A kiállításmegnyitóról hazafelé tartva álomba zötykölt a vonat. Újpest és Sződliget között arról álmodtam, hogy a népvándorlás korában élek valahol a Kárpát-medencében. Izgalmas kor lehetett ez az időszak a nagy jövés-menés miatt, de azt már kevésbé tartottam érdekesnek, hogy csecsemőként a fejemet zsugorították, hogy kúpszerű képződménnyé váljon a teteje. Évtizedekkel öregebben varázslószerű, jósnak és kuruzslónak kinéző szerzet a kúpos fejemre csapott, és meglékelte a koponyámat.
Jó ismerőse a halál – mesél az életvégi dúla
Az utolsó pillanatokban is érdemes ünnepelni az életet.