2019. április 23.
„A képen örülök, mert tudom, hogy mellrákom van. Nem, nem őrültem meg, örülök, mert nagyon hamar elkaptuk a rohadékot. Így 98 százalék esélyem van, hogy meggyógyuljak, felneveljem a gyerekeimet, és szép életem legyen… ettől nem betojni és pánikolni kell, hanem okosan küzdeni ellene…”
E sorokat Magenheim Rita posztolta Facebook-oldalán, hogy saját példáján keresztül is felhívja a figyelmet a megelőzés és a szűrés fontosságára. A jelenleg Németországban élő és dolgozó nőgyógyász-gyógyszerkutatónál nagyjából tavaly ilyenkor, egy kollégától kierőszakolt mellrákszűrés során fedezték fel az elváltozásokat. Akkor volt 42 éves, a nagyobbik fia öt és fél, a kisebbik pedig kétesztendős. Azt mondja, az első gondolata ez volt, amikor megkapta a diagnózist: „Nem halhatok meg. Még körülbelül húsz évig nem. Fel kell őket nevelnem.” (A kisebbik gyerek telefonbeszélgetésünk közben is ott ugrál körülötte, hallom, ahogy folyamatosan magyaráz, rohan, sikoltozik. A doktornő azonban egyetlen percre sem veszíti el a türelmét, hangja végig nyugodt, kedves marad.)
– Egy pillanatra sem ijedt meg? – kérdezem. – Természetesen letaglózott a hír – válaszolja –, de én orvosként tudtam, sok olyan betegség van, amelyből lényegesen kilátástalanabb lenne a teljes gyógyulás, de egy másfajta vagy egy későn észlelt tumorral is sokkal rosszabbak lennének az esélyeim. Látom azonban, hogy a laikusok többsége számára a daganatos betegség diagnózisa a mai napig egyet jelent a halálos ítélettel, a rák PR-ja általánosságban még mindig nagyon rossz. Ennek az az egyik oka, hogy a könnyebb esetekről sokszor nem is tudunk, mert sok érintett titkolja. Nekünk is van olyan közeli ismerősünk, akiről csak azután tudtuk meg, heredaganat miatt műtötték, hogy én nyíltan beszéltem a saját betegségemről. Ezért aztán az emberek inkább azokról az esetekről hallanak, amelyek már súlyosak, nem titkolhatók. Ezekből pedig sajnos nem mindig van gyógyulás – véli Magenheim Rita.
Szerinte a képet tovább árnyalja, hogy a hozzá nem értők nem tudnak különbséget tenni a korai stádiumban felismert, illetve a többszörös áttétet adó, végstádiumban felfedezett daganatos állapot között. Ahogy azt sem értik, hogy van, aki azért kapja a kemoterápiát, hogy meggyógyuljon, más pedig csak azért, hogy időt nyerjen. Az utóbbi is nagyon fontos, de aki ezt nem tudja, azt gondolhatja, nem hatott a kemo, ezért az csak felesleges kínzás. Pedig ha „kapott” még tíz évet, az igazán nem kudarc.