Földönkívüliek

Hatalom és uralom egymást sohasem fedi, mondja Hamvas Béla. Nos, relatív különbségek azért mégis akadnak.

Végh Attila
2023. 07. 14. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha az ember természetfilmet forgat, nemigen találkozik kirándulókkal. A hajnali szürkület már az erdőn találja, és reggel 8-9 körül, amikor a mezei erdőjárók még javában reggeliznek, ő már otthon, a számítógép előtt ülve piszmog az elkészült felvételekkel, hiszen ekkor már túl éles a napfény a filmezéshez. Olykor mégis előfordul, hogy az embernek kirándulóidőben van dolga odakint.

Velem is ez történt nemrég. Kilenckor érkeztem a Börzsöny kapujának is nevezhető királyréti sorompóhoz. Ez arra szolgál, hogy a sajnos egyre nagyobb számban ide érkező kirándulókat parkolási díj fizetésére kényszerítse. Amikor sorra kerülök, jön a sorompókezelő. Mondom, hogy bemennék, van engedélyem, bárhová behajthatok a nemzeti park területén. „Aztán kitől van az az engedély?” – kérdi amaz. „A kormánytól” – mondom. „Az ide kevés” – vágja rá öntudatosan. Ez az a pillanat, amikor úgy döntök, nem vitatkozom ezzel a barommal. „Akkor jelentsen föl” – mondom, és áthúzok a nyitott sorompó alatt.

Van egy olyan nézet, miszerint az ember, ha hatalmat kap, szükségképpen kifordul önmagából. 

Még akkor is, ha a hatalomnak csak egy morzsája jut neki. Az a tény, hogy uralkodhatsz embertársaidon, még ha csak néhány kirándulón is, kihozza belőled a barmot, mondják e teória hívei.

Hajlok rá, hogy néhány megszorítással igazat adjak nekik. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen a hatalmat kapott ember lelki alkata. Van, aki a sorompóhúzogató rabszolgánál mérhetetlenül több hatalommal bír, és a barmot mégis meg tudja fékezni magában. A legrosszabb eset az, amikor olyasvalaki kap hatalmat, aki legbelül érzi, hogy alkalmatlan a feladatra. Ilyenkor túlkompenzál, lélekfogata lovai szétszaladnak, mint Phaethón kocsija az égen, és ő iszonyú pusztítást okoz. Akiben nincs tehetség az uralomra, azt a társadalmi hatalom kicsinálja. És itt pillantható meg a hatalomhoz jutás feladatjellege. Mert aki hozzájut, annak először is magába kell néznie: alkalmas-e a feladatra. Ha igen, akkor talán – minden előzetes hatalomelméleti teória ellenére – nem fog visszaélni vele. És ha alárendeltjei érzik, hogy ő irányításra született, és helyzetével nem akar bizonyítani önmagának semmi olyat, ami nem igaz, akkor alárendelt mivoltuk ellenére is megfér kapcsolatukban a szimpátia, a barátság (sőt, horribile dictu: a szeretet). De mit nevezek én uralomnak? És egyáltalán: mit nevezünk hatalomnak?

Egyszerű: az uralom képesség, a hatalom pedig viszony. 

De hogy szokásommal ellentétben most szellemi eszmélkedésem korának legfőbb gurujához, Hamvas Bélához forduljak, akiről – mint valami erős szerről – rég lejöttem ugyan, de akinek írásait továbbra is javaslom minden fiatalnak, aki szívesen tévedne szellemi utakra, jöjjön egy idézet tőle. Ő azt mondja, hogy a hatalom olyan materiális társadalmi pozíció, amelynek önmagában semmilyen szellemi tartalma nincs. A hatalmat ezért mindig az uralomnak kell szentesítenie. „És ha nem szentesíti, a hatalom szellemtelen, igazságtalan, értelmetlen és gonosz. […] A hatalom és az uralom az anyagi természetben, s így az ember történeti közösségében egymást sohasem fedi: ez a kormányzat és a kormányzás megoldhatatlan válsága s gyógyíthatatlan sebe.”

Hatalom és uralom egymást sohasem fedi, mondja Hamvas. Nos, relatív különbségek azért mégis akadnak. Ha nézem a tévéhíradót, látok benne olyan embert, akinek láthatóan jól áll a hatalom, és látok olyat, akinek nem. Utóbbinak az uralomhiány úgy szurkálja belülről a viselkedését, mintha valami földönkívüli lény fészkelődne a bőre alatt, aki idegen ugyan az ő testétől, mégis irányítja azt. Uralom nélküli hatalmasaink – sorompóhúzogatótól a pártvezérig – egytől egyig földönkívüliek. Ők csak azért jöttek erre a világra, hogy előkészítsék azt a napot, amikor varázsütésre mindegyikük porhüvelyéből kimászik valami undorító féreg, ropogva kinőnek a szárnyai, sűrű nyál folyik csáprágói közül, és a szétszakadt embertestet odahagyva ő fölrepül, hogy megkeresse fajtársait, akikkel átveszi majd az uralom nélküli hatalmat a világ felett.

Borítókép: Illusztráció (A szerző felvétele)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.