Elérni a derengést

Gyakran van úgy, hogy vita közben hirtelen úgy érzem, ellenfelem álláspontját körülbelül ugyanolyan erős érvekkel tudnám védeni, mint a magamét, csakhogy a táncrend ezt nem engedi meg. Sőt, még az is lehet, hogy csakis azért ez a véleményem az adott dologról, mert partnerem eleve az ellenkező álláspontot foglalta el, és ez kihívta belőlem az opponenst, vagy ahogy manapság mondják: kihozta belőlem az állatot.

Én-ő, bal-jobb, előre-hátra, lent-fönt, fejlődés-pusztulás, születés-halál. A különböző országok vér áztatta politikai csatatere előbb-utóbb két konkurens párt homokozójává szikkad. A piacon is gyakori helyzet ez: Pepsi-Coca, Radeon-Nvidia, satöbbi. A lélekbúvárok nyilván meg tudnák mondani, hogy az ember azóta ilyen, mióta ember, sőt. Néha mégis elábrándozom, milyen volna egy dichotómiátlanított világ.

A filozófia újabb kori slágerlistáján előkelő helyen állnak a metafizikától való megszabadulás vágyának énekesei. Mert mi a metafizika? Meta ta phüszika: az utókor ezt a címet aggatta Arisztotelész híres művére. Túl a létezőn. Nos, mi van túl a létezőn? Hát a lét maga. Az a megismerhetetlen derengés, amelyből a létezők léte forrásoz. Amely nem volna, ha nem volnának létezők, amelyekben megtestesül, és amely nélkül nem volnának maguk a létezők. 

Ezt a megismerhetetlent szeretné megismerni a metafizika, abban bízva, hogy ha elég sokáig elemezgeti a létezők tulajdonságait, akkor előbb-utóbb sikerül becsusszannia a derengésbe. Ahogy a barlangászok a nekik rendelt édenbe. (No persze a filozófusok inkább kicsusszanni vágynak Platón barlangjából.)

Evilág-túlvilág. Ismert-ismeretlen. Szubjektum-objektum. Ez utóbbi kettősség lebontására maga a nagy Heidegger vállalkozott. Szerény véleményem szerint ő ment a legtovább az úton. Utódai közül persze néhányan őt is gyarló metafizikusnak csúfolják. Dúl a végtelen harc. De a filozófiában ez így helyes. Mert az nem tudomány, hanem inkább költészet.

Legalábbis valamennyire. Mert a dichotómiák felszámolásában, egymásba játszatásában, a létezés ambivalenciájának megértésében (ha lehet ezt még megértésnek nevezni) a költészet ment a legtovább. Heidegger könyvespolcának legelérhetőbb polcán három költő művei álltak: Rilke, Trakl és Hölderlin kötetei. Amikor a filozófus írás közben a polcra pillantott, látta a derengő útirányt. De sajnos ő csak egy gondolkodó volt. Ő a végső határig elírta magát, de ott a gondolat fölbukott, a szavak eltörtek. Talán megtanulhatott volna csellózni.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)