A koronavírus-fertőzés után fél évig is tarthat az immunitás

Nagyjából tíz nappal a fertőzés után kezdenek el termelődni az antitestek, de úgy tűnik, idővel a számuk fogyatkozik.

Forrás: MTI2020. 11. 03. 17:34
SZENTÁGOTHAI János
Szennyvíz laboratóriumi vizsgálata Fotó: Sóki Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet immunsejtjei hat hónappal a koronavírus-fertőzés után is mutattak válaszreakciót egy új, kis létszámú kutatás szerint.

A kulcskérdés az volt, hogy a SARS-CoV-2 vírussal való fertőződés megvédheti-e az embert, ha másodszor is találkozik a vírussal, és ha igen, mennyi ideig tarthat az immunitás.

Azt már tudták a kutatók, hogy nagyjából tíz nappal a koronavírus-fertőzés után kezdenek el termelődni az antitestek, de úgy tűnik, idővel a számuk fogyatkozik – számolt be róla a BBC hírportálja.

Azt is felfedezték, hogy a T-sejtek, az immunsejtek egy fajtája a megfertőzött sejteket támadja meg. Ez a sejtes immunválasz az egyik kulcsfontosságú eleme lehet a védekezésnek.

A tanulmányt még nem publikálta tudományos lap, így szakértői ellenőrzésen sem esett át. A kutatást a brit Koronavírus-immunológiai Konzorcium végezte a Birminghami Egyetem, az Országos Egészségügyi Kutatóintézet manchesteri klinikája, valamint a brit közegészségügyi szolgálat (PHE) bevonásával.

„Az első eredmények szerint a T-sejtek válasza tartósabban megmaradhat, mint a kezdeti antitestes reakció, ennek pedig jelentős hatása lehet a Covid-19 elleni vakcina fejlesztésére és az immunológiai kutatásokra” – mondta Shamez Ladhani, a PHE járványszakértője.

Paul Moss, a Birminghami Egyetem kutatója szerint tanulmányuk az első a világon, amelyik kimutatta, hogy a koronavírus-fertőzés után hat hónappal is komoly sejtes immunválasz tapasztalható.

Az eredmények 23 női és 77 férfi egészségügyi dolgozótól vett minták elemzésén alapulnak, márciusban és áprilisban mindannyian elkapták az új koronavírust, de egyikük állapota sem volt olyan súlyos, hogy kórházba kerültek volna. Tüneteik enyhék vagy közepesek voltak, de akadtak köztük tünetmentesek is.

A vírus ellen hatékony antitestkomponenst találtak

A Pittsburgh-i Egyetem orvostudományi karának kutatói elkülönítették a legkisebb biológiai molekulát, amely teljesen semlegesíti a Covid-19 betegséget okozó új koronavírust. Ezt az antitestkomponenst, amelynek mérete egytizede egy teljes méretű antitestnek, felhasználták az Ab8 nevű gyógyszer létrehozásához, amely beválhat a SARS-COV-2 fertőzés okozta betegség kezelésében, illetve annak megelőzésében – olvasható az egyetem közleményében. A Cell című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a kutatók közölték, hogy az Ab8 nagyon hatékonynak bizonyult a SARS-COV-2 fertőzés megelőzésében és kezelésében egerek és hörcsögök esetében. Apró mérete nemcsak növeli a képességét arra, hogy szétterjedjen a szövetekben, jobban semlegesítve a vírust, de lehetővé teszi azt is, hogy a szert alternatív módon – például inhalálással – juttassák a szervezetbe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.