Annyiszor hallottam már gyásznapjaink kegyeletsértő kritikáját, hogy mérgemben nekiláttam összebogarászni, hol milyen gyásznapokat tartanak. És mondhatom, magam is meglepődtem. Mert odáig könnyű eljutni, hogy létezik Amerikában egy nagyszabású gyásznap, a Memorial Day, amelyen az Egyesült Államok hősi halottjaira, vagy pontosabban a fegyveres erők szolgálat közben elhunyt tagjaira emlékeznek. Ezt olykor látjuk a filmekben is. Még az is hamar eszünkbe jut, hogy Angliában is van egy pipacsos ünnepnap, a Remembrance Sunday, azaz a megemlékezés napja, mely általánosságban a brit helytállás ünnepe, konkrétan viszont nehéz meghatározni, mert több esemény emlékezetéből összevont mementó, amelyben a két világháború áldozatainak tisztelete éppúgy megjelenik, mint a nagy háborút lezáró fegyverszünet felett érzett öröm. Ma hivatalosan a Brit Nemzetközösség minden férfiára és asszonyára, minden civiljére és katonájára emlékeznek, akik áldozatot vállaltak a két világháborúban és a későbbi konfliktusokban. És persze eszünkbe jut a holokauszt számos nemzeti és nemzetközi emléknapja, illetve ahhoz kapcsolódóan a vészkorszakban meggyilkolt kisebb-nagyobb csoportok, cigányok, elmebetegek emlékezete, de nagyon kell erőlködnünk, hogy újabb gyászünnepeket találjunk.
Ám ha kitartóan kutatunk, hamar kiderül, hogy a nemzeti vagy közösségi emlékezetpolitika számos komor ünnepet ismer. Nekünk, magyaroknak is akad az október hatodikai, a november negyedikei országos gyásznap, illetve a holokauszt áldozatainak emléknapja mellett még jó néhány szomorú napunk. Megemlékezünk a kommunista diktatúrák áldozatairól (február 25-én), trianoni békediktátum aláírásáról (június 4-én, a nemzeti összetartozás napján), Nagy Imréről és mártírtársairól (június 16-án, újratemetésük napján), a totalitárius diktatúrák áldozatairól (augusztus 23-án, az áldozatok európai emléknapján), a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokról és kényszermunkásokról (november 25-én), továbbá a felvidéki magyarok gyásznapként tartják számon a kassai kormányprogram elfogadásának napját (április 5.), a székelyek pedig a madéfalvi veszedelem napját (január 7.).
De szerte a nagyvilágban is találunk fontos, a helyi emlékezetpolitikában komoly szerepet játszó gyásznapokat, és amolyan lokális vagy kisebbségi tragédiákra emlékező napokat.
Olaszországban például február 10-én tartják a Foibék napját, mikor arra a tizenötezer olaszra emlékeznek, akiket szörnyű bestialitással gyilkoltak meg a titoista halálbrigádok. A holttesteket a Karszt-hegység mély szakadékaiba, az úgynevezett foibékba rejtették… Örményország április 24-én az örmény népirtásra emlékezik, arra az első világháború utáni szörnyűségre, amikor másfél millió embert mészároltak le a törökök. És persze a törökök is emlékeznek hőseikre. Ők a Gallipolinál megpróbált antanttámadás fölött aratott győzelemhez kötötték a nemzeti gyásznapot.
