Ezen az 1905 után kiadott hangulatos képes levelezőlapon is egy ilyen „szoknyás gőzmozdonyt” láthatunk, amint végigpöfög a Nagyerdő árnyas fái alatt. A menetdíj felnőtteknek 10 krajcár volt (első osztályon 15), gyerekeknek pedig feleannyi.
Fotó: COMMONS.WIKIMEDIA.ORG
Egy a debrecenihez hasonló minivasparipát láthattak már egy nemrégiben történt kolozsvári időutazásunk alkalmával is, de ősrégi brassói felvételeken is feltűnnek ezek a bájos szerelvények. E masinák általában Budapesten, a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak műhelyében készültek, vagy a Monarchia első mozdonygyárában, a Lokomotivfabrik der StEG-ben. Mellesleg azért kapták a szoknyás becenevet, mert az oldalukra szerelt gépészeti berendezéseket felhajtható lemezzel takarták, hogy az állomásra érkező utasokat ne fröcskölje le a gép.
Mára eltűntek ezek a városképet meghatározó kis gőzmozdonyok az utcákról, ám egy gyönyörűen felújított, zöld színben pompázó példánnyal ma is találkozhatunk a Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban.
Az Időutazás a magyar múltba következő, 30. része a felrobbantott brassói Árpád-szobrot idézi meg egy ma már politikailag inkorrektnek számító régi képeslap segítségével.
A sorozat további epizódjait ITT tekintheti meg.
Borítókép: A múlt század fordulóján még ilyen „szoknyás gőzmozdonyok” közlekedtek Debrecenben és környékén (Balázs D. Attila gyűjteménye)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!