Sándor Pál nemzetgyűlési képviselő a Fővárosi Szabadelvű Párt rendezvényén az Erzsébetvárosi Kaszinóban kifejti: keresztény többséget szeretne a Városházán ― ad hírt róla a Pesti Hírlap január 16-án. A választók nevében dr. Soltész Adolf üdvözli a politikusokat. Úgy fogalmaz: „Reméli, hogy a régivé vált és új, teljes fényével ragyogó Budapest az egységes, virágzó Nagy-Magyarország szíve lesz újra.” A lap hozzáteszi: „A beszédet a jelenlevők hosszas tapssal fogadták.” Sándor Pál arról beszél, hogy szerinte Wolff Károlyék az éretlen utcai fiatalság terrorjának köszönhetik az uralmukat. „A főváros polgársága három évvel ezelőtt gyáva volt, nem mert az urnákhoz járulni, félt a gumibotoktól, s ezért kénytelen most eltűrni azt a sok szenvedést, amit Wolffék uralma okozott.” Nem látnak mást, mint könnyeket, gazdasági elégedetlenséget, felekezetük miatt elbocsátott tisztviselők nélkülözését. Ezért nem akarnak a fővárosban radikális uralmat.
Nekünk liberális polgári irányzat kell. Nem akarjuk a városházán a zsidók túltengését, a zsidó vezetést, azt kívánjuk, hogy a keresztény társadalom vezessen bennünket, ők vannak hivatva erre és ebben mi, zsidók segíteni fogjuk őket. Ezt én elmondhatom, mert tudják rólam, hogy nem vagyok antiszemita. (Derültség.)
Ugron Gábor parlamenti képviselő kritikai hangot üt meg:
„csak azt a liberális politikát falja föl a radikalizmus, amelyet pipogya, gyáva, hitvány emberek tartanak a kezükben. Azért, mert egyszer a liberalizmust fölfalta a radikalizmus és kommunizmus lett belőle, nem következik, hogy a jövőben is megtörténhetik. Csak egy liberalizmus lehet olyan botor, hogy hagyja magát fölfalni a radikalizmustól, az, amely összefog a szocializmussal és gyáván, gerinctelenül nem magának, hanem a szocializmusnak csinálja igazán az utat a győzelemhez.”
Az Egységes Párt értekezletén gróf Bethlen István miniszterelnök tart előadást, amelyben az ellenzék egy részének a Ház munkájától való távolmaradásáról is beszél. Mint mondja, ez nyílt beismerése annak, hogy komoly munkát nem képesek végezni vagy nem akarják beismerni a vereségüket ― közli a Budapesti Hírlap január 13-án. „Az ellenzéknek egy része azt hiszi, hogy az ő kötelességteljesítése nem a komoly viták folytatásában, hanem parlamenti viharokban, személyes támadásokban és politikai intrikákban merül ki.” Szerinte „csak egy kötelességük lehet, az, hogy visszatérjenek arra a helyre, amelyre a választóik őket kijelölték.” A szocialistákkal kötött 1921-es paktumról elmondja: egy percig sem szégyelli, hogy létrehozta, s megjegyzi, nem jogosak a kifogásaik, miszerint kihasználta a nehéz helyzetüket, „mert ők jöttek énhozzám”. Úgy fogalmaz:
a szociáldemokrata párt viszont „ma azt mondja, hogy ő már elejétől fogva nem kívánta megtartani ezt a paktumot, hanem megvárta, amíg én teljesítem, amit nekik ígértem.”
A politikai morál ilyen hiányával még nem találkozott. „Eddig csak a kommunistáknál tudtuk, hogy burzsujjal lehet megegyezést kötni, amely csak arra való, hogy a burzsujt becsapják.” Bethlen a nemzet nevében igenis követeli, hogy a vállalt kötelezettséget tartsák be.
És ha nem teljesítik, ha a maguk részéről a szerintük változott viszonyok között most már hozzáfognak vidéken a falusi lakosság felbujtásához, ha hozzáfognak politikai sztrájkok szításához, ha hozzáfognak, hogy a vasutasok körében vasutassztrájkot próbáljanak megindítani, úgy erre azt felelem, hogy a magyar kormány tudni fogja a kötelességét.
Rendszerváltozás Amerikában címmel vezércikkben méltatja a Pesti Napló január 15-én az Egyesült Államok új elnökének, Calvin Coolidge-nek a közelgő hivatalba lépését. Azt írják: „reménykedve tekintünk a boldog és szabad Nyugat felé és mivel minden a feje tetejére állt, minden megfordult a mai világban, reménységünk azt sugallja: ex occidente lux (nyugatról jön a fény ― a szerző).
Talán nyugat felől fog támadni az enyhet adó, fölemelő, biztató világosság.”
