A régi magyar bányavidékeket, sejtelmes bányalejáratokat ábrázoló képeslapoknak külön gyűjtőkörük van Kárpát-medence-szerte. Vannak, akik szakmai kötődés miatt vadásszák le ezeket a lapokat a gyűjteményükbe, s vannak, akiket a régi gazdagságunk emlékei iránti reményteli tisztelet vezet. Ilyen gyűjtő vagyok én is.
Cikkünk címébe nem azért került be a magyar szó, mert 1918-ban, a nagy összeomlás előtt útra kelt lapunkon a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. petrozsényi tárnájának bejárata látható, hanem azért, mert Petrozsény mindig is magyar terület volt.
E bányavidéknek ráadásul igen érdekes a története. Az Elrabolt Hungária album írásakor derült ki számomra, hogy az itteni bányákat 1895-ben szerezte meg a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., amely Trianon után Petrosani Román Kőszénbánya Rt. néven román részvénytársasággá alakult át. Ez a társulat a körülményekhez képest olyan jól lavírozott, hogy vagyonegyüttese képezte Magyarország egyik legnagyobb külföldi érdekeltségét a második világháború végéig.
A petrozsényi szén- és aranybányákat végül a Szovjetunió szerezte meg magának 1947-ben jóvátétel címén. A magyar vagyon román közvetítéssel a szovjet birodalom ölébe hullott, így alakult meg a Sovromcărbune társaság.
Petrozsényról már az 1800-as években tudták, hogy Európa egyik leggazdagabb barnaszéntartaléka fölött fekszik, nem hiába tette rá mancsát az utolsó balkáni birodalom, Nagy-Románia.
