Kevés olyan történelmi fordulat van a világtörténelemben, amelyet nemcsak valamely dátumhoz, de még órához és perchez is tudunk kötni. Éppen harminc éve, 1991. december 25-én, moszkvai idő szerint 19 óra 01 perckor Mihail Gorbacsov, akit a történelem folyamán utoljára neveztek ki szovjet pártfőtitkárnak 1985-ben, fontos tévébeszédet tartott. Gorbacsov ekkor még a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének elnökeként ült le a televíziós stúdió kamerái elé. (Ahogy a Szovjetunió utolsó, úgy első percét is viszonylagos pontossággal meg tudjuk becsülni: 1917. március 27-én délután 3 óra 20 perckor indult el Zürichből Szentpétervárra a Lenint és csoportját szállító vonat – a szerk.)
Harminc éve szűnt meg „a gonosz birodalma”
Amikor harminc évvel ezelőtt Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó pártfőtitkára belépett egy tévéstúdióba valahol Moszkvában, már csak virtuálisan létezett a nemrég még a Föld egyhatodát katonailag ellenőrző diktatúra. A tízmilliók haláláért, egész népek végzetéért és országok sorának gyarmati sorba taszításáért – és a kommunizmus százmillió áldozatáért – felelős szovjet rezsim épp olyan meglepetésszerűen tűnt el a történelem színpadáról, amilyen váratlanul létrejött a háborús vereség okán anarchiába süllyedt, első világháborús Oroszországban – olvasható a Híradó.hu cikkében.
– A kialakult helyzet és a Független Köztársaságok Közösségének megalakulása miatt lemondok a szövetségi elnöki posztról. E lépésemet elvi okokból teszem
– jelentette be Gorbacsov, aki beszédében elismerte: a részleges reformkísérletek kudarcot vallottak, az ország elvesztette a távlatot, nyilvánvaló lett, hogy gyökeres változások kellenek.
– Mindannyiuknak a legjobbakat kívánom
– ezekkel a szavakkal ért véget a Szovjetunió hét évtizedes története.
Húsz perccel később a Kremlben levonták a Szovjetunió vörös zászlaját, helyébe az orosz trikolort húzták fel. A következő napon, december 26-án megtartották a szovjet parlament utolsó ülését: a testület feloszlatta önmagát, és 1991. december 31-i dátummal kimondta a Szovjetunió megszűnését.
Valószínűleg ez volt a világtörténelem legszebb karácsonyi ajándéka: egy olyan államalakulat szűnt meg, amelyben először jutottak hatalomra a kommunizmus és a szocializmus zavaros, több mint százmillió ember halálát követelő eszmerendszerének hívei.
A permanens puccs
A törvénytelenség mindenképpen az a szó, amely a Szovjetunió teljes fennállását fémjelzi: kihasználva a II. Miklós orosz cár 1917 márciusában történt lemondása után keletkezett, hatalmas, betöltetlen hatalmi vákuumot és a bolsevizált, anarchiába süllyedt, egy háborús veszteség felé sodródó hadsereg tehetetlenségét, Vlagyimirt Iljics Uljanov és kisszámú, ám szélsőséges csoportja puccsal vette át a hatalmat 1917 őszén.
A saját magát „Leninnek” neveztető, Oroszországba a német állam ügynökeként Zürichből, egy lepecsételt vasúti kocsin érkező Uljanov annak az ideiglenes kormánynak a hatalmát döntötte meg 1917. november 7-én, amelynek mandátuma arról szólt, hogy a cár lemondása után a parlamenti választásokig, illetve a választások után megalakuló kormány felállásig vezesse az országot.
Annak ellenére, hogy a bolsevikok alulmaradtak az 1917. novemberi választásokon, hatalmi pozícióikat éppúgy megtartották, mint az 1918. január 18-i, összetételében a választási arányoknak megfelelően még polgári többséget mutató alkotmányozó gyűlés után.
A gyűlés csak néhány órán át tartott, a testület munkáját ugyanis lehetetlenné tették az odavezényelt, részeg matrózok. Legitim, parlamentáris államformát jelentő népképviselet legközelebb 1992-ben ült össze Oroszországban.
Az újabb puccs, az alkotmányozó gyűlés szétzavarása után tehát Leninék szűk csoportja gyakorolta a hatalmat. Terrorisztikus rémuralmukat az állig felfegyverzett, brutális tömeggyilkosságokat és tisztogatásokat végrehajtó Cseka szervezetének támogatásával gyakorolták.
A permanens terror és keresztényüldözés
Az 1920. december 20-án Feliksz Dzerzsinszkij vezetésével létrehozott politikai rendőrség, a Cseka (Összoroszországi Rendkívüli Bizottság, VCSK) az európai civilizáció történetében első alkalommal totális háborút indított saját népének számos csoportja, szegmense ellen. A „vaskezűként” emlegetett, de inkább véreskezű Dzerzsinszkijt Lenin nevezte ki az úgynevezett „Forradalmi” Katonai Bizottság egyik vezetőjének.
A „szabotázsok” ürügyén a Cseka (a világtörténelem legvéreskezűbb állami terrorszervezetét többször is átnevezték, GPU, NKVD, majd KGB néven) módszeresen megkezdte
a „forradalom” ellenségeként nevezett egyházi személyek, tanárok, a cári hadsereg katonatisztjei, a rendőrség, a csendőrségnek megfelelő vidéki rendfenntartó szervek, a megalakuló kommunista rezsim útjába kerülő földművesek és kis-, illetve nagybirtokosok, illetve a cári közigazgatás tisztviselőinek tömeges legyilkolását és bebörtönzését, valamint koncentrációs táborokba hurcolását.
Vérengzéseik halálos áldozatainak számáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre, ezek szerint több mint 250 ezer embert gyilkoltak meg a szervezet pribékjei.
Európai területeken a Szovjetunió hozott létre először megsemmisítő táborokat: 1921 végén már 122 koncentrációs tábor működött a Szovjetunióban. Az első nagyobb összefüggő táborcsoport a Cseka igazgatása alatt működött 1922-ben, az északi sarkkör közelében, a fehér-tengeri Szolovki-szigeteken. (Az oroszok példáját követve Németországban a nemzeti szocialisták 1933-as hatalomátvételük után a Szovjetunió lágereit tanulmányozva szervezték meg saját munkatáboraikat. )
A polgárháború
A nemzetgyűlés feloszlatása után a „vörösök” rémuralmával szemben a gyakran már csak papíron létező katonai erőként működő cári hadsereg és annak tábornokai segítségével a „fehérek” próbálkoztak a törvényes rend helyreállításával.
A kezdeti vereségek után a szovjetek a polgári lakosságra kényszerített rendkívüli állapot, az úgynevezett hadikommunizmus bevezetésével, kényszersorozásokkal és terrorisztikus eszközök alkalmazásával úrrá lettek a „fehéreken”. Trockij 1919 tavaszán újjászervezte a Vörös Hadsereget, sorozással 2 200 000 főre növelte annak állományát, majd a szovjetek 1919 nyarán és őszén mindhárom kialakult frontszakaszon visszaszorították az Oroszország számára utolsó esélyt jelentő polgári erőket, a „fehéreket”. A polgárháború ideje alatt (1918 nyarán)
a bolsevikok brutálisan lemészárolták a fogságukban lévő II. Miklós orosz cár teljes családját, és meggyilkolták az alig több mint egy éve önként lemondott uralkodót is.
A permanens terjeszkedés
A szovjet állam azonnal nekilátott, hogy diktatórikus rendszerét más államokra is kiterjessze. A szovjethatalom katonai ereje, az úgynevezett Munkás-paraszt Vörös Hadsereg katonai offenzívát indított a frissen önállósult Lengyelország ellen. Ám a lengyel haderő jelentős magyar segítséggel (a döntő pillanatban beérkező lőszerszállítmánnyal) megalázó vereséget mért a szovjet haderőre 1920 augusztusában, a „visztulai csodaként” is emlegetett csatában.
A szovjet propaganda hatékonyságára és a nyugat-európai munkavállalók bolsevizálódására mi sem jellemzőbb, mint hogy a szovjet kommunista hadsereg ellen élet-halál harcot folytató lengyelek számára küldött hadianyagot az El a kezekkel Szovjet-Oroszországtól! mozgalom által szervezett vasutas- és dokkmunkássztrájkok révén ezek a szállítmányok jelentősen késleltették. Ezért múlt a magyar lőszerszállítmányon a már akkor Kelet-Közép-Európára törő szovjet haderő visszaverésének sikere – olvasható a Híradó.hu cikkében.
1921 márciusában Lenin a hadikommunizmust az Új Gazdasági Politikával (NEP) váltotta fel, hogy újra felépítse az ipart és a mezőgazdaságot. Ugyanebben az évben verte le a magát „munkáshatalomnak” nevező szovjet rezsim a kronstadti tengerészek felkelését is, amelynek egyik fő célja és jelszava volt a Szovjeteket (önkormányzatokat, tanácsokat) bolsevikok nélkül!.
Az első világháborús orosz veszteségeket meghaladó áldozatszámot követelő, Lenin által fémjelzett, 1917–1924 közötti időszakban a puccsal hatalomra került bolsevik csoport
létrehozta a modern kori történelem első, totális diktatúrára épülő államát.
Megalakul a Szovjetunió
A Szovjetunió 1922. december 30-án alakult meg. Végleges berendezkedése a szomszédos államok ellen indított, véres területfoglaló háborúk sora és többszöri átszervezés nyomán 1961-re alakult ki. A Szovjetunió 15 „szövetséges”, a valóságban Moszkva teljes kézi vezérlése alatt álló köztársaságból (Oroszországi Föderáció, Ukrajna, Fehéroroszország, Grúzia, Azerbajdzsán, Örményország, Kazahsztán, Kirgízia, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, a bekebelezett balti államok: Észtország, Lettország, Litvánia, valamint Moldova), 20 úgynevezett autonóm köztársaságból, hét „autonóm” területből, közöttük egy önkényesen, a kínai határnál létrehozott „zsidó autonóm területből” és tíz „nemzetiségi körzetből” állt.
Fennállása alatt a Szovjetunió volt a világ legnagyobb állama. Moszkva az általa katonailag megszállt területekkel együtt a Föld mintegy egyhatodát tartotta ellenőrzése alatt.
A szifiliszben szenvedő, élete utolsó éveire súlyosan leépült Lenin máig ismeretlen körülmények között halt meg 1924-ben; újabb kutatások nem zárják ki, hogy utódja,
a magát Sztálinnak neveztető, korábban egy nagy méretű, fegyveres bankrablás vezetőjeként ismertté vált Joszif Visszarionovics Dzsugasvili esetleg megmérgeztette. Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió első embere.
A szovjet állam, amely – szemben a gabonaexportőr cári Oroszországgal – egész fennállása alatt importálta a gabonát az Egyesült Államokból, s amelynek létezését az általa megszállt országokkal együtt végig egyfajta állandó csődhelyzet jellemezte, bevételeinek egy jelentős hányadát kénytelen volt vagy importálással, vagy más országok megszállásával és azok folyamatos kiszipolyozásával pótolni.
A „felszabadítások” kora
Százmillióra becsüli a kommunista terror áldozatainak számát világszerte a Nyugaton leginkább tabutémának számító kérdésről szóló egyetlen fajsúlyos könyv, A kommunizmus fekete könyve (Le Livre noir du communisme). A Stéphane Courtois nevéhez kötődő, hat történész által jegyzett, 1997 novemberében megjelent könyv felveti a kommunizmus nürnbergi perének kérdését. A könyv szerint a kommunista államok valóban kimerítették mind az emberiesség elleni bűntett, mind a háborús bűntett, mind pedig a béke elleni bűntett fogalmát: „Miért használjuk ezeket a kifejezéseket csak a nácizmus áldozatai, illetve különböző etnikai indítékú mészárlások kapcsán?” – teszi fel a kérdést Stéphane Courtois. A mű a kommunizmus áldozatainak lélekszámát vizsgálva (Szovjetunió: 20 millió áldozat; Kína: 65 millió;, „Kelet-Európa”: egymillió) bántóan alulbecsli a nyugati szerzők által rögeszmésen „Kelet-Európának” aposztrofált Közép- és Kelet-Európában a kommunizmus áldozatainak lélekszámát. Az eleve erőteljesen baloldali, s újabban a szélsőbal felé tolódó nyugat-európai értelmiségi elitek horizontjához képest e könyv összeállítása és kiadása így is figyelemre méltó teljesítmény és kezdeményezés.
A harminc esztendeje megbukott szovjet rendszer nemcsak az általa megszállt országokat, de a nyelvet is gyarmatosította: előszeretettel nevezték „felszabadításnak” azokat a hadműveleteket, amelyek során a korábbi szövetségessel, a nemzeti szocialista Németországgal (amellyel szövetséget kötve foglalták el közösen Lengyelországot) háborúzva, jelentős amerikai hadiszállítások birtokában több százezer négyzetkilométeres területeket, egész országcsoportokat foglaltak el.
A terjeszkedések első korszakát és a szovjet államot egyértelműen fémjelzi és meghatározza Dzsugasvili (Sztálin) személye: ez a különösen kegyetlen, még saját családtagjait is elveszejtő diktátor egész népek megsemmisítése által próbálta elérni zavaros céljait.
Nevéhez kapcsolódik többek között az úgynevezett holodomor (ukránul: Голодомор, magyarul éhhalál). 1932–1933-ban részben etnikai tisztogatás céljából a szovjet hatalmi szervek tömeges éhhalált idéztek elő az európai átlagnál egyébként jobb termőföldekkel rendelkező Ukrajna területén; az éhínség közvetlen halálos áldozatainak számát 3-3,5 millió és 7,5 millió közé teszik.
A véreskezű diktátor, akinek időszakában a Leninék által létrehozott és működtetett koncentrációs táborok rendszere sokszorosára növekedett. Az úgynevezett gulágokra később milliókat hurcoltak el a megszállt kelet- és közép-európai országokból. Sztálin a második világháború előtt még saját hadserege vezérkarának sorai között is kegyetlen tisztogatást végzett – írja a Híradó.hu.
Az Európa számos államának sorsát megpecsételő, hatásait máig éreztető szovjet terjeszkedés és birodalomépítés főbb dátumai közül a következőket emelhetjük ki:
1939–1941: 1939. szeptember 17-én (a Németországgal megkötött Ribbentrop–Molotov-paktum szellemében) a szovjet hadsereg lerohanta a német nemzetiszocialista állam és a szlovák állam által 1939. szeptember 1-jén megtámadott Lengyelország keleti felét. Mintegy 240 ezer lengyel katonát hurcoltak koncentrációs táborokba. A szovjetek által megszállt területeken, Katyńban a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egységei 22-23 ezer lengyel katonatisztet és értelmiségit gyilkoltak meg. Ugyanebben az időszakban a Szovjetunió megszállta – a Hitlerrel kötött paktum értelmében – a három balti államot, Észtországot, Lettországot és Litvániát. 1939 novemberében a Szovjetunió hadüzenet nélkül lerohanta Finnországot is. A finn hadsereg hősies és eredményes védekezése (Magyarország pénzügyi segítséggel és önkéntesekkel is segítette a finnek honvédő háborúját) okán Finnország megszállása kudarcba fulladt, a szovjet hadsereggel kötött kényszerű békeszerződés során Finnország így is 55 ezer négyzetkilométer területet veszített el Karélia térségében. Szintén ebben az időszakban kebelezte be a szovjet állam Besszarábiát és Észak-Bukovinát.
1944–1945: A Vörös Hadsereg jelentős amerikai támogatással, a háború utolsó szakaszában kétfrontos küzdelemre kényszerülő Németországgal folytatott háborújában elfoglalja a korábban a nemzeti szocialista hitleri állam által ellenőrzött, kelet-közép-európai térséget és Németország keleti felét, így Berlin városát is. Évekkel később a nyugati államok rosszul álcázott „meglepetéssel” értesülnek arról, hogy a Szovjetunió nem vonul ki az elfoglalt területekről. Közel fél évszázados szovjet megszállás (vagy politikai ellenőrzés) alá kerül Németország keleti fele és a megszálló hatalmak között felosztott német főváros egy része, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és egy ideig Ausztria is. A megszállt államokból több millió embert hurcolnak a szovjet gulagokra, ahonnan az elhurcoltak jelentős része soha nem tér vissza. Moszkva (Ausztria kivételével) a megszállt államokra kényszeríti diktatórikus politikai rendszerét, éveken belül megkezdődik az egyházak üldözése és a szerzetesrendek feloszlatása, a kommunista pártok egyeduralma. A korábban a polgári demokratikus, parlamentáris rendszerek szerint működő, piacgazdasági alapon szerveződő államokra elmaradott, szovjet típusú „hadigazdaságot” erőltetnek. Megkezdődik a megszállt államoknak a szovjet birodalom végéig tartó kiszipolyozása, gyarmati sorba taszítása.
1961. augusztus: megkezdődik a német főváros szovjet zónáját a többi városrésztől elszeparáló berlini fal felépítése. Az embertelen építmény, amelynek fennállása alatt 125 embert lőttek agyon a kommunista rezsimből a falon keresztül a szabad világba átjutni próbáló, többnyire fiatal menekülők közül a német kommunista állam pribékei, a szovjet megszállás szimbóluma lett.
1953, Berlin; 1956, Poznań (Lengyelország) és Budapest; 1968, Prága¸1981, Lengyelország több városa: szovjetellenes illetve a szovjet típusú rezsim elleni fölkelések, mozgalmak a „szovjet blokk” országaiban.
1979: Afganisztán lerohanása. A szovjet rezsimek 1989-es összeomlásáig tartó háború Moszkva teljes kudarcával végződött és hozzájárult a kommunizmus bukásához.
Három név, amellyel véget ért a kommunizmus
Karol Wojtyła (Szent II. János Pál pápa), Ronald Reagan amerikai elnök, Margaret Thatcher brit miniszterelnök: e három személy következetes antikommunizmusa, a demokrácia alapértékei melletti elkötelezettsége és a kereszténység, valamint az emberi szabadság alapértékei melletti kiállása nagyban hozzájárult, hogy az 1980-as években, Brezsnyev és az őt később követő, egykori KGB-vezér, Andropov halála után a szovjet rezsim eresztékeiben roppant meg, majd megindult e diktatúrák végső összeomlása – olvasható a Híradó.hu cikkében.
II. János Pál „csodatevő” szavai („Ne féljetek!”), amelyet a katolicizmusát és emberi tartását a diktatúra alatt is megőrző lengyel néphez intézett, az 1981-es, értelmetlen katonai puccs ellenére is olyannyira megerősítették Lengyelországot, hogy a Szolidaritás mozgalmat nem tudták megsemmisíteni,
s a lengyel ellenállás kitartott a bolsevik állam bukásáig. Elmondható, hogy a lengyel pápa két szava lebontotta a kommunizmus „jerikói falait”.
Ronald Reagan „csillagháborús” terve végső csapást mért az afganisztáni vállalkozásba katonailag és gazdaságilag is beleroppanó, maradék lakossági támogatását is elveszítő szovjet diktatúrára: a merész terv olyan fegyverkezési és fejlesztési versenybe hajszolta Moszkvát, hogy a szovjet vezetés kétségbeesett alkudozásokra kényszerült Washingtonnal, felajánlva a teljes atomleszerelést is. Reagan, szakítva elődei kompromisszumkereső politikájával, nyíltan szembehelyezkedett a szovjet rezsimmel, ő nevezte a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának”. (Magyarországi keresztény családoknál ebben az időszakban nem volt ritka, hogy II. János Pál és Ronald Reagan kis arcképét is kitették a tükör mellé az előszobai kisasztalokra – a szerk.)
Margaret Thatcher brit miniszterelnök azóta is példátlan, a Szovjetunió kegyeit kereső és a bolsevik állammal kialakított kapcsolatok oltárán akár egész országokat feláldozva, akár saját, gerincesebb diplomatájukat is odadobva (lásd a Bang Jensen-ügyet) politizáló nyugat-európai szovjet politikával szembemenetelő álláspontja szintén komoly fegyvertényként hatott. Thatcher már 1984-ben kijelentette a vele akkor még a Politikai Bizottság tagjaként tárgyaló Gorbacsovnak, hogy a kommunizmus „javíthatatlan, bukott rendszer”.
Felsorolni sem lehetne, hogy a már az 1960-as évektől (részben a KGB ügynökei által hatalmas pénzösszegek által, erőteljesen manipulált) a szélsőbaloldal felé tolódó, a szovjet rezsimmel többé-kevésbé szimpatizáló, a zavaros marxista tanokat átvevő nyugat-európai tömegtájékoztatás és tömegkultúra
milyen eszközökkel támadta Thatchert és Reagant, megpróbálva hitelteleníteni őket és aláásni emberi méltóságukat. II. János Pál pápa köztéri szobrát pedig, jóval a kommunizmus összeomlása után, eltávolíttatták a franciaországi Ploërmelben.
Végjáték atomkatasztrófával
Meddő kísérletet tett a rendszer megreformálására az 1986. februári XXVII. pártkongresszuson Mihail Gorbacsov, aki meghirdette a fennálló társadalmi rend reformját, három fő jelszóval: peresztrojka (átalakítás) – a szovjet viszonyok átalakítása; glasznoszty (nyilvánosság) – a nyilvánosság és nyíltság nagyobb szerepvállalása; uszkorenyije (gyorsítás) – a gazdaság hatékonyabb fejlődése.
Tartósan azonban ezek a reformok sem tudtak segíteni az ország állapotán. 1986. április 26-án újabb csapás érte a Szovjetuniót, amikor atomreaktor-baleset történt Csernobilban. A pártvezetés ráadásul el akarta ezt titkolni, de Svédországban észlelték az elképesztően megnövekedett radioaktív sugárzást – olvasható a Híradó.hu cikkében.
Jellemző a hatalom cinizmusára, hogy
1986. május 1-jén mind az erőteljes sugárzásnak kitett szovjetunióbeli, mind a megszállt országokban megtartották a felvonulásokat anélkül, hogy a körülményekről tájékoztatták volna az embereket.
Magyarországon is elmulasztották az elemi biztonsági intézkedéseket, így például a jódtabletták kiosztását az eleve sérülékenyebb gyermekek számára.
A baleset után biztonsági okokból leállítottak a Szovjetunióban több elavult RBMK típusú reaktort, emiatt csökkent a villamosenergia-termelés, és ez további gazdasági problémákhoz vezetett.
Gorbacsov az 1980-as évek végére felismerte, hogy a Szovjetunió mint állam fennállása is veszélybe került. Litvánia – elsőként a tagköztársaságok között – 1990 márciusában kikiáltotta a függetlenségét, amit azonban a szovjet szövetségi szervek még nem ismertek el. Az SZKP júliusi kongresszusa, javaslatára, elfogadta az 1922-es szovjet alapszerződés (amellyel annak idején a Szovjetunió mint államszövetség jogilag megalakult) helyett egy új alapszerződés kidolgozásának programját.
A tervezet szerint az új állam neve Szovjet Szuverén Köztársaságok Szövetsége lett volna, ez a későbbiekben Szuverén Államok Szövetsége névre lett változtatva a tervezet részletes vitája során, amely érdemben 1991 januárjában kezdődött meg. Azonban a tizenöt szovjet tagköztársaság közül csak kilenc vett részt a tervezet vitájában, Észtország, Grúzia, Lettország, Litvánia, Moldávia és Örményország nem vett részt benne.
Hosszas vita után a megállapodás 1991. augusztus 20-án lépett volna életbe a tervezet szerint, ám a Gorbacsov-ellenes erők államcsínyt próbáltak elkövetni augusztus 19-én, amelynek leverése után már az események túlhaladtak az új államszerződésen. Gorbacsov hatalma egyre formálisabb és kisebb lett,
Oroszország területén a szövetségi hatalom egyre gyorsabban került át az orosz tagköztársaság elnökének, Borisz Jelcin kezébe. A moszkvai puccs idején és után több tagköztársaság is kimondta a függetlenségét.
A végső lépés 1991. december 8-án történt, amikor Oroszország, Ukrajna és Belarusz hivatalosan megállapodott egymással a Szovjetunió megszüntetéséről (ez az úgynevezett belavezsai megállapodás, a tárgyalás helyszínéről a belarusz–lengyel határvidéken található belavezsai erdőről elnevezve), majd ezt követően december 12-én Oroszország is kikiáltotta a függetlenségét a Szovjetuniótól, ezzel – paradox módon – de jure a szovjet szövetségi intézmények székhelye a szövetségen kívülre került – olvasható a Híradó.hu cikkében.
Ezen körülmények között került sor arra, hogy Mihail Gorbacsov 30 évvel ezelőtt a képernyők elé üljön és bejelentse az 1922 decemberében megalakult állam megszűnését. Most, hogy a nyugati elitek ismét a szélsőbal felé tolódnak értékrendszerükben és politikai felfogásukban,
intő jel lehet ez a beszéd és ez az évforduló, hogy Marx és Lenin zavaros eszmerendszere milyen pusztításhoz, micsoda visszafordíthatatlan károkhoz vezethet.
Borítókép: Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a párt XXVII. kongresszusán előadói beszédét tartja, amelyben meghirdette az átalakulás (peresztrojka) programját (Fotó: Nemzeti Fotótár/TASZSZ)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMeglepő tény derült ki egy időszámítás előtti napkitörésről
A kutatók kimutatták, hogy az extrém naptevékenység egy erős napkitörés, amelyet korábban az időszámítás előtti 660-ra datáltak, valójában 664 nyarán történt.
Egyetlen kérdést tett fel a kommentelőknek Noszály Sándor ügyében a pszichológus, mire felrobbant a szekció
Velős volt.
Az aradi vértanúk fájdalmas emlékezete
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján Kárpát-medence-szerte megemlékezünk az 1848–49-es polgári forradalmunk és szabadságharcunk leverése után kivégzett aradi tizenháromról.
Levideózták a rendőrök, ahogy megetetik a makacs macskákat, akik a Hajógyári-szigeten ragadtak
Az egyiknek szív alakú folt van az orrán. Cuki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszol - élőben az Origón
Megbénult Budapest, teljes szélességben lezárták az Üllői utat
Csalás történt? Megérkezett a TV2 válasza a Megasztáros botrányra
Magyarország: elfelejtve – egy külföldi földrajzkönyvből kifelejtették hazánkat
Lebukott! A stúdióban csókolózott új párjával a Dancing with the Stars gyönyörű sztárja
Magyar családok tízezreit érintheti: nő a munkanélküliség Ausztriában
Fizetési felszólítás
Elek Gábor bátor játékot vár a Fradi ellen az Esztergomtól
Nagyon csúnyán lebukott Orbán egyik véresszájú ellenfele
A Liverpool lecsúszott rekordere 28 évesen csirkét árul futballozás helyett
Amikor semmi kedved a szeretteidről megemlékezni – Magyar Péter módra
Nem tud mit kezdeni a budapesti találkozóval Brüsszel
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMeglepő tény derült ki egy időszámítás előtti napkitörésről
A kutatók kimutatták, hogy az extrém naptevékenység egy erős napkitörés, amelyet korábban az időszámítás előtti 660-ra datáltak, valójában 664 nyarán történt.
Egyetlen kérdést tett fel a kommentelőknek Noszály Sándor ügyében a pszichológus, mire felrobbant a szekció
Velős volt.
Az aradi vértanúk fájdalmas emlékezete
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján Kárpát-medence-szerte megemlékezünk az 1848–49-es polgári forradalmunk és szabadságharcunk leverése után kivégzett aradi tizenháromról.
Levideózták a rendőrök, ahogy megetetik a makacs macskákat, akik a Hajógyári-szigeten ragadtak
Az egyiknek szív alakú folt van az orrán. Cuki.