A lufi a leggyorsabb út az emberek lelkéhez +képgaléria

Minden gyerek szereti a léggömböket, és vannak, akik sosem nőnek fel. Amerikában – az öreg kontinenssel ellentétben – nem kell gyermeki lélek a lufikkal való díszítéshez. Guido Verhoef azzal lett világhírű, hogy a virágokat kedvelő Európában honosította meg a lufiművészetet, amelyből egy kis szelet a BOK-csarnokban is megtekinthető.

A LufiLand kiállítás építése a BOK Csarnokban. Fotó: Teknős Miklós

– Mi volt az oka, hogy a léggömbművészetet választotta? Mi az első lufis emléke?

Fotó: Teknős Miklós

– Ez nagyon jó kérdés, mivel nincs igazán gyerekkori emlékem a luftballonokról. Már gyerekként rájöttem, hogy szeretem szórakoztatni az embereket, boldoggá tenni őket. Tizenöt éves lehettem, amikor rátaláltam a léggömbökre egy rendezvényszervező cégnél, a hosszúakból megtanultam kutyát készíteni. Láttam, hogy ez a leg­gyorsabb út az emberek lelkéhez, mivel szavak nélküli nyelv, a boldogság és a pillanat ünneplésének szimbóluma. Az is vonzott, hogy mi mindent tudok a kutyán kívül alkotni, mert a lufi, a homokhoz hasonlóan, bármilyen formára duzzasztható. A világot ketté lehet bontani virág- és lufiországokra aszerint, hogy a különféle családi eseményeken, ballagásokon vagy esküvőkön mivel dekorálnak. Európa – és Hollandia különösen – a virágokkal díszítő országok közé tartozik. Nincsenek meg az amerikai hagyományok, hogy például a tizenhatodik születésnapi partin lufidekorációk legyenek mindenhol. Az euró­paiak többnyire úgy vélik, ez csak kisgyerekeknek való. Amikor harminc évvel ezelőtt léggömbdekorátorként elkezdtem dolgozni, senki nem rendelt installációkat, de ebben történt változás az elmúlt pár évben. A virágországok is kezdenek rájönni, hogy a lufi a virághoz hasonlóan a pillanat ünneplése, és ugyanúgy, ahogy a virág elhervad, a léggömb is leereszt, így egyáltalán nem biztos, hogy velünk lesz holnap.

– Mondhatni, hogy sosem nőtt fel?
– Azt hiszem, igen, bár úgy gondolom, hogy mindannyiunknak gyereklelke van, csak néha elfelejtjük, hogyan kell játszani, mosolyogni, élvezni a világot. Talán ezt is látták bennem a rendezvényszervező cég munkatársai. Általában nagyon rossz diák voltam sok mindenben, de a léggömböket természetszerűleg értem, és nagyon kreatívan tudok velük dolgozni. Időközben a szerencse is segített, mivel 1998-ban új lufitípus került piacra, amely eltér a megszokott, gömb alakú léggömbtől, így jobban formázható. Sokféle szövési technikát dolgoztam ki, hogy a pulóverhez hasonlóan a lufikat is össze lehessen kötni.

– Hogyan fogadta a művészvilág ezt az új kifejezésmódot?
– Európában érezhető egyfajta sznobság az új művészeti ágazatok esetén. A léggömbszobrászat a pop art része. Természetesen nem a Mona Lisa szintje, de attól még művészet, egy új ágazat, nagyon sok verzióval. Fontos tudnunk, hogy a festészet sem feltétlen művészet, de egy jó festő az ecsettel remekművet alkothat. Én például borzalmasan festek, a képeim soha nem lesznek művésziek. De a léggömb alkotás, és csak kevesen érik el az igazán kiemelkedő szintet. Jelenleg Kínából és Japánból származó művészekkel dolgozunk együtt, akik nagyon különleges műveket készítenek. Ugyanakkor épp az európai hozzáállás miatt a budapesti kiállításunk egy kicsit eltér a korábbiak­tól. Elegáns, pasztellesebb árnyalatokkal dolgozunk, hogy megfeleljünk az itteni ízlésnek. A távol-keleti művészek így tanulják az európai stílusú lufikészítést. Mivel a kontinensen az emberek automatikusan a gyerekekhez kötik a léggömböket, ezért sokan el sem tudják képzelni, mit takarhat egy léggömbkiállítás. Amerikában mindenkinek természetes, hogy a luftballonokból szép dolgok készülhetnek, különleges szobrokat, installációkat lehet létrehozni. Ott volt már nagy kiállításunk, ahogy Ázsiában vagy például Törökországban is, de most először jelenünk meg Európában nagy projekttel. Ez világ körüli túrára invitál. Az a koncepció, hogy csak nagyon kevés dologra emlékszünk évek múlva az életünkből, az utazásokra viszont mindig. Így a kiállítás a témája, nem csak az alapanyaga miatt felejthetetlen. Mindez akkor is igaz, ha az építkezés nem olyan nehéz, mint például 2016-ban Iz­raelben, amikor egy 26 méter magas galambot formáztunk. Mindezt szabad téren, nagyon szeles körülmények között. Most is számos országból származó művésszel dolgozunk együtt, de akkor 17 államból jöttek keresztények, zsidók, ortodox zsidók, muszlimok, ateisták, helyiek és palesztinok, hogy mindannyian egy galambot építsenek. A mostani események tükrében visszatekintve még erőteljesebb az élmény.

– Ha már szobrokról beszélünk, előadóművészként vagy szobrászként, esetleg tanárként látja magát?
– Ez nagyon érdekes, mivel a szobrászat nekem maga az előadó-művészet. Mindegyik a kommunikációról és az élményekről szól. A kérdés, hogyan fejezi ki az ember magát legjobban művészként. Én a léggömbökkel. Szeretném ezt tovább is adni, mivel a lufi nagyon könnyű anyag, rengeteg lehetőséget rejt a kreativitás kifejezésére. A most felnövő generáció mindent rendkívül gyorsan szeretne, nem érdekli például őket, hogy tíz éven keresztül tanuljanak zongorázni, a léggömbművészet pedig szinte azonnal látványos eredményt hozhat. Egy nap alatt bárki elkészítheti első szobrát, aki ismer néhány alapfogást. Tehát a léggömbök sokaknak izgalmasak, mivel színesek, mosolyt csalnak az ember ajkára – és mindezt azonnal teszik. Épp ezért függővé is tehetnek. Egy-egy mesterkurzusomon negyven-ötven, néha kétszáz embernek is tartok órát, és körülbelül a felük nemcsak hobbiszinten szeretne tanulni, hanem művészi ambíció­kat is dédelget, amelynek a gyorsaságon kívül a másik oka lehet a klímakérdés. Ezek a léggömbök ugyanis természetes anyagból készülnek, ezért is érzi az ember a szagukat. Gyakorlatilag ahogy felfújjuk őket, elkezdenek tönkre menni. Így vonzó, hogy amit most négyezer négyzetméteren létrehozunk, az néhány hét múlva bele fog férni tíz szemeteszsákba.

Névjegy

 Guido Verhoef 1991 óta dolgozik előadóművészként, 1995-ben alapított saját társulatot. 1999 óta ötvözi a különböző előadói stílusokat a léggömbművészettel, élő közönségnek is készített félmillió léggömböt használó, Guinness-rekorder installációt. Aktívan vesz részt a nemzetközi lufi- és rendezvényiparban, előadói és kreatívigazgatói tapasztalatát vizuális színpadi műsorok és nagy szoborprojektek készítésére használja. Számos díjjal tüntették ki Amerikában és Ázsiában, emellett nyolc éve hetente oktat felnőtteket és gyerekeket is. A LufiLand kiállítás megépítése után például Los Angelesben tartja a következő mesterkurzusát, Manhattanben és Tel-Avivban pedig már tervezi az újabb kiállítását.