Most már tudom a választ

Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése szerint a XXI. században rákban halnak meg majd a legtöbben. Minden második férfinak és minden harmadik nőnek meg kell majd küzdenie valamilyen daganattal a fejlett országokban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmit sem tehetünk ellene, sőt mindenkinek ott van a kezében a lehetőség, hogy a lehető legkisebb esélyt adja a továbbra is rettegett kór kialakulásának – állítja Magenheim Rita. Ő pedig nemcsak azért meglehetősen hiteles, mert orvos és rákkutató, de azért is, mert jelenleg is kezelés alatt álló rákbeteg.

A rákdiagnózis tudatában, mosolygósan/Bloggerként, határozottan/Kevesebbet bosszankodva, pozitívabban Fotó: Picasa

2019. április 23.

„A képen örülök, mert tudom, hogy mellrákom van. Nem, nem őrültem meg, örülök, mert nagyon hamar elkaptuk a rohadékot. Így 98 százalék esélyem van, hogy meggyógyuljak, felneveljem a gyerekeimet, és szép életem legyen… ettől nem betojni és pánikolni kell, hanem okosan küzdeni ellene…”

E sorokat Magenheim Rita posztolta ­Face­book-oldalán, hogy saját példáján keresztül is felhívja a figyelmet a megelőzés és a szűrés fontosságára. A jelenleg Németországban élő és dolgozó nőgyógyász-gyógyszerkutatónál nagyjából tavaly ilyenkor, egy kollégától kierőszakolt mellrákszűrés során fedezték fel az elváltozásokat. Akkor volt 42 éves, a nagyobbik fia öt és fél, a kisebbik pedig kétesztendős. Azt mondja, az első gondolata ez volt, amikor megkapta a diagnózist: „Nem halhatok meg. Még körülbelül húsz évig nem. Fel kell őket nevelnem.” (A kisebbik gyerek telefonbeszélgetésünk közben is ott ugrál körülötte, hallom, ahogy folyamatosan magyaráz, rohan, sikoltozik. A doktornő azonban egyetlen percre sem veszíti el a türelmét, hangja végig nyugodt, kedves marad.)

– Egy pillanatra sem ijedt meg? – kérdezem. – Természetesen letaglózott a hír – válaszolja –, de én orvosként tudtam, sok olyan betegség van, amelyből lényegesen kilátástalanabb lenne a teljes gyógyulás, de egy másfajta vagy egy későn észlelt tumorral is sokkal rosszabbak lennének az esélyeim. Látom azonban, hogy a laikusok többsége számára a daganatos betegség diagnózisa a mai napig egyet jelent a halálos ítélettel, a rák PR-ja általánosságban még mindig nagyon rossz. Ennek az az egyik oka, hogy a könnyebb esetekről sokszor nem is tudunk, mert sok érintett titkolja. Nekünk is van olyan közeli ismerősünk, akiről csak azután tudtuk meg, heredaganat miatt műtötték, hogy én nyíltan beszéltem a saját betegségemről. Ezért aztán az emberek inkább azokról az esetekről hallanak, amelyek már súlyosak, nem titkolhatók. Ezekből pedig sajnos nem mindig van gyógyulás – véli Magenheim Rita.

Szerinte a képet tovább árnyalja, hogy a hozzá nem értők nem tudnak különbséget tenni a korai stádiumban felismert, illetve a többszörös áttétet adó, végstádiumban felfedezett daganatos állapot között. Ahogy azt sem értik, hogy van, aki azért kapja a kemoterápiát, hogy meggyógyuljon, más pedig csak azért, hogy időt nyerjen. Az utóbbi is nagyon fontos, de aki ezt nem tudja, azt gondolhatja, nem hatott a kemo, ezért az csak felesleges kínzás. Pedig ha „kapott” még tíz évet, az igazán nem kudarc.

– Amikor valakinek kihullik a haja, és az embereknek erről az az első gondolatuk, hogy úristen, meg fog halni, az jelzi, hogy rengeteg tabut le kell még dönteni a rákbetegséggel kapcsolatosan – állítja a doktornő. Ilyen az a felfogás is, amely sorscsapásként tekint a rákra, ami ellen nincs mit tenni, miközben komoly nemzetközi szaktekintélyek, szakmai testületek, kutatási eredmények támasztják alá ennek az ellenkezőjét, azt, hogy legalább a daganatok 30-50 százaléka megelőzhető. – Mindenkinél, folyamatosan alakulnak ki rákos sejtek – mutat rá –, de hogy azokból lesz-e tényleges daganat, az rajtunk is múlik. Nagyon sokat tehetünk ellene azzal, ha egészségesebben élünk, odafigyelünk arra, mit és mikor eszünk, rendszeresen mozgunk.

– Ő abszolút hamis érvelésnek tartja, ha valaki azzal jön: egészségesen éltem, mégis daganatos lettem, vagy az ellenkezőjével: a nagyapám egész életében ivott és dohányzott, mégis kilencven évig élt, jó géneket örököltem, minek vigyázzak. – A nagy számok törvénye érvényes itt is – figyelmeztet a doktornő, vagyis száz egészségesen élőből sokkal kevesebb lesz rákos, mint száz egészségtelenül élőből. Mindenki eldöntheti, melyik csoportba akar tartozni.

2019. augusztus 11.

„Kedves rák!

Valahogy mindig is éreztem, kiszemeltél magadnak. Ettől persze féltem, a problémát besöpörtem a szőnyeg alá, így viszont könnyebb lett a dolgod… Többet tudok rólad, mint az átlag, mégsem küzdöttem sokkal okosabban ellened. Eddig. … Egyre több családtagot találtál meg. Volt, amikor esélye sem volt az orvostudománynak, volt, amikor egy műtéttel legyőztünk. Aztán jöttem én. Nálam rögtön duplán próbálkoztál.

Persze kérdeztem, miért. Most már tudom a választ.”

Kiderült, Magenheim Ritának genetikai hajlama – vagy ahogyan ő fogalmaz, bérlete – van a rákra. Mégis megkérdezem, most, hogy ezt tudja, vajon tehetett volna-e ellene. Egyértelmű igennel felel. Sőt, mivel a génmutációk miatt az átlagosnál nagyobb az esélye egy újabb daganatra, tesz is.

– Rendszeresen sportolok, odafigyelek az étkezésemre, és például időszakos diétákat tartok, próbálok 16 órán át nem enni. De ha vendégségbe megyünk, akkor fontosabb, hogy a barátaimmal vacsorázzam, mert az többet ad érzelmileg, és erre is szükségem van. Mindenkinek meg kell találnia a saját útját, kinek mi megy könnyebben. Nagyon sokan ott rontják el, hogy túl drasztikus változásokat akarnak bevezetni az életükben, de az hosszú távon nem fog működni. A tudatosság a lényeg itt is, mint az élet más területén, mindennap elgondolkodni azon, hogy ma mit tehetek az egészségemért – mondja.

Saját példájából is látja, a legtöbb embernek kell egy pofon, hogy elhiggye, az egészség érték. Azt pedig már orvosként tudja, hogy az idő és az ijedtség múlásával az emberek hajlamosak visszazökkenni a régi kerékvágásba, ezért is fontos időről időre újra tudatosan végiggondolni a mindennapjainkat.

A rákdiagnózis tudatában, mosolygósan/Bloggerként, határozottan/Kevesebbet bosszankodva, pozitívabban

2019. augusztus 9.

„A képeken 6 hónappal vagyok a műtétem és 3 hónappal az utolsó kemo után, a 43. születésnapomon. A műtét után egy tányért kivenni a konyhaszekrényből nagy feladat volt. Akkor úgy döntöttem, fittebb leszek, mint amilyen a betegség előtt voltam. Sikerült. Habár a terhességek, a műtétek, a kemo és a korom persze hagytak nyomokat rajtam, mégis jobban szeretem a testem most, mint 20 évesen. A francba, hogy ehhez rákosnak kell lenni…”

Magenheim doktor a mellrák ellen/drcancergirl – ez a címe annak a blognak, ahol a doktornő az egészséges életmód mellett a szűrés fontosságát hirdeti. Valójában már a legelső, nagy port felvert, coming out jellegű Facebook-bejegyzését is az inspirálta, hogy világossá vált számára: még a barátnői sem járnak mellrákszűrésre, pedig a többségük orvosként dolgozik. Magenheim Rita meggyőződése, hogy erről nem lehet eleget beszélni, ugyanakkor a félelemkeltés helyett azt kell folyamatosan hangoztatni, hogy a mellrák, ha időben felfedezik, gyógyítható betegség. Bár itthon nemrég Lázár János volt miniszter arról beszélt, szerinte azokkal, akik nem járnak el az ingyenes rákszűrésekre, magasabb összegű egészségügyi hozzájárulást kellene fizettetni, Nyugaton inkább a pozitív ösztönzés elvét vallják.

– Itt, Németországban az egészségbiztosító bónuszt ad az egészséges életmódért. Én például évi 25 eurót kapok azért, mert normális a testsúlyom, és ugyanennyit azért, mert nem dohányzom. Volt olyan munkahelyem, ahol ez utóbbiért egy plusz szabadnap is járt.

A mellrák elleni küzdelem részeként, érintettként – miközben, a műtét és a kemoterápia után, most egy éven át háromhetente kap antitestkezelést, ami egyfajta immunterápia – a doktornő részt vesz az öröklött rákhajlam-szindrómával foglalkozó európai referenciahálózat (Genturis) munkájában is. Mivel ezek a genetikai eltérések ritka betegségnek számítanak, az orvosok döntő többsége nem ért hozzá. Az érintettek speciális vizsgálatokat és kezelést igényelnek. Ennél a szervezetnél például lehet másodvéleményt is kérni titkosított csatornákon keresztül.

Amikor felvetem, hogy a tevékenységét látva felmerül bennem a kérdés, tud-e az ember bármi mással foglalkozni egy ilyen diagnózisnál, mint a betegséggel, így válaszol: – Őszintén szólva nem nagyon van olyan óra, amikor nem gondolok rá. Amikor nem volt hajam, és elmentem a tükör előtt, ez még inkább így volt, mert egyszerűen nem tudtam megszokni a saját látványomat. Lassan azért kezdek visszatérni a normális mederbe, és ebben óriási szerepe van a gyerekeimnek, akikkel akkor is muszáj játszani, ugrálni a trambulinban, amikor nagyon elesett vagyok – ad bepillantást a családi kulisszák mögé. Amikor azt kérdezem, megváltoztatta-e a rák a gondolkodását, a dolgokhoz, emberekhez való hozzáállását, arról is őszintén beszél.

– Ha megcsap a halál szele, a tudat, hogy nagyon közel a pillanat, amikor akár elveszítheted az életedet, egészen másképpen éled. Én ma már jóval kevesebbet bosszankodom, inkább megmosolygok helyzeteket, amelyeket mások vagy akár korábban én is problémának tartottam. Ma már nem vagyok perfekcionista, régebben egészen biztosan tökélyre akartam volna fejleszteni a rákellenes életmódot is, ma már viszont semmi olyat nem vagyok hajlandó csinálni, ami miatt ne tudnám élvezni az életet. És bár ez szinte közhely, de tényleg sokkal jobban tudok örülni apró dolgoknak. Annak például, hogy van szemöldököm, szempillám – nevet fel.

Magenheim Rita azt mondja, a humor és a pozitív hozzáállás nagyon sokat segített neki az elmúlt egy évben, de nem tagadja, voltak azért hullámvölgyek. Meg rengeteg tapasztalat, amelyet fel szeretne használni a munkájában, amint visszatér dolgozni.

2019. november 17.

„Megkínoztak a műtétem után. És ráadásul tök feleslegesen. Persze természetes, ha beteg vagy, az orvosok és nővérek olyan dolgokat csinálnak, amik fájdalommal járnak. De orvosként tudom, mikor mit lehetne másként csinálni.”

– Folytatni akarom a daganatellenes gyógyszerekkel folyó vizsgálatokat. Ezek előkészítésével, felügyelésével és a kapott adatok elemzésével foglalkozom, és már most látom, hol lehetne változtatni annak érdekében, hogy kevesebb szenvedéssel jobb eredményeket érjünk el. Senki sem foglalkozik például a páciensek súlyvesztésével vagy súlygyarapodásával, ami pedig befolyásolja a kezelések kimenetelét és a betegek életminőségét, önképét is, ezért nagyon fontos lenne táplálkozási tanácsokkal ellátni őket. A gyógyszermellékhatások kivédésére, mérséklésére is sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mert bár nagyon szépen dokumentáljuk ezeket, de sokat nem teszünk ellenük. Ezeket mind sokkal fontosabbnak tartom most, hogy már tudom, mit is él át, min megy keresztül egy rákbeteg.