Mikortól kezdve strandoltak eleink a mai értelemben?
A 19. század második felében vált a Balaton a kikapcsolódás helyszínévé, az első ismert fürdőhely Balatonfüred volt, bár oda évtizedekig csak a savanyúvíz , azaz a forrásvíz gyógyhatása miatt jártak. Később kezdték felfedezni és megkedvelni a Balatont, mint a fürdőzés helyszínét, s akkoriban az orvosok is javallották, mint hidegfürdőt. Egyre több fürdőház épült a tó körül, az igazi fellendülés 1861-ben kezdődött, miután a Déli Vasút elérte a térséget. Villasorok, fürdőtelepek épültek, majd igazán a századfordulótól beszélhetünk balatoni fürdőkultúráról.
Fotó: Keszey Ágnes / LIKEBALATON.HU
De mit öltöttek magukra a hölgyek, mikor megmártóztak a Balatonban? Mivel itteni hagyománya nem volt, a külföldi fürdőhelyek divatja, öltözködési szokásai és illemszabályai honosodtak meg. Az európai tengerpartokra az elit réteg, az arisztokraták, és a kialakuló polgárság járt, ők aztán elkezdték felfedezni és megkedvelni magyar tengert is.
– A különböző beszámolókból, divatlapokból követhető, hogy a századfordulótól a huszadik század első feléig nagyon gyorsan, szinte évtizedenként változott a divat, különösen a női fürdőruhadivat alakulása volt nagyon látványos
– vezette fel Haász Gabriella, a keszthelyi Balatoni Múzeum történésze a tavi trendekről szóló visszaemlékezést. Nem volt könnyű dolga akkoriban egy úrinőnek, hiszen rengeteg ruhát kellett magával vinnie utazáshoz: a mindennapi élet előírásait kellett követnie. Minden alkalomra külön ruházat dukált, így akár naponta többször is át kellett öltöznie: eseménytől, alkalomtól, napszaktól függően. Erről Kósa László Fürdőélet a monarchiában című könyvéből idézett néhány sort Haász Gabriella.
Fotó: Keszey Ágnes / LIKEBALATON.HU
Nehéz dolga volt a nőknek: sokszor kellett átöltözni
„A társasági hölgynek korszakunkban mindig is bő ruhatárra volt szüksége fürdőn. Mégis mennyit kell magával vinnie? – teszi fel a kérdést a XX. század elején egy illemtankönyv. Bizony annak, aki élni és nem gyógyulni akar, egy kicsit sokat. A reggeli, kút körüli sétához, ebédhez, délutáni zenéhez mindannyiszor föltétlenül át kellett öltözni”.
A leírás természetesen kitért a fürdőzésre és az azokkal kapcsolatos rendszabályokra is, ezekről ez olvasható: „mindemellett legfontosabbnak minősítette ez az illemtankönyv a tó-és tengerparton viselt vízi toalettet, amit azonban nem vinni, hanem a helyszínen megvásárolni kellett, hogy az illető igazodhasson a helyi divathoz.”
Mint kitűnik, egy úrinő fürdőzni sem indulhatott el bármiben, szigorúak voltak a szabályok.
– A fürdőruha a 19-20. század fordulóján még mai szemmel nézve nagyon kényelmetlen volt. Elég nagy felületet takart a testből. Egy-két évtized alatt változott a ruházat. Akik szerettek úszni, vagy jó alakjuk volt, azoknak nem csak fürdőkosztümje, hanem fürdőtrikója is volt. Az 1910-es években már ezt a testhez álló, selyemből, vászonból vagy gyapjúból készült ruhadarabot vették fel fürdőzéshez.
