A Rutgers Egyetem kutatóinak legújabb vizsgálata szerint a Marson az élet számára leginkább kedvező zóna kilométerekkel a felszín alatt lehetett, ahol a geotermikus hő megolvasztotta a vastag felszíni jégpáncél alsó rétegét. A Science Advances folyóiratban közölt tanulmány megoldást kínál a Mars-kutatás egyik régóta nyitva álló kérdésére, a „halvány fiatal Nap„-paradoxonra.
„Még ha a számítógépes szimulációkban üvegházhatású gázokat, például széndioxidot, és rengeteg vízgőzt pumpálunk is a korai marsi légkörbe, a klímamodellek akkor sem dobnak ki egy olyan lehetséges forgatókönyvet, amelyben az ősi Mars tartósan meleg és nedves – vázolja a problémát Lujendra Ojha, a tanulmány vezető szerzője és a Rutgers Egyetem (New Brunswick, Egyesült Államok) Művészeti és Tudományos Karának Föld- és bolygótudományi előadója. –Szerzőtársaimmal együtt azt a lehetséges megoldást vetjük fel, hogy a halvány fiatal Nap-paradoxon legalább részben feloldható, ha a Mars a távoli múltban jelentős geotermikus hővel rendelkezett.”

Fotó: Pexels
Napunk gigászi fúziós reaktor, amely a hidrogén héliummá alakításával termel energiát. Azonban a Nap hosszú idő alatt érte el azt a fényességet, amellyel ma ragyog, így a Naprendszer bolygóinak felszínét is csak fokozatosan melegítette fel. Négymilliárd évvel ezelőtt a Nap jóval halványabban sütött a mainál, így a korai Mars éghajlata szükségszerűen fagyos volt. Ugyanakkor a vörös bolygó felszíne bővelkedik az olyan geológiai és kémiai jellemzőkben, mint az ősi folyómedrek és víz által létrehozott ásványok, s ezek együttesen arról árulkodnak, hogy a Marson a 4.1-3.7 milliárd évvel ezelőtti ún. noachi periódusban jelentős mennyiségű folyékony víz állt rendelkezésre.
Erre a klímamodellek és geológiai tanújelek között feszülő látszólagos ellentmondásra szokás halvány fiatal nap-paradoxonként hivatkozni.
A Marshoz, Földhöz, Vénuszhoz és Merkúrhoz hasonló kőzetbolygókon az urán, a tórium, a kálium és más instabil elemek radioaktív bomlása hőt termel.

Fotó: Pexels
Ha ez a Marson jelentős tényező volt a nevezett időszakban, a bolygó belsejéből áradó hő akár meg is olvaszthatta a felszínt vastagon betakaró jégpáncél alsó felszínét, és folyékony vizet termelhetett annak ellenére, hogy a nap halványabban ragyogott a mainál.