Az áram én vagyok

A régi görögök szerint az embert létezésének határai emelik ki a semmiből és tartják meg a létben.

Az ember abban különbözik az állattól, hogy sohasem az, ami. Mindig több annál. Élete minden pillanatában magában hordozza annak lehetőségét, hogy több legyen: hogy meghódítva aktuális szellemi határait, kitágítsa azokat. Minden elolvasni vágyott könyv egy újabb cölöp még csak sejtett, ideális énem földjén. Aktuális önmagam mindig a lét határait keresi, ahová eljutva láthatóvá válik a következő állomás, még ha csak ideálisan is. Reálissá akkor válhatnak e tágabb határok, ha élni kezdek feléjük, és beélem a senki földjét. Ilyen senki földje a még meg nem értett tudás, amely csalogat. 

A régi görögök szerint az embert létezésének határai emelik ki a semmiből és tartják meg a létben. A görög módon értett határ nem elválaszt, hanem átölel. Az ember célja, hogy a léthatárain túl gomolygó határtalant meghatározza.

 A meghatározás magyar neve: tapasztalat. A megtapasztalt már az én világom: íme, egy újabb szellemi lépést realizáltam, amikor új határaimba beleálltam. Amit megtanultam, az már én vagyok.

Na, hát valami ilyesmi ködlött felém a csipketerítőkkel és ónémet bútorokkal teli szobában, ahol felnőttek beszélgettek az életről, és ahol egy vakító márványszobor méregette a jövőt. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)