Kína útnak indította az asztronautákat az épülő űrállomására

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A három asztronauta közül ketten már korábbi űrmissziókban is részt vettek.

Forrás: MTI2021. 06. 17. 8:57
Csiucsüan, 2021. június 17. Tang Hung-po, Nie Haj-seng és Liu Po-ming kínai ûrhajósok (b-j) integetnek az északnyugat-kínai Csiucsüan ûrközpontban 2021. június 17-én. Az asztronauták a Hosszú Menetelés-2F típusú hordozórakétával felszerelt Sendcsou-12 ûrhajó fedélzetén a kialakítás alatt álló Tianhe, vagyis Mennyei Harmónia nevû ûrállomásra indulnak, ahol három hónapot töltenek, és egyebek mellett javítási és karbantartási munkálatokat végeznek. MTI/AP Fotó: MTI/AP

A Tienho központi elemét április 29-én bocsátották fel, további két elemet pedig a jövő év során terveznek felküldeni. Korábbi beszámolók szerint az űrállomást 15 éven át kívánják üzemeltetni, és egyhuzamban akár hat hónapon át is tartózkodhat rajta a legénység.

A mai felbocsátással Kína hetedszerre küld embereket az űrbe. Legutóbb öt évvel ezelőtt volt erre példa. A három hónapon át tartó misszió a kínai űrkutatás történetének eddigi leghosszabbja lenne; 2016-ban a Sencsou–11 űrhajó legénysége 33 napot töltött az űrben.

Láthatatlan hidakat találtak a galaxisok között

Galaxisokat összekötő „szálakat” fedeztek fel csillagászok a lokális univerzum sötét anyagának legújabb térképén. A gépi tanulás segítségével kifejlesztett atlasz segítheti a sötét anyag természetének, valamint a helyi világegyetem múltjának és jövőjének mélyebb megismerését.

Tovább...

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.