Ragyogó magyar tüntetés volt a megszállott Komárom Jókai-ünnepsége ― adja hírül Az Ujság február 24-én. Azt írják: hét esztendeje nem látott díszmagyarok vonultak fel, s „hangtalanul hangos” tüntetést rendeztek az ezeréves Magyarország mellett. Tudósítójuk úgy fogalmaz:
Soha fájdalmasabb magyar ünnep nem volt, mint amelyet négy napja ül és még két hétig folytat Jókai Mór szülővárosa, a cseh uralom alatt álló Komárom. A Duna választja el a várost a magyar hazától, az összekötőhíd egyik oldalán magyar vámőr és rendőr, a másikon cseh áll. Odaát, kőhajításnyira szabad és természetes mindaz, ami itt tilos, titkolni való, csak gondolatokban és érzésben élő hűséges ragaszkodás.
Pontosan a nagy író születésének századik évfordulóján, délután négy órakor „megkondult a város minden harangja. A százévesnél is öregebb katedrális nagyharangjától kezdve a temető lélekharangjáig mind zengett, kongott.” Amikor besötétedett, „minden ablakba, úriházak és a végeken, a külső részek munkáskunyhóin, apró ablakain világító mécsek, kerti lámpák, cserepekre, fazekakra helyezett gyertyák gyulladtak ki. Itt-ott szőnyegek kerültek a mécsesek mögé, másutt Jókai fényképei, a kultúrpalota erkélyére a Berecz Gyula szobrászművész által alkotott Jókai-mellszobor több tucat lámpától megvilágítva.”
A Felvidék településeiről „kétszáz testület, egyesület, intézmény képviseletében háromszáz küldött érkezett meg. A hétéves megszállás egész ideje alatt széttagoltan élt a magyarság. Jókai varázsa összekovácsolta őket, egymáshoz hozta.” Délután a tömeg megkoszorúzza Jókai szülőházát és későbbi lakóházát. Jankovics Marcell, a pozsonyi Toldy Kör elnöke az előbbi előtt, míg Sziklay Ferenc, a kassai Kazinczy Társulat főtitkára az utóbbinál mond beszédet.
Az igazán látványos ünneplés a kultúrpalotában megtartott Jókai-bál, ahol díszmagyarban jelennek meg a meghívottak. „Amit hét esztendeje errefelé szem nem látott, most gazdag bőséggel, díszes művésziességben, sokatmondó igazsággal megjelent. Színes menték, prémes kacagányok, remekbe készült menteövek, díszkardok, magyar csizmák, kócsagos kalpagok, forgós sipkák ragyogtak daliás férfiakról. S magyar ruhában jelentek meg az asszonyok közül is igen sokan. Vakítóan fehér viganókban, piros mellénykékben, zöld kötényekben, bársony és selyem kacagányokban. S akik a mai divatnak megfelelő estélyi toalettekben jöttek el a bálba, azok is pártát kötöttek a hajukba.”
Az Érsekújvárról érkezett cigánybanda este tíz körül rázendít az első csárdásra, majd a táncoló párok eljárják a palotást. „A leányok magyar ruháikban a férfiak méltóságteljes sötétjével szemben mind tüzelő piros bársonyba, vakítóan fehér selyembe és puhán elomló zöld szaténba voltak öltözve.” Úgy összegez a tudósító:
Soha el nem felejthető élmény volt a táncoló, díszmagyarba öltözött emberek sokasága.
Az Ujság február 24-én arról is beszámol, hogy Jókai Mór művei új kiadásban jelennek meg angolul. Mint közli londoni tudósításuk: „A Daily Herald hosszabb cikkben emlékezik meg a Jókai-centenárium alkalmából Jókai Mór irodalmi nagyságáról. A nagy szeretettel megírt cikk Jókait gazdag mesemondó vénájában Dumas-hoz, humorában Dickenshez hasonlítja.” A brit lap szerint a könyveit lélegzet-visszafojtva olvassák. „Mindegy, hogy történelmi tárgyat választ vagy pedig modern környezetet. Személyei mind elevenen élnek, és mihelyt egyszer kalandjaik története megindul, többé nem lehet visszafordulni.” Az író műveit harminc éve adták ki először angol nyelven, s a közönséget rögtön meghódították.
„Jókai születésének 100. évfordulója alkalmából az érdeklődés ismét feléje fordul, és könyvei most új kiadásban látnak angolul napvilágot. Legutóbb a Fekete gyémántok című regénye jelent meg, amelyet valósággal elkapkod a közönség.”
Az ellenzéki pártok a miniszterelnökhöz írott levelükben kérik, hogy Somogyi Béla és Bacsó Béla újságírók 1920. februári meggyilkolásának ügyében mentsék fel Beniczky Ödön akkori belügyminisztert, későbbi ellenzéki politikust a hivatalos titoktartási kötelezettség alól. Azt is kérik, hogy induljon újabb vizsgálat. A Pesti Hírlap február 24-én jelenti, hogy a felmentést megkapta a politikus. Bethlen István miniszterelnök Peidl Gyula szocialista vezetőnek címzett levelében válaszol a megkeresésre. Azt írja: „A honvédelmi miniszter már 1924 tavaszán a szociáldemokrata párt kiküldötteinek a rendelkezésére bocsátotta betekintés céljából a Somogyi–Bacsó-ügy iratait.
A párt megbízottai két-három napon át tanulmányozták is ezeket az iratokat, azonban az ügyre vonatkozó kívánságaikat a mai napig nem terjesztették elő, sem újabb adataikat nem közölték.”
A kormányfő kitér a Friedrich-kormány volt belügyminiszterének kérdésére is. Kiemeli: Beniczky Ödön „nagy nyilvánosság előtt olyan kijelentéseket tett, mintha olyan adatok volnának a birtokában, amelyek a tettesek személyének kétségtelen megállapítását lehetővé tennék”. A miniszterelnök rámutat: tavasszal azonban, „amikor a katonai ügyészség Beniczky Ödönt megidézte, a volt belügyminiszter a hivatali titoktartás kötelezettségére való hivatkozással a vallomástételt megtagadta, a hivatali titoktartás alóli felmentését azonban nem kérte”.
Bethlen leírja, hogy akkor ettől függetlenül a honvédelmi miniszter a belügyi tárca vezetőjénél kezdeményezte a felmentést, most pedig ő maga intézkedett „a folyamatban lévő eljárás sürgős befejezése iránt”.
Elkészül az a javaslat, amely a testnevelési törvény kiegészítéseként a nemzeti sportcélok teljesülését hivatott elősegíteni. A Budapesti Hírlap február 26-án azt írja: Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter azon javaslata, amely „
a belépődíjas mutatványokra adót ró ki, hogy belőle a nemzeti sportcélokat istápolja,
nagy ellenhatással találkozott”. Karafiáth Jenő parlamenti képviselő, a Testnevelési Tanács alelnöke úgy értékel a lapnak: „Teljesen tarthatatlan állapot volt például az, hogy az olimpiai bizottság az utolsó pillanatig nem rendelkezett kellő anyagi tőkével, s hogy azt sem tudta: egyáltalán hozzájuthat-e.” Úgy véli: az adó által biztosított a stadion fölépítése is.
