Az elmúlt időszakban – elsősorban a Gulag-GUPVI-emlékévnek köszönhetően – számos könyv jelent meg a szovjet fogság témájában, Gúth Zoltán hosszú visszaemlékezése mégis egyedülálló. Talán csak Rózsás János Keserű ifjúság című emblematikus műve hasonlítható ehhez a vállalkozáshoz.
Gúth Zoltán sorsa is sok mindenben hasonlít a magyar Szolzsenyicinéhez, azaz Rózsáséhoz. Legfőképpen abban, hogy őt is igen fiatalon – 17 esztendős kamaszként – szovjet katonák hurcolták el, miközben társaival a Tisza partján kirándult. Moszkvából Permen, Kunguron, Szverdlovszkon, Tatarszkon, Novoszibirszken, Tajseten keresztül több ezer kilométert tett meg a szerelvény egészen az irkutszki táborig. Két évet húzott le kegyetlen körülmények közt, majd négy és fél évet élt – Izoszim Zonya néven – száműzetésben. Sorsa ebben az esetben némiképp különbözik a magyar Gulag-rabok történetének legtöbbjétől: Szibériában ugyanis megházasodott, született két gyermeke is. Végül 1954-ben tért haza, ezzel zárul naplószerű visszaemlékezése.
A rabság és a száműzetés megviselte, de nem törte meg Gúth Zoltánt. 1954. szeptemberi hazatérésekor a 25 esztendős férfi bizakodónak tűnt: „Az élet mindenhol lehet szép és értelmes. Az ember fiatalon sok nehézséggel képes megküzdeni. Nekem sem volt semmi más gondolatom, mint az, hogy elfelejtsem Szibériát, hogy mihamarabb dolgozhassak, hogy idehozathassam a családom. Aztán majd lesz valahogy. Addig is a napfény elfeledtette velem az elszenvedett sérelmeket. Most minden csak rajtam múlik. Így gondoltam…” Bár a kötet a hazatérés és a családba megérkezés szomorúan szép pillanatával zárul, jogosan merülhet fel a kérdés: mi lett később a szerzővel? Gúth „kalandos” élete folytatódott: izgatásért néhány hónap börtönt kapott, majd részt vett az 1956-os forradalomban, ezt követően szovjetunióbeli családjához szeretett volna visszatérni, de a kétszeri tiltott határátlépés miatt ismét elítélték. Végül a Borsod megyei Tiszaszederkény lett kijelölt kényszerlakhelye. Miután elvált a szovjet asszonytól, magyar feleségétől három gyermeke született. Festőként dolgozott, 1989-ben nyugdíjazták. A Gulag-GUPVI-emlékévben portré-dokumentumfilm készült róla, de a legnagyobb elégtétel számára naplójának mostani megjelenése volt.
