Az óvó semmi

Az istenek szférájában nem látni kell.

default

Platón írja a Timaioszban, hogy az isteni ihletettség alatt álló jós feladata véget ér ott, ahol a jóslatot kimondja. Annak értelmezése már nem az ő feladata. Kövendi Dénes fordításában: „Elég jele van annak, hogy az isten az emberi értelmetlenség számára adta a jóslást. Hiszen senki józan esze birtokában istentől lelkesített, igazi jóslásra nem képes, hanem vagy álmában, amikor le van bilincselve a gondolkodás ereje, vagy pedig betegség vagy megszállottság folytán térve le a józan ész útjáról. Józan eszű ember hivatása ellenben felidézni és átgondolni mindazt, amit egy jóslásra és megszállottságra hajlamos természetű ember álmában vagy ébren mondott, és hogy képzeletében mi mindent látott, s mindezt megfontolva taglalni, hogy mennyiben és kinek számára jelentenek valami jövendő, elmúlt vagy jelen rosszat vagy jót.”

Az eredeti szövegben Platón a gondolkodást – melynek ereje a megszállottságban lebilincselt – phronészisznek nevezi. Ezt általában körültekintésnek fordítjuk, a dolgok állását fölmérni tudó gondolkodásnak. Az isteni megszállottaktól ez megtagadtatik, a jóslatok és egyéb magasabb helyről küldött szövegek értelmezése a próféták feladata. Ők a médiumok, az emberek lélekvezetői, vagy ha úgy tetszik, az isteni szózatok és rendelések kormányosai, akik a szent hajón alacsonyabb vizekre eveznek.

Na, erről két dolog jut eszembe. Az egyik egy régi esszém, amelynek két főszereplője a zseni és a szent. Az egyik a szellemben a legmagasabb, de lelkileg általában sérült. A másik lelkileg a legmagasabb, de szellemileg általában sérült. Mindennek megvan az ára. Ők ketten felismerik egymást, biccentenek és továbbmennek. Rokonok, de nem kötnek szövetséget.

A másik – és most nekünk talán ez a fontosabb –, hogy a görög színpadon az emberi szereplők sosem látják az isteneket. Ha valamelyikük mégis, az általában az őrület jele. Mert a látás napvilága nem hatolhat be ama magasabb szférába. A látás, az értelem, a gondolkodás, a phronészisz fénye arra elegendő, hogy a földi, emberi viszonyokat átvilágítsa (és gyakran még erre sem). Az istenek szférájában nem látni kell. (Ezért vak a görög jós, Teiresziasz.) Abból a világból csak a mania, a megszállottság téphet ki szavakat, képeket. Az istenek jósokkal küldik e szellemcafatokat az emberekhez, de a jóslat nem tévéhíradó. Azt még értelmezni kell. Napvilági értelmünkkel be kell hatolnunk a ködbe. Ha nem óvatosan tesszük, a köd összezárul mögöttünk, és mi végképp eltévedünk. A görög próféták értettek hozzá, hogyan hajtsák félre a mítosz ligetének bokrait, hogy az ösvényt megtalálják, amely a csodák tisztásához vezet. Interpretációjuk megértette az emberekkel a jóslatot úgy, hogy az istenek világa közben háborítatlan maradt. A valamik között élő efemer lények így továbbra is bizakodhattak abban, hogy valahol a létperemeken túl őrzi őket egy nagy semmi, óvó lényekkel tele. Könnyű volt nekik.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)