Elszállították az alaszkai vadonból az Út a vadonba varázsbuszát

Elrepült az alaszkai fenyvesek fölött a mágikus roncs, mert túl sok bajt okozott: katonai helikopterrel szállították el a hegyekből az Út a vadonba turistalátványosságként szolgáló buszát, amelyben a társadalomból kivonuló Christopher McCandless töltötte utolsó napjait. A fiatal kaliforniai srác igaz történetét John Krakauer könyve tette híressé, kultuszát pedig még tovább erősítette a belőle készült film. McCandless figurája a civilizációból elvágyódó, az anyagi és tárgyi javaktól elforduló utazó romantikus és tragikus alakja lett, a vadonban, a semmi közepén álló busz pedig rengeteg rajongót vonzott a Stampede Trailhez közeli helyszínre.

McCandless a helyi egyetem könyvtárában tanulmányozta az alaszkai élővilágot, különös tekintettel az ehető növényekre, majd vásárolt egy kis kaliberű puskát, és továbbindult a vadon felé. Útja utolsó előtti szakaszában a filmben egyébként saját magát alakító Jim Gallien vette fel. A férfi látta, hogy a fiú holmija és öltözéke nem megfelelő a kíméletlen alaszkai tajgára, ezért megpróbálta meggyőzni, hogy legalább egy gumicsizmát fogadjon el tőle, de McCandless hajthatatlan volt. Gallien látta őt utoljára életben.

Az alaszkai Denali megyében húzódik a Stampede Trail útvonala, amelyet a huszadik század elején aranyásók használtak, de később is bányászati szállító útvonal volt. 1960-ban a teherautóknak biztonságossá akarták tenni a közlekedést: egy év alatt csaknem nyolcvan kilométernyi utat fektettek le, de az azt keresztülszelő folyók nem mindegyikén épült híd. Három év múlva aztán a cudar körülmények, folyamatos fagyok és kiszámíthatatlan áradások következtében félbeszakadt az építkezés. Az út mentén, az erdőben pihent a busz, amelyben McCandless utolsó hónapjait töltötte, és ami egyébként eredetileg szállásként szolgált a hatvanas évek útépítőinek, ezért a belsejét kiszedték, és ágyakat meg egy fatüzelésű kályhát tettek bele.

Sean Penn rendező a film forgatásakor a buszban hagyott egy levelet, amelyben arra kérte az odalátogatókat, hogy ne tegyenek kárt a járműben. A levél persze hamar eltűnt, és a buszt is megrongálták, sőt egyszer még lövöldöztek is benne, ám a roncs mégis afféle kegyhelyként funkcionált. Az emberek rövid üzeneteket hagytak maguk után, és megőrizték a szerencsétlenül járt Christopher McCandless emlékét.

Korábban az utazási blogok részletes leírásokat és extra tippeket adtak a vakmerő rajongóknak, hogy biztosan megtalálják a fenyvesek között rekedt roncsot: a Stampede Trail útvonalának kezdetétől olyan jó negyven kilométert kellett menni, lehetőleg terepjáróval, de az út második felét már csak gyalog lehetett megtenni. Ezután át kellett kelni a jeges Teklanika folyón, amin ugye nincs híd, ezért előnyösebb volt akkor megkísérelni a kalandot, amikor a víz teljesen be van fagyva – és hát azzal is számolni kellett, hogy medvék is kóborolnak a környéken, így lehetőleg öt-hat fős csoportokban volt ajánlott mozogni. Az utazási oldalak azt tanácsolták a zarándokoknak, hogy amikor még van hó, akár sítalpakkal is elindulhatnak a busz felé, vagy esetleg még ott van a síjöring, amikor kutyák vagy egy ló húzza az embert síléceken. Mindez viszont már a múlté: a varázsbusz pontos helyét hamarosan elárulja Alaszka önkormányzata – de addig is a fagyhaláltól biztonságban betehetjük az Út a vadonba filmzenéjét és együtt dúdolhatjuk a Long Nightsot Eddie Vedderrel.