— A gasztronómia…, a gasztronómia az öregedő urak erotikája… – mondta halkan, csak úgy magának Rezeda Kázmér, és miközben elmosolyodott, el is szomorodott kissé.
Már ugye, az öregedés végett.
Azután elnézegette a tyúkot, amiből levest fog készíteni hamarosan.
Szép, akkurátusan megpucolt, tegnap még kapirgáló tanyasi tyúk volt őnagysága, kedves barátok ajándéka, járt hozzá néhány igazi, friss, tyúkszaros tojás is, s ahogy nézegette Kázmér a tyúkot, elkalandoztak a gondolatai. – Őnagysága valaha Tyrannosaurus rex volt… – mosolyodott el ismét Rezeda Kázmér, s aztán arra gondolt, milyen érdekes lenne, ha ma is tizenkét méteres hústornyok kapirgálnának hátul a baromfiudvarban, vagyis ha néhány tízmillió év alatt sem lett volna a Tyrannosaurusból tyúk.
De az lett. Tyúk. S bármennyire is szánalmas, ez a fejlődés. Ráadásul ehhez a metamorfózishoz – nem lehet elégszer megismételni, szóval hogy a Tyrannosaurus rexből tyúk lett! – azért szükség volt néhány tízmillió évecskére. Viszont ahhoz, hogy cro-magnoni vadászból LMBTQ-aktivista legyen cuki kis tütükében, élénk sminkkel és szivárványszínű körmökkel, szóval ehhez elegendő volt úgy 34 ezer évecske. Most mondd meg, tele van a világ metamorfózisokkal!
Persze nagyon nem mindegy a metamorfózis milyensége. Hajdanán voltak például eléggé komoly, hogy ne mondjam férfias metamorfózisok. Ezekről a Bestiarium Hungaricum című hiánypótló műben olvashatunk. Itt vannak például a prikulicsok:
„Az erdélyi hiedelemrendszer egyik sarkalatos része a werwolfképzetek regionális változataként ismert prikulics hiedelemkör. Míg a Kárpát-medence más területein kizárólag farkassá változó emberről szólnak az e képzetkörbe sorolható hagyományok, Kolozsvártól keletre – román hatásra – a kutya alakváltozat terjedt el. A két kulturális zóna határa ez esetben a Királyhágótól valamelyest keletre húzódik, ugyanis a kalotaszegi magyar falvakban mindkét alakváltozat (hiedelemalak) feltűnik a népi elbeszélésekben, ellenben az erdélyies jegyeket mutató kelet-bihari magyarlakta mikrorégiókban (Báródság, Belényes vidéke) az átoktól sújtott ember kizárólag farkassá alakul át. […] A prikulics az erdélyi magyar néphitben is átváltozó lény, olyan személy, aki bizonyos időközönként kutyává változik. Egyes adatok szerint a kereszteletlen, illetve farokkal született fiúgyermekből lesz prikulics, ám a többnyire betegségként értelmezett átváltozóképesség átok következménye is lehet – mint hajlam, elrendeltetésszerű, saját szándékból nem lehet rá szert tenni.”
Na, most ne kezdjük el elemezni azt a tényt, hogy a farkas helyett kutyává változás román hatás eredménye, mert ez messzire vezetne, inkább idézzük fel magukban Petőfi két ikerversét, A farkasok dalát és A kutyák dalát, az is elegendő lesz. Érdemes viszont megállni egy pillanatra annál a ténynél, miszerint „a kereszteletlen, illetve farokkal született fiúgyermekből lesz prikulics”, mert itt van a magyarázat arra, hogy mivel manapság sok fiúgyermek feltehetőleg mindenféle farok nélkül születik, vagy egy bizonyos pillanatban szereti leműttetni magát a farkáról, ezért már nem prikuliccsá, hanem LMBTQ-aktivistává változik.
– S ebből talán az is következik, hogy az LMBTQ-aktivistából további alig 50 (ötven) esztendő múltán szintúgy tyúk lesz... – morfondírozott Rezeda Kázmér, s bár örült úgy általában, hogy neki már nem kell szembenéznie az ötven év múlva létező világgal, már ha lesz olyan egyáltalán, de most, ebben a pillanatban, morfondírozás közben azt kissé sajnálta, hogy az LMBTQ-aktivistából lett tyúkot nem fogja látni. S még eszébe jutott egy karikatúra is, amit nemrégiben látott. Ott a kép bal oldalán egy hatalmas, „kigyúrt”, Schwarzenegger-kinézetű kutya látható, „kutya régen” felirat alatt, s ezt mondja:
– Ma megöltem négy rókát és három farkast, egyet-egyet meg is ettem belőlük, a többit elástam…
A kép jobb oldalán egy kutyaszerű rettenet látható, dagadt tacskószerű, kis csíkos ruhácskában, „kutya ma” felirat alatt, s ezt mondja:
– A gazdi ma véletlenül rossz tápot adott, fáj a pocim és egész nap fosok…
– Talán ezt is muszáj lesz fejlődésnek nevezni egykoron – morfondírozott tovább Rezeda Kázmér, de mert alapvetően jó kedve volt, így inkább visszarévedt az eredeti gondolathoz, miszerint a gasztronómia az öregedő urak erotikája.
– Az hát. Mi más is lehetne? S ha már így, hát legyünk büszkék rá!
S ezzel a szentenciával a hátán a tyúk vízbe merült a legnagyobb fazékban, minden Tyrannosaurusból lett tyúkok legutolsó jakuzzijában, hogy ott feredőzzék mindaddig, ameddig szép, tiszta, átlátszó, aranysárga leves lesz őbelőle, sok zöldséggel bolondítva, s ha egy szelet szalonna a disznólét nirvánája, úgy az ilyesféle leves nem lehet más, mint a tyúklét nirvánája, ami így egyszersmind a Tyrannosaurus rex-lét nirvánája is, bár akármiben lefogadom, hogy ez egyetlenegy Tyrannosaurus rexnek sem jutott eszébe akkoriban, mert ha eszébe jutott volna, rituális öngyilkosságot követett volna el. Vagy megtagadták volna a szaporodást s kifestették volna a körmeiket, persze csak a fiúk. A lányok meg elmentek volna dolgozni a jura-kréta hivatalba, s ők írták volna alá a kréta–tercier kihalási dokumentumot.
Míg a tyúk feredőzött, mint turul a vérben, addig Rezeda Kázmér új töprengenivalót talált magának. Új töprengésének tárgya pedig az volt, hogy mit is aszaljon legközelebb. S homályosan érezte, hogy ez összefüggésben az egész nap kiindulópontjával, miszerint a gasztronómia az öregedő urak erotikája. Mostanában azon kapta magát Rezeda Kázmér, hogy lassan megaszalja az egész világot. S az egész úgy kezdődött, hogy kapott gyönyörűséges asszonyától egy aszalógépet. Egy olyan kis helyes, ötemeletes, ügyes kis szerkezetet, amit csak be kell dugni a dugaszolóaljzatba, aztán beállítani az időt s a hőfokot, s már aszal is.
Mindent, amit beletesznek.
Na jó, nem mindent.
Tyúkot például biztosan nem aszal.
Prikulicsot se.
De e kettőn kívül nagyjából mindent.
Rezeda Kázmér fügével kezdte.
Történt ugyanis, hogy – nyilván a rettenetes éghajlatváltozás áldásos következményeként – Rezedáék balatoni fügefája évente úgy ötször-hatszor termett, s egy-egy alkalommal tíz-tizenöt kiló, gyönyörű, lilás-sárgás, öklömnyi, érett, mézédes fügét szedtek le róla. De mit csinál az ember ennyi fügével? Egy darabig fügesalátát eszik, ám egy idő után odavész a fügesaláta utáni vágy. Következő stáció a fügelekvár és a fügecsatni készítése, amely tevékenység közben férfiember elhatározza erősen, hogy jövőre az egészből pálinka lesz.
S miután elfogyott rengeteg fügesaláta, szépen sorakoznak a kamrában a fügelekvárok és a fügecsatnik, s még mindig maradt vagy húsz kiló füge, megérkezik az ember az aszalás macskaköves, girbegurba kis sikátorába, amely viszont a saját aszalt füge sugárútjába torkollik.
Rezeda Kázmér úgy két hétig fügét aszalt.
Mosta a fügét, vágta, szép, egyforma, vékony karikákra, azokat rakosgatta akkurátusan az aszaló ötemeletnyi tálcáira, majd beállította az alkalmatosságot tizenkét órára és hetven fokra, a füge pedig megaszalódott. Az aszalt füge aztán ízléses, szép üvegekbe ugrált, s várta, hogy az üvegekből beleugorhasson végre a gintonikokba, gyümölcsteákba, vagy csak úgy megeszegessék, elrágcsálják mindet, hosszú, téli délutánokon, amikor hamar sötétedik, és az ember időnként román hatásra prikuliccsá változik.
Azután elkezdett Kázmér citromot és lime-ot aszalni. Az eljárás annyira hasonlít a fügeaszaláshoz, hogy valószínűleg egy tyúkká változott Tyrannosaurus rex is meg tudná tanulni. Mosás, karikázás, pakolás, tizenkét óra és hetven fok, s a citrom meg a lime megaszalódik. Ezt követően szép, ízléses üvegekbe kerül, ahol várja, hogy gintonikokba, teákba, süteményekbe ugrálhasson.
S aszalt még Rezeda Kázmér apróra vágott zöldségeket, hogy házi vegetát csináljon, aszalt almát, szilvát, sárgabarackot, egyre komolyabban nézegette a szomszédék huszonnégy órán keresztül üvöltve ugató kutyáját, hogy elveszejti, felszeleteli és kutyacsipszet készít belőle, s csak az mentette meg attól, hogy valami meggondolatlanságot kövessen el, hogy egy szép napon kapott úgy tíz kiló vargányát.
Különleges pillanat szemközt ülni úgy tízkilónyi vargányával.
S a remegtető gyönyörűség mellett komoly gond is. Mert mit is fogsz csinálni tízkilónyi vargányával, az azonnali és kézenfekvő dolgokon kívül, vagyis miután csináltál friss vargányás rántottát, megfuttattál olíván friss vargányát kis petrezselyemmel, és sírtál a gyönyörtől, míg etted, szóval mi történik mindezek után?
Mondom.
Mindezek után első lépésben szétválasztod a gombák kalapját és tönkjét. A kalapokat pedig lefagyasztod. A tönköket ellenben megint csak szép karikákra vágod, majd annyi libazsírba teszed, hogy ellepje, s lassú tűzön úgy egy-másfél órát pötyögteted, sót adsz hozzá, majd a libazsírban megpuhult vargányakarikákat a zsírral együtt ízléses, szép, csatos üvegekbe mericskéled, légmentesen lezárod, s polcra helyezve megvárod, míg kihűl, megdermed, azután pedig gyönyörködsz benne, s olykor leveszel egyet-egyet, reggelire kenyérre kened, borsozod, sózod még ízlés szerint, ám ez annyira felséges dolog, hogy meg kell tisztelned a lehető legjobb kenyérrel, amit a Déryné pékségében lelsz meg, odalent a Krisztina körúton. Más alkalmakkor pedig a libazsíros vargányáddal a rotyogó pörkölteted szenteled be.
Hát így.
S ami még fontos: természetesen félreraktál a vargányádból jó egykilónyit, amit – figyelj, ilyet még nem hallottál! – felvágsz szép, vékony szeletekre, akkurátusan belepakolod azokat a szeleteket a hetvenfokosra beállított aszalódba, de most bőven elegendő hat órára állítani az időt, s a gombád megaszalódik. Míg aszalódik, olyan illat lengi be a házad, amilyen az Olümposz tetején volt hajdanán, s aztán az aszalt vargányádat szép, ízléses, csatos üvegekbe helyezed, hogy ott várják meg azt a nagyszerű pillanatot, amikor levesekbe, pörköltekbe ugrálhatnak vagy szószokba, mártásokba, bármibe.
Na jó, túrós rétesbe nem.
De a Tyrannosaurus rexből lett tyúk végső jakuzzijába mindenképpen.
Nem tudom, említettem-e már, a gasztronómia az öregedő urak erotikája…
