre adott válaszunkból: hová valósiak vagyunk? Sokan ugyanis válaszként egy tájegységet neveznek meg. A természet tehát hozzátartozik az identitásunkhoz, kulturálisan mélyen gyökerezik bennünk. Mostanában azonban le kell vonnunk a következtetést: meg kell védenünk ezt a természetet, amelynek szépségét lerombolja az éghajlatváltozás. Egyre gyakrabban szembesülünk természeti katasztrófákkal, amelyek világszerte számos embert üldöznek el szülőföldjükről. Az ENSZ is arról beszél, hogy a Föld egy tetemes része lakhatatlanná válik az éghajlatváltozás, a felmelegedés miatt. Olyan áradások űznek el embereket, mint amelyeket nemrég Görögországban vagy Kanadában láttunk. Erdőtüzek is pusztítottak. Sokan azt mondják, Dél-Európa jelentős részét nem lehet majd többé mezőgazdasági művelés alá vonni. Így számos gazdálkodó elveszíti a szülőföldjét. Most tehát az történik, hogy az otthon már említett, kulturálisan mélyen gyökerező és a természethez kapcsolódó érzését összefüggésbe hozzuk az ökológiai kihívásokkal, és harcolunk ennek az otthonnak a megóvásáért.

Fotó: Mirkó István

 

Égő otthon

– Úgy fogalmazott, „ég a házunk”. Hogyan kapcsolódik ez a segélykiáltás a katolikus teológiához?  

– A katolikus teológia feladata először is az, hogy még alaposabb figyelmet szenteljen ennek az ökológiai válságnak. Azt hiszem, már sokan megtapasztalták ennek a jeleit. Mégis, az éghajlatváltozást sokan egyszerűen időjárási változásként, sorsszerűségként érzékelik. Nem tesznek semmit, nem látják az összefüggéseket, az okokat. Az egyház lelkipásztori tevékenysége révén a templomokban, a képzésben, az iskolákban, az óvodákban igen sokakkal áll kapcsolatban, és most az a feladata, hogy erősítse a környezettudatosságot és a tettrekészséget. Úgy vélem továbbá, az egyháznak annak kimondásában is lényeges a feladata: mindennek ára van, önkorlátozóbb módon kell élnünk. De így is élhetünk tartalmas életet. Időnként le kell tudni mondani bizonyos dolgokról. Nem arról van szó, hogy megtagadnánk az életet, hanem arról, hogy tisztában vagyunk azzal, a tartalmas élet összefügg a képességgel, hogy itt és most megvonunk magunktól valamit, majd cserébe később abban a nagyobb előnyben részesülünk, hogy tisztességes örökséget hagytunk az utánunk következőkre. A globális igazságosság tudatossága tehát azt jelenti, hogy a mindennapokban, minden egyes dologban, amelyben megtehetjük, engednünk kell az életmódunkból. Harmadsorban pedig újra egy politikusabb egyházra van szükségünk, olyanra, amely nem függ bizonyos rendszerektől, hanem a gyengék pártját fogva bírálja a politikát, és igényekkel lép fel vele szemben. Következetes fellépésre van szükség az éghajlatvédelemben és ugyanúgy a béke mellett is a leginkább szenvedők, a leginkább sebzettek oldalán – ez most éppen Ukrajnában is nagyon fontos.          

– A környezetvédelem ügyét a politikában sokszor baloldali radikálisok sajátítják ki, mint Greta Thunberg, a Zöldek pártja vagy az Utolsó Nemzedék klímaaktivistái. Hogyan fér meg az ő tevékenységük az egyház által vallott szemlélettel?   

– A katolikus egyház olyan közösség, amely minden társadalmi rétegből, minden pártból és az egész világról összefog embereket. Fontos, hogy az egyház gondoskodjon a konszenzusról, vagyis ne egyszerűen valamely kisebb csoport érdekét és szemléletét kövesse. De feladata, hogy fellépjen azzal a mostani kölcsönös elidegenítéssel, az ellenségképekkel szemben, amelyek egymás ellen ugrasztják a környezetvédő csoportokat, illetve szembehelyezik őket a konzervatív csoportokkal. Münchenben például, ahol élek, ilyen ellenségképet építettek fel a túlságosan követelező környezetvédőkkel szemben. Eközben azt gondolom, jogos az igény, hogy kimondjuk, ma készen kell állnunk a jövő nemzedékek, a fiatalok érdekében az azzal kapcsolatos megszorításokra, hogy például miként fűtünk, hogyan közlekedünk. Németországban a szövetségi alkotmánybíróság 2021 áprilisában elmarasztaló ítéletet hozott azzal kapcsolatban, hogy a kormány miként kezeli a klímakérdést, noha nemzetközi összehasonlításban viszonylag jól teljesít. De mégsem elégségesen a fiatal nemzedék alapjogait tekintve. Nem lehet a klímavédelmi célokat aránytalan mértékben 2030 utánra áttolni. Itt és most kell megkezdenünk a munkát. Az ilyen ítéletek fontosak, hogy a különböző viták kereteként szolgáljanak. A megvalósítási módok különbözőek lehetnek, illetve kell is, hogy legyenek. Lehet rajtuk vitatkozni, de nem populista ellenségeskedéssel, hanem konstruktív párbeszéddel.

Isten a természetben

– Ferenc pápa 2015-ös Laudato si’ (Áldott légy!) enciklikája megerősítette a teremtésvédelmi tudatosságot. Magyarországon katolikus olvasóköröket és természetvédő csoportokat hoztak létre, Laudato si’-animátorokat képeznek ki. Mi a helyzet Németországban? 

– Németországban a környezetvédő mozgalmak viszonylag nagy hagyománnyal rendelkeznek. Az evangélikus egyházon belül ez az 1960-as, a katolikusoknál az 1970-es évekre vezethető vissza; volt, hogy 400 ezer katolikust mozgattak meg egy vitahétre. Vagyis az ökológiai gondolkodás már fél évszázada fontos szerepet játszik. De a Laudato si’ új lendületet adott ennek – fontos, konszenzusképző szövegről van szó. Észrevételem szerint érdekes módon gyakran mélyebben, intelligensebben értelmezik a katolikus egyházon kívül, mint azon belül. Összességében viszonylag jó az elfogadottsága, annak az új kulturális orientációnak a legfontosabb szövegeként is, amelyre szükségünk van a tudományban vagy a protestánsoknál is. Kisebb hiány mutatkozik az ortodox egyházzal való párbeszédben. De úgy vélem, most, hogy Ferenc pápa megírta a Laudato si’ folytatását, ez lehetőséget ad arra, hogy az új lendületet felhasználva ökumenikus módon és talán más vallások képviselőivel való párbeszédben is folytassuk a munkát, és összhangba hozzuk a mindennapi gyakorlattal. Megemlíteném a Keresztények a Jövőért mozgalmat, ami fontos kerete a vitáknak. Valami olyasmire van most szükségünk, mint amit a XIX. század elején, az egyház válságos időszakában tettünk. Az elvilágiasodásra válaszul a megújulás jegyében meghirdettük a szociális katolicizmus gondolatát. Az egyház megújulása a közös, ökumenikus ökológiai felelősségvállalás jegyében a fiatalok számára is vonzó lehet. Az egyes felekezetek kapcsolatát terhelik ugyan dogmatikai viták, de az ökológiai témáknak megvan az az előnyük, hogy nem tartoznak ezek közé. Az ökumenizmus mozgalmának száz évvel ezelőtt főleg a békével kapcsolatos aggodalom adott lendületet, az a gondolat, hogy csak együtt vagyunk elég erősek szembeszállni a békével szembeni fenyegetésekkel. Ma pedig a bolygónk elpusztításával kell közösen szembeszállnunk.

– Mondhatja erre valaki, nem kell vallásosnak lennem ahhoz, hogy szelektíven gyűjtsem a szemetet vagy ne rendeljek magamnak felesleges tárgyakat. Mi akkor a különbség? 

– A gyakorlati jelentősége egyforma. A keresztény hagyománynak már az ókortól kezdve erőssége, hogy képes tanulni mások példájából, és annak alapján maga is tovább tud fejlődni. Ez volt a helyzet az emberjogi elkötelezettséggel is. Az viszont kifejezetten keresztényi, amit Ferenc pápa egy kulturális forradalomnak nevez, vagyis az, ahogyan a fejlődést, a haladást, a jólétet, a szabadságot, a tartalmas – és annak részeként önkorlátozó – életet, az ökológiai dimenziót értelmezzük. A természetben Istennel találkozhatunk, még a megsebzett természetben is valódi transzcendenciát tapasztalhatunk meg. Ez pedig elvezethet ahhoz, hogy a mai, technológiák uralta világunkban is mélyebben, összetettebben éljük meg a természetet. 

Borítókép: Mirkó István