A senkinek sem jó döntetlen után mindkét NB I-es csapat dühöngött

Sem a Puskás Akadémia, sem a Debrecen nem lehet elégedett azzal az egy ponttal, amit az egymás ellen elért 1-1-es döntetlen jelentett a számukra. Az NB I vasárnap délutáni összecsapásán nyolc perc alatt esett a két gól, s a 30. perc után szinte semmi érdemleges nem történt a pályán.

2026. 03. 22. 16:23
Orján Roland, a Puskás Akadémia FC (b) és Bárány Donát, a DVSC játékosa a labdarúgó Fizz Liga 27. fordulójában játszott Puskás Akadémia FC-DVSC mérkőzésen Fotó: Vasvári Tamás Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasárnapi játéknap előtt a Debrecen a harmadik helyen állt a táblázaton, s az volt a céljuk, hogy egy újabb győzelemmel tapadjanak az első két helyen álló csapatra, a Győrre és a Fradira. Nehéz feladat előtt állt az NB I-ben a Loki, mert a Puskás Akadémia otthonában kellett volna megszerezni a három bajnoki pontot. A Puskás Akadémia ebben a naptári évben még nem tudott nyerni hazai bajnokit, a legutóbbi három felcsúti találkozót elveszítették.

NB I
Kern Martin, a Puskás Akadémia FC (b) és Dzsudzsák Balázs, a DVSC játékosa a labdarúgó NB I felcsúti mérkőzésén (Fotó: Vasvári Tamás / MTI Fotószerkesztőség)

NB I: tizenegyessel vezetett a Debrecen

A 22. percig nem sok minden történt. Ekkor azonban a hazai együttesből Golla a tizenhatoson belül felrúgta Bárányt. A tizenegyest Bárány a balra mozduló Szappanos mellett a jobb alsó sarokba lőtte. Ezzel a góllal vezetett 1-0-ra a Debrecen. Nyolc percig volt előnyben a vendégcsapat, a 30. percben egyenlített a Puskás Akadémia. Szemel baloldali beadását Lukács lőtte be, ezzel lett 1-1 az állás.

Az első félidő hátralévő részében nem sok eseményt jegyezhettünk fel. A második 45 perc is unalmas, lassú focival indult, mintha mindkét csapat elégedett lett volna azzal az egy ponttal, amit a zsebükben tudhattak. Csak néhány sárga lap színesítette az amúgy szürke délutánt. A 63. percben Dzsudzsák Balázst lecserélték, így ő nem folytathatta. 

Nem sokkal később nagy lehetőséget hagyott ki a hazai csapat, Dárdai beadását Németh az ötösről fejelte a kapu mellé, ez hatalmas lehetőség volt a hazai csapatnak. Válaszként egy perccel később Szuhodovszki 14 méteres lövése ment fölé. Akár 2-2 is lehetett volna az állás, de mindkét helyzet kimaradt. 

A senkinek sem jó döntetlen tipikus esete

Teljesen leült a meccs, egyik csapat sem szaggatta szét magát. Aztán hirtelen felpörögtek az események. 

A 83. percben Lukács lesgólt lőtt, Nagy Zsolttól kapott labdát, de ez valóban leshelyzet volt.

Két perccel később Lukács adott jó passzt Magyarnak, de a Puskás ezt is kihagyta, mert Erdélyi, a DVSC kapusa védett. A 93. percben a videóbíró tizenegyest vizsgált, de végül nem adták meg a Debrecennek a jogosnak tűnő tizenegyest. A hivatalos indoklás szerint a videóbíróknak nem állt rendelkezésükre megfelelő kép. A 94. percben Lukács dönthette volna el a meccset, de lövésébe Lang vetődött bele. Nem sokkal később Karakó bíró lefújta az összecsapást.

A két csapat tehát megosztozott a pontokon, a tabellára tekintve pedig ez a döntetlen egyik együttesnek sem jó. A Puskás Akadémia maradt a táblázat 7. helyén. A Debrecen is megtartotta a harmadik helyezést, de nem tudott sokkal közelebb kerülni a Győrhöz, ráadásul a Loki mögött a negyedik helyen álló ZTE csapatának csak három pont a lemaradása a harmadik helyhez képest.

NB I, 27. forduló

péntek:

szombat:

vasárnap:

  • Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 1-1 (1-1), Felcsút, 2000 néző, jv: Karakó , gólszerzők Lukács (30.), illetve Bárány (22.)
  • Kazincbarcika SC–ETO FC, Miskolc 16.45
  • Kisvárda–Ferencvárosi TC 19.15

A tabella állását itt tekinthetik meg.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.