2°C Natália 2022. december 9. 
Egy korábban ismeretlen forrásból, a szupernóvánál tízszerte nagyobb energiájú robbanásból eredhet annak a 13 milliárd éves tejútbeli csillagnak az anyaga, amely sok fejtörést okozott eddig a csillagászoknak.
Az Ausztráliai Nemzeti Egyetemen működő All Sky Astrophysics in 3 Dimensions (ASTRO 3D) kutatócsoport felvetése szerint az ősi és különös csillag szokatlanul magas urán- és cinktartalmát az magyarázhatja, hogy egy nem sokkal az ősrobbanás után bekövetkezett úgynevezett magnetorotációs hipernóva anyagát hordozza magában. David Yong, Gary da Costa és Chiaki Kobayashi elsőként találtak bizonyítékot arra a hipermasszív robbanástípusra, amely egy összeroppant, gyorsan forgó csillag pusztulását kíséri.
Az űrbéli kataklizmák e korábban ismeretlen formája, amely mindössze egymilliárd évvel az ősrobbanás után következett be, jó eséllyel magyarázatot ad arra, miért tartalmaz egy ősi és primitívnek tekinthető tejútrendszerbéli csillag szokatlanul sokat bizonyos nehéz elemekből. A Naptól 7500 fényévnyire található, a galaxisunk halójában keringő SMSS J200322.54-114203.3 lajstromjelű csillag ugyanis gazdagabb cinkben, uránban, európiumban és feltehetőleg aranyban, mint a hozzá hasonló korúak. A neutroncsillag-összeolvadások, amelyeket általában e fémek forrásának tartanak, nem magyarázzák kielégítően a nevezett elemek markáns jelenlétét ebben az ősi csillagban.
A csillagászok számításai szerint csak egy nagyon korai csillag heves, gyors forgás és erős mágneses mező által felerősített összeomlása adhat számot azokról a többletneutronokról, amelyek a rejtélyes csillag anyagában jelen vannak. Az eredményeket a Nature folyóiratban adták közzé.
„A szóban forgó csillag vas-hidrogén aránya a mi Napunkénál mintegy 3000-szer alacsonyabb” – fejtette ki az Ausztrál Nemzeti Egyetemen dolgozó Yong –, „ami azt jelenti, hogy egy rendkívül ritka, fémekben extrém módon szegény csillagról beszélünk.
Az pedig, hogy mindeközben bizonyos még nehezebb elemekből a vártnál jóval többet tartalmaz, azt jelenti, hogy még annál is ritkább szerzet: valódi tű a szénakazalban.”
A világegyetem első csillagait csaknem kizárólag hidrogén és hélium alkotta. Ahogy aztán ezek életük végeztével összeroskadtak és felrobbantak, neutroncsillagokká és fekete lyukakká alakultak, s eközben nehezebb elemeket termeltek, amelyek beépültek a csillagok következő nemzedékébe: a ma megfigyelhető legöregebbekbe. E csillaghalálok nagyjábóli számát és energiáját az utóbbi évek kutatásai nyomán elég jól ismerjük, így a belőlük származtatható nehéz elemek mennyiségét is pontosan meg lehet becsülni.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
