Rapidrandi és levél a jövőbe: a Bethesda pszichoterápiáján jártunk

Nehéz megmondani, hazánkban hány gyermek szenved valamilyen pszichés problémától, ám annyi bizonyos, az elmúlt évek világméretű kihívásai csak tovább rontottak a helyzeten. A fiatalok egy része szorongó gondolataival, mások evészavarral vagy kényszercselekvésekkel küzdenek, de megnőtt az önsértő kiskorúak száma is. A budapesti Bethesda Gyermekkórház új pszichoterápiás központjában jártunk.

Sokan küzdenek pszichés zavarokkal. Most megküzdési stratégiát kapnak a kiskorúak (képünk illusztráció) Fotó: Shutterstock

Egymás mögött sorakoznak az iskolapadok, már mindenki a helyén ül, csak Anita nem. A történelem tanár felszólította, szóban kell felelnie. Kezeivel lassan végig simítja a combját, hogy letörölje az izzadtságot róla, majd háta mögé rejti és összekulcsolja. Sokat készült a mai napra, az izmai mégis megfeszülnek, a gyomra összeugrik, a szíve olyan gyorsan pumpálja a vért, hogy az egész terem visszhangzik a lüktetésétől.

Megtanultam mindent, menni fog

– suttogja maga előtt a nyolcadikos, majd maga elé képzeli a tengert, ahogyan minden egyes belégzéskor magához hívja a vizet, majd kilégzéskor útjukra engedi a lágy hullámokat. A légzése rövid időn belül megnyugszik, az izmok is engednek a szorításból. A kislány rákezd, magabiztosan mondja vissza az anyagot, még az évszámokban is remekel.

Vannak, akiknek az osztályteremben is gátlásokat kell feloldaniuk (Fotó: Shutterstock)

 

Szerszámosláda

A háta mögött valaki mocorogni kezd, egy pillanatra összerezzen, majd lefagy, már megint. Ráadásul mindenki őt nézi. Aztán mégis beugrik neki valami. Nem a tanagyag, csak egy sablon, amivel időt tud nyerni.

„Arról szerettem volna még beszélni, hogy…” – mondja, és amíg formálja a szavakat, a szorongását egy pillanatra megtöri, majd a tanagyag is eszébe jut. „Ötös” — mondja a tanár az érdemjegyet.

Anita szeme könnybe lábad, amikor a társai a háta mögött tapsolni kezdenek, mindenki felpattan, gratulálnak neki, a gyerekek összeölelkeznek. Aztán a padokat gyorsan a fal mellé tolják, a székeket pedig kör alakba rendezik. Az iskolai osztályteremnek nyoma vész, újra egy terápiás szoba lesz. A Bethesda Gyermekkórház Kognitív Viselkedésterápiás Központjában vagyunk, ahol olyan nyolc és tizennyolc év közötti gyerekeknek segítenek, akik valamilyen pszichés problémával küzdenek. Van, aki szorongást keltő gondolatai miatt érkezik ide, mások kényszerbetegséggel küzdenek, rettegnek a fertőzésektől, vagy a hajukat, testszőrzetüket tépkedik.

A hétfős csoportban ezúttal szorongó gyerekek vannak. A terápia egy hétig tart, a csapat délelőtt és délután is különféle foglalkozásokon vesz részt, ahol a kognitív viselkedésterápia eszközeivel egyfajta képzeletbeli szerszámosládát adnak a gyerekek kezébe. A Városliget peremén álló új épületbe nemrég költözött át a terápiás központ, a falakon lógó festmények olyanok, mintha egy-egy lélek darabkái lennének. A hatalmas ablakokon meleg fény árad be, a liget fáinak hangja betölti a teret.

A Bethesda Gyermekkórház épülete Budapesten. Fotó: MW Bulvár/Bánkuti Sándor

A szorongás örvénye

– Nézzük meg, pontosan mi is történt Anitával a felelet közben – kezdi Németh Laura, a Bethesda Gyermekkórház klinikai szakpszichológusa, pszichoterapeutája, miután mindenki helyet foglalt a körben. A gyerekek egymás után fejtik ki, Anita hogyan lett úrrá a szorongásán, az itt tanultak közül melyik módszert választotta a kislány a szituációs gyakorlatban. „Óceánlégzés, titkos ellazulás, figyelemelterelés” – sorolják elégedetten.

Ha bekerülünk egy helyzetbe, négy dolgot tudunk azonosítani: hogyan érezzük magunkat, mire gondolunk, ez az érzés mit vált ki a testünkben és hogyan viselkedünk ettől. Ez a négy tényező mindig egymást erősítik, és bekerülünk a szorongás örvényébe. A kognitív viselkedésterápia során azonban megtanulhatjuk, hogyan szakíthatjuk meg ezt az ördögi kört. Három helyen avatkozunk be: a gondolatnál, a viselkedésnél és a testi jeleknél

– emlékezteti a fiatalokat a szakember, majd újabb gyakorlati feladat következik.

 

Rapidrandi, színházjegy

A szoba ismét átalakul, egy rapid randi helyszíne lesz, a székeket egymással szemben helyezik el, a gyerekeknek beszélgetniük kell. Bár egyszerűnek tűnik a feladat, a többségüknek valójában nehézséget okoz a társalgás, vagy az ismerkedés, sőt, még az is, hogy a másik szemébe nézzen.

– Ne felejtsétek el használni a magabiztos fellépés trükkjeit: szemkontaktus, egyenes testtartás, hangos, érthető beszéd, kedves mosoly! Ne csak válaszoljatok a másiknak, kérdezzetek is vissza! Mellőzzük az igen vagy nem válaszokat! Két perc múlva csere! – instruálja őket a terapeuta. A csapat egy része viszont más feladatot kap, nekik fel kell hívniuk egy könyvesboltot, vagy egy tetszőleges színházat, hogy érdeklődjenek egy könyv és egy előadás okán.

Amíg a gyerekek szembe néznek a szorongásaikkal, addig Németh Laura elárulja, mit is látok valójában. – Ez egy nagyon intenzív terápia, amely során megtanítjuk őket arra, hogyan fordíthatnak hátat a félelmeiknek. Ez a szerszámosláda tele van olyan technikával, eszközökkel, amelyeket, ha elsajátítanak és beépítenek a mindennapjaikba, a problémáik hosszútávon enyhíthetőek, a cél, hogy idővel kontrollálni tudják félelmeiket, szorongásukat. Fontos az is, hogy ki is próbálják ezeket a módszereket in vivo helyzetben, és mindenkinek legyen sikerélménye, hogy azt érezzék, ők irányítanak és nem a problémáik – fogalmaz.

– Ezek a feladatok egy átlagembernek apróságnak tűnhetnek, de nekik fontos mérföldkő a mai – jegyzi meg Németh Laura, aki szerint ezekre a technikákra a fiatalok legtöbbjének szüksége lenne, az elmúlt években ugyanis nagyon felerősödtek a pszichés problémák, a Covid és a háború mellett a közösségi média hatása, valamint a túl sok képernyőidő is hatalmas károkat okozott a mentális egészségükben. Elárulja, a szorongás mellett egyre többen küzdenek evészavarokkal, kényszerbetegséggel, de megsokasodott az önsértő gyerek száma is.

„Nem nagy dolog”

A szakember aztán gyorsan körbenéz, majd halkan azt is hozzáteszi, java még hátra van, csapat következő megmérettetése ugyanis a nyílt utcán lesz. – Egy-egy felnőtt kísérővel az utcára megy a társaság, hogy ott is felavassák az eddig tanult technikákat úgy, hogy például segítséget kérnek egy járókelőtől, hol áll meg a kis földalatti vagy egy gyógyszertárban kell érdeklődniük – avat be Németh Laura, miközben az épület egy másik szobájába indulunk.

A terembe érve egy másik csapat fogad minket, kiderül, ők a gyerekek szülei. A fiatalok mellett a héten ők is segítséget kaptak abban, hogy mit tehetnek és hogyan tudják – jól – támogatni a gyermekeiket, de segítenek nekik feldolgozni a szülői önhibáztatást és a pszichés nehézségből adódó családi feszültségeket is.

– A kognitív viselkedésterápia akkor a leghatékonyabb, ha a gyermek és a szakember mellett a szülő is része a folyamatnak, legyen az a helyes reakció a gyermek felé, vagy az, hogy a gyermekkel való nehézségeket ő hogyan tudja feldolgozni – fordul a szakember a szülők felé, majd hosszasan kifejti, pontosan milyen foglalkozásokon vettek részt és milyen technikákat tanultak az elmúlt néhány napban a gyerekek.

Amíg a terapeuta beszél, a szülők testbeszéde folyamatosan változik. Van, aki a lábfejét billegteti, vagyis inkább rángatja, mások az állkapcsukat megfeszítve várják, mit mond majd a szakember.

Ahogy telnek a percek, lassan oldódni kezd a feszességük és az arcvonásaik egyre lágyabbak lesznek. Ők is kezdik elhinni, a kognitív viselkedésterápiának hála egy új kezdet esélyének eszközeit kapták a kezükbe a gyermekeik.

Aztán újra megfagy a levegő. – Megkértük a gyerekeket, hogy mondják el nekünk, mi az, ami jól esik nekik a környezetüktől és mi az, ami csak tovább ront az ő szorongásukon. A fiatalok a beleegyezésüket adták, hogy ezeket a meglátásaikat önöknek is visszajelezzük, természetesen név nélkül, összesítve. Sokszor ugyanis ezek a visszajelzések segíthetnek nekünk abban, hogy megfelelően reagáljunk kritikus helyzetekben. Készen állnak? – teszi fel a kérdést, majd sorolni kezdi:

„Hagyd már abba! Túlreagálod! Ez nem nagy dolog! Nekem pont ilyen nehéz volt! Minek szóltam volna előbb, csak túlparázod úgyis?!” – mondja tagoltan, hogy a szavak célba érjenek. Hiába anonimak a visszajelzések, a szülők rögtön magukra ismernek, a házaspárok összenéznek, a terem megtelik sóhajtással és feszültséggel.

Ezt nem könnyű hallani, tudom. Nincsenek egyszerű helyzetben, hiszen, bár a legjobbat akarják, nem mindig sikerül, és ezzel nincs is semmi gond. Pláne, hogy a maguk vállán is ott lóg egy bizonyos tarisznya, a saját, régről hozott terheikkel

— nyugtat, majd kis szünet után matatva elővesz még valamit.

Egy halom, gondosan összehajtogatott papír kerül elő.

– Ezek itt levelek, az önök gyermekeitől. Az utolsó feladatként azt kértük a csapattól, hogy írják le a szüleiknek, hogyan és miben tudnának segíteni nekik – mondja, majd egyesével átadja az írásokat. A szobában néma csend lesz, a papír halkan ropog a szülők keze között. Van, aki hosszan ízleli a szavakat, mások a könnyeiket nyelik, és van, aki beleolvas, majd gyorsan elteszi gyermeke írását, annyira felkavarják az olvasottak. Látva a szülők reakcióit, Németh Laura ismét feléjük fordul és mosolyogva azzal engedi útra őket: – Kérem, fogadják e sorokat nyitott szívvel! Ne kritikaként, hanem egyfajta útmutatásként tekintsenek rá. Legyen ez levél a múltból és egy első beszélgetés a jövőről! 

Borítókép: Sokan küzdenek pszichés zavarokkal. Most megküzdési stratégiát kapnak a kiskorúak (képünk illusztráció) (Fotó: Shutterstock)