Az áram én vagyok

A régi görögök szerint az embert létezésének határai emelik ki a semmiből és tartják meg a létben.

VÉGH ATTILA
2023. 01. 13. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyerekkoromban a budai bérházak élete nem olyan volt, mint manapság. A lakók mind ismerősök voltak, barátkoztak, átjártak egymáshoz trécselni, tévét nézni, kölcsönkérni. Hozzánk is gyakran benézett valamelyikük. Leginkább Csillag Éva, azaz Vica, a két lakással odébb lakó matróna, aki a barátom volt. Születésemkor hetvenéves lehetett. Óvodás koromban ő tanított meg az obszcén szavak helyes használatára, mondván, hogy ha már így beszélek, legalább tudjam, mit.

Vica lakása méltóságteljes, titokzatos és fenyegető volt. Hatalmas, fekete ónémet bútorok, rengeteg könyv, megsárgult csipketerítők, opálos vitrinfény. A legtitokzatosabb azonban a szoba fő helyén álló márványszobor volt: Vica apjának félelmetes büsztje. Ez a hideg arc nézte őt minden pillanatban. (Nem is sikerült férjhez mennie soha.) 

Leültünk a csipketerítővel letakart kártyaasztal körül, és a felnőttek beszélgetni kezdtek. Dosztojevszkijről, Thomas Mannról, El Grecóról, és mindenféle csodálatos dologról, amiről semmit nem tudtam.

Ez a nem tudott világ nagyon vonzott. Fogalmam sem volt róla, hogy mit érzek annyira érdekesnek benne, de éreztem, hogy itt most lényegi dolgokról lehet szó. Vajon mi történt ott? Mi húzza az embert akkor, amikor egy ismeretlen könyvbe belekezd, amikor idegen nyelvet kezd tanulni, vagy amikor új szellemi tanulmányokra adja a fejét?

Az ismeretlen, még nem értett tudás; a hívogató, de még olvasatlan könyv; a katartikusént elhíresült, de még nem látott színi előadás, festői tárlat, vagy bármi: mindezek ideális énünk modelljei. Az élet áramlat, amely feléjük húz, Elmagyarázom.

Az ember abban különbözik az állattól, hogy sohasem az, ami. Mindig több annál. Élete minden pillanatában magában hordozza annak lehetőségét, hogy több legyen: hogy meghódítva aktuális szellemi határait, kitágítsa azokat. Minden elolvasni vágyott könyv egy újabb cölöp még csak sejtett, ideális énem földjén. Aktuális önmagam mindig a lét határait keresi, ahová eljutva láthatóvá válik a következő állomás, még ha csak ideálisan is. Reálissá akkor válhatnak e tágabb határok, ha élni kezdek feléjük, és beélem a senki földjét. Ilyen senki földje a még meg nem értett tudás, amely csalogat. 

A régi görögök szerint az embert létezésének határai emelik ki a semmiből és tartják meg a létben. A görög módon értett határ nem elválaszt, hanem átölel. Az ember célja, hogy a léthatárain túl gomolygó határtalant meghatározza.

 A meghatározás magyar neve: tapasztalat. A megtapasztalt már az én világom: íme, egy újabb szellemi lépést realizáltam, amikor új határaimba beleálltam. Amit megtanultam, az már én vagyok.

Na, hát valami ilyesmi ködlött felém a csipketerítőkkel és ónémet bútorokkal teli szobában, ahol felnőttek beszélgettek az életről, és ahol egy vakító márványszobor méregette a jövőt. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.