Hatvanöt évvel ezelőtt született meg a kommunista párthadsereg, a munkásőrség

A szocialista párt ökleként is említhető munkásőrséget az 1956-os forradalmat vérbe fojtó szovjet hadsereg által hatalomra juttatott Kádár János és elvtársai 65 évvel ezelőtt hívták életre. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. január 29-én határozta el, hogy fel kell állítani a „polgári fegyveres karhatalmi” erőt, amely munkásőrség néven egészen az 1989. október 21-i, jogutód nélküli megszűnéséig a kommunisták magánhadseregeként védte a Kádár János nevével fémjelzett rendszert és a szocializmust – írja a Hirado.hu.

November 4-én hajnali öt órakor indult meg a Vörös Hadsereg támadása, öt perccel később pedig az ungvári rádió magyar nyelvű adása már be is jelentette a Kádár János által vezetett új, úgymond forradalmi kormány megalakulását. 

Negyedórával később azonban a Szabad Kossuth Rádión a törvényes kormány nevében Nagy Imre a világ tudtára adta:

Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.

Csöppet sem volt népszerű az ellenséges tankok árnyékában érkező új kormány. Magyarhonban kevés embert utáltak akkortájt Kádárnál jobban, aki viszont tisztában volt azzal, hogy csakis akkor tudja megszilárdítani a hatalmát, ha hozzá és pártjához hű, saját fegyveres erővel rendelkezik. 

Mivel a forradalom alatt gyakorlatilag felbomlott az ország korábbi rendfenntartó ereje, s néhány esetet leszámítva a honvédség katonái sem fordultak a nép ellen – ráadásul a forradalom után a Magyar Néphadsereget a szovjet csapatok még le is fegyverezték – Kádárék úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy közvetlen pártirányítású fegyveres testületet, amelyet, mint egy pretoriánus gárdát, ha kell, akár még a gárda nevét adó munkásság ellen is be tudnak vetni.

Madách Imre tér. A VII. kerületi munkásőrség zászlóavató ün­nepsége 1957-ben (Fotó: Fortepan)

A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. január 29-én határozta el, hogy munkásőrség elnevezéssel létrehozza a polgári fegyveres karhatalmi alakulatát. Akkor már javában dühöngött Kádár terrorja. A Péterfy utcai kórházban önkénteskedő medikára, Tóth Ilonkára és társaira például nem sokkal később mondták ki a halálos ítéletet.

Nem a semmiből hozták létre a munkásőrséget, volt honnan beszippantani a személyi állományt. Az egyik merítési forrás az 1956 novemberében létrehozott Forradalmi Karhatalmi Ezredek állománya volt. 

A Kádár-huszároknak csúfolt pufajkások nevüket az orosz mintára gyártott vattakabátjukról kapták. A Horn Gyula későbbi miniszterelnököt, valamint karrieristákat, korábbi ávósokat, belügyiseket, párthű munkásokat és funkcionáriusokat soraiban tudó testület példátlan brutalitásáról híresült el és alaposan kivette a részét a forradalom eltiprását követő terrorból. 

A honvéd karhatalmi erőt az Elnöki Tanács 1957-ben feloszlatta ugyan, de a belügyi karhatalom tovább működhetett. A munkásőrség személyi állományát a párthű értelmiség és a karrierre vágyó állami és gazdasági vezetők is gyarapították. 

Noha az MSZMP Intéző Bizottsága szerint a párt öklét „1919-es vöröskatonákból, volt partizánokból, 1944 előtti kommunista munkásokból, téesztagokból és szegényparasztokból” kellett volna megalakítani, a forradalmat követő esztendőkben a munkásosztály tagjai és a parasztság képviselői álltak legkevésbé a pártmilícia tagjai közé.

Pipishegy Repülőtér. A felvétel a munkásőrség tömegoszlatási gyakorlatán készült 1983-ban (Fotó: Fortepan)

Ennek ellenére a testület létszáma szépen gyarapodott, úgyhogy 1957 márciusában Budapesten és más nagyobb városokban már erőfitogtató felvonulásra is tellett.

A főváros utcáit akkortájt ellepték a MUK – Márciusban Újrakezdjük – feliratú falfirkák, s ezt a lehetőséget nemcsak a párt, de annak összes terrorszervezete annak ellenére is komolyan vette, hogy addigra már megtörték a magyar társadalmat. Ettől kezdve rendfenntartóként egészen a rendszer bukásáig az összes párt- és állami ünnepségen jelen voltak a munkásőrök.

A testület létszáma hosszú ideig vetekedett a Magyar Néphadseregével, de a 60-as évek végére már 120 ezresre duzzasztott haderőnek is a felét, mintegy 60 ezer főt tett ki a munkásőrség állománya. Az MSZMP Központi Bizottsága egészen 1989-ig közvetlen irányítással, kézben tartotta a milicista testületet.

Az MSZMP tagokból álló kormány az MSZMP-alapszervezetek által kiválogatott állományból összetevődő testületet hivatalosan május 8-án vette át. Ebből azonban nem következik az, hogy a munkásőrök eltávolodtak volna eredeti gazdáiktól. 

Borbély Sándor országos parancsnok közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1989. október 2-án még arról szónokolt a munkásőr-parancsnokok országos gyűlésén, hogy 

a legfontosabb, hogy a munkásőrséget át tudjuk menteni egy új, baloldali felállású vezetés legitim szervezeteként, a baloldali erők segítésére és támogatására

A fegyveres testület harckészültsége a kormány általi felszámolásáig, egészen 1989 októberéig megmaradt. 

A novemberi, úgynevezett négyigenes népszavazáson az emberek elsöprő többsége megerősítette a jogutód nélküli feloszlatást, ami egyúttal a kommunisták átmentési kísérletét is megakadályozta.

Kiss Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa szerint a forradalom leverését követően a munkásőrség leginkább azoknak a párttagoknak lett a gyűjtőhelye, akik sok esetben még a kádári politikai vonalhoz képest is balra helyezkedtek el. 

A testület állományának 1963-as rotációját követően több fanatikust „parkolópályára” helyeztek. Megnőtt azoknak az aránya, akik már nem a karrierjük vagy párttagságuk egyengetése céljából, hanem „hobbiból” léptek be a párt hadseregébe. A 80-as évtized romló gazdasági helyzete azonban megnehezítette a munkásőrség működését, a maszekolási lehetőségeknek köszönhetően pedig egyre kevesebben jelentkeztek a milíciába. 

A rendszer agóniájával a karrierlehetőségek száma is csökkent. A történész elmondta: az is bizonyítja, hogy a testület mennyire fontos volt a hatalom számára, hogy Grósz Károly 1988. június 11–12-én, a munkásőrparancsnokok IV. országos értekezletén – de más alkalommal is – beszélt a rendkívüli állapot bevezetésének lehetőségéről.

Figyelmet érdemel az a tény is, hogy a munkásőrség 1989-es harckiképzési tervében a karhatalmi harcászat, azaz a tömegoszlatás kiemelt szerepet kapott – mondta a történész.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: A Madách Imre tér a Rumbach Sebestyén utca felé nézve 1957-ben (Fotó: Fortepan/Bauer Sándor)