Fejszenyom a koponyán

A szájhagyomány szerint Rózsa Sándor gyakran meglátogatta a helyet.

20210107 Kondoros Kondorosi Csárda – Múzeum fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán

Kevesen tudják, hogy kondorosi csárda kettő is volt az országban még nem is olyan régen. Az egyik Debrecen keleti határában, a közelében csordogáló Kondorosi-érnél (ennek nem leltünk a nyomára), a másik a Békés megyei Kondoros szívében, azon az útvonalon, amely Kétsopronyból vezetett a legendás Kiskamuti csárda felé (ma Pándi-kert Békés alatt). Ezen a tájon virágzott a XIX. században a nemzeti ellenállás egyik sajátságos megnyilvánulása: az alföldi, ezen belül a békési betyárvilág.

A szájhagyomány szerint Rózsa Sándor gyakran meglátogatta a helyet. Fennmaradt annak története is, amikor Erkel Ferenc szabadlegényekkel találkozott itt. A zeneköltő Gyuláról Pestre utaztában tért be éjszakázni ide, ahol épp betyárok időztek, akik kíváncsian vették körül a komponista mobil zongoráját. Erkel azonnal feltalálta magát, játszani kezdett hordozható hangszerén. Muzsikájával annyira meghódította a puszták fiait, hogy azok lovagias testőrként Szolnokig kísérték, sőt a búcsúzásnál védlevéllel is ellátták.

Kondorosi Csárda – Múzeum. Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

Minderről a felújított Kondorosi Csárda Múzeum állandó kiállításán olvashat a látogató, aki a tárlatvezetőtől, a sétalapokból és a QR-kóddal ellátott tartalmakból azt is megtudhatja, hogy a helyszín nagy betyártanya volt egykoron. Nem csoda, hogy később tágas pandúrlaktanyát építettek vele átellenben. Ezt alakították át regulázó célra 1945 után: tanácsháza lett belőle. Ma városháza. A hajdani betyárcsárda mellett emelt ingatlanban nyitották meg a pandémia előtt szívesen látogatott vendéglőt és a múzeumot, amely idegenforgalmi látványosság, hiszen a pincétől a padlásig vezeti végig az érdeklődőt a megye és a régió XIX. század végi történelmén. Korszerűsítése tavaly nyáron fejeződött be.

Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

Bár az alföldi konyha és a csárda jelenkori jó híre önmagában is vonzerőt jelent, a látogatóközpont létrehozói úgy gondolták, kiegészítik a kínálatot: hozzácsatolják az apáról fiúra szálló, mára legendává szövődött kondorosi históriákat. Azzal a szándékkal, hogy a vendég addig se unatkozzék, amíg fő a gulyás, sül a szalonna. Az alapokat elsőként egy helyi tanítóházaspár, Rindó József és felesége gyűjtötte össze. Az általuk lejegyzett történetek arról regélnek, hogy a háromméteres fallal védett fogadó pincéjéből háromfelé ágazó alagút vezetett a szabadba. Az egyiken a kamuti csárdához, a másikon a bakuli-sori szélmalomhoz, a harmadikon Nagyszénás felé, a csárdához juthattak el a pandúrok elől menekülő szegénylegények.

Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

Nem is akármilyen alagutak voltak ezek. Mondják, hogy istállónak is használták mindahányukat a betyárok, sőt egy egész lovas szekér is szépen végigmehetett bennük. Ezt Liker Mihály, a csárda ma már sírban porladó korábbi vendéglőse is alátámasztotta. A menekülők egyike a konyhából a borospincébe vezető kéménybe szorulva, bábuként máig várja, hogy kisegítsék onnan. Évekkel ezelőtt kosárszámra szedték ki innen az embercsontot, de vaságyat, széket és asztalt is találtak az üregekben. Az alagutak lejáratait idővel befalazták, és a hozzájuk fűződő legendák is kezdtek homályba veszni.

Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

A tárlat persze ennél sokkal többet elárul a békési tájról és emberről. Szinte mindent. Belépéskor Tóth Ferenc miniatűr cifra székei idézik fel a magyar népművészet remekeit. Az alkotások mindegyikének eredetije a Néprajzi Múzeum féltve őrzött darabja. Ezt egészítik ki egy helyi fafaragó, Balogh Zsigmond parasztfigurái, majd Kunkovács László fényképei tükrözik vissza az alföldi magyar ember karakteres arcvonásait. Az ivóban maga Rózsa Sándor szól a betérőhöz, majd a szép csaplárosné ajánlja figyelmébe a bajuszpödrőt és a rováspálcát. Ezután az érdeklődő a konyhában és a vendégszobában nézhet szét. Belekóstolhat a betyárköltészetbe, belehallgathat a kondorosi cigány muzsikusok nótáiba, szemügyre veheti hangszereiket, a betyárok fegyvereit, lószerszámait, a csárdához köthető művészeti alkotásokat, betekinthet a jégverembe, játszhat, fényképet készíthet magáról a kikészített viseletekben. Rácsodálkozhat arra, hogy nemcsak Petőfi Sándor hagyta kézjegyét a csárdában, hanem testvéröccse, István is, hiszen az ő indítványára készült el a település első pecsétje. István 22 éven át volt Geist Gáspár birtokának gazdatisztje, majd jószágigazgatója. De József főherceg, Arany János és Szabolcska Mihály is megfordult a történelmi falak között.

Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

A legnagyobb népszerűségnek örvendő szobában a filmvásznak Rózsa Sándora, Oszter Sándor mosolyog a korabeli plakátokon, a fedett tornácon a gémeskút nyelvezetéről, a kor fizetőeszközeiről és a magyar betyárkirály életútjáról kap felvilágosítást a vendég.

Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

A túra a borospincében ér véget egy nem épp rózsás hírrel. Miután Rózsa Sándor 1878-ban elhunyt a szamosújvári börtönben, a bécsi udvar elrendelte a boncolást. Zachariás József doktor levágta a halott fejét, kivette a szívét. A fej szeszbe került, így vitték Pestre, ahol nem találtak rajta olyan antropológiai jegyet, amely gonosztevőre utalt volna. A vizsgálatba a fiútestvér földi maradványait is bevonták. A két koponyatető – Sándoré és az öccséé – 1960-ban került a Rendőrmúzeumba. Rózsa Sándorén máig jól látszik az a sérülés, amelyet komájának felesége ejtett fejszével a homlokán. A csárdában a fejtető eredeti másolata tekinthető meg.

(Rózsa Sándor és az alföldi betyárvilág, állandó kiállítás. Kondorosi Csárda Múzeum, Kondoros. A veszélyhelyzet feloldása után lesz látogatható.)