A koronavírus miatt nőtt az alzheimeres betegek száma?

A koronavírussal fertőzött 65 évnél idősebbek esetében majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki Alzheimer-kór – derül ki abból a tanulmányból, aminek eredményeit a Journal of Alzheimer's Disease lapban publikálták.

2022. 10. 07. 12:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hamarabb kialakulhat az Alzheimer-kór azoknál, akik átestek a koronavírus fertőzésen? 

A kutatócsoport 6,2 millió, 65 év feletti, 2020 februárja és 2021 májusa között orvosi kezelésben részesült felnőtt egészségügyi adatait elemezte az Egyesült Államokban. (Az általuk vizsgált személyek nyilvántartásában nem szerepelt előzetesen az Alzheimer-kór diagnózisa.) 

A kutatók két csoportra osztották az embereket. A korábban koronavírussal fertőzöttek kerültek az egyikbe, míg a másikba azok, akiknél nem volt dokumentált vírusfertőzés. A víruson átesett csoportban több mint 400 ezer ember volt, a vírust (még) nem elkapó emberek 5,8 millióan voltak.

A kutatók azt nézték, hogy milyen valószínűséggel alakul ki Alzheimer-kór a fertőzést követő egy éven belül. Az eredmények azt mutatják, hogy az Alzheimer-kór kockázata csaknem megkétszereződött, 0,35 százalékról 0,68 százalékra nőtt a betegségen átesett időseknél a diagnózist követő egy évben. A kutatóknak nem világos, hogy a koronavírus indítja be a betegség kialakulását, vagy felgyorsítja annak kifejlődését.

Mi a befolyásolja az Alzheimer-kór kialakulását?

Pamela Davis, a Case Western Reserve School of Medicine kutatóprofesszora, a tanulmány társszerzője az independent.co.uk portálnak arról beszélt, hogy az 

Alzheimer-kór kialakulásában szerepet játszó tényezők kevéssé ismertek, de két szempont fontos lehet: a korábbi fertőzések, különösen vírusfertőzések és a gyulladások.

Mivel a koronavírus fertőzést összefüggésbe hozták a központi idegrendszeri rendellenességekkel, beleértve a gyulladást is, meg akarták vizsgálni, hogy a Covid akár rövid távon vezethet-e az esetek növekedéséhez. 

Ez azért fontos, mert ha az újonnan diagnosztizált Alzheimer-kóros betegek száma emelkedik, akkor a jelenleg gyógyíthatatlan betegségben szenvedők jelentősen növelhetik az egészségügyi kiadásokat, a családok terheit.

A kutatók eredményei azt mutatják, hogy az Alzheimer-kór kockázata csaknem megkétszereződött a koronavíruson betegségen átesett idősek körében. A kutatóknak az még nem világos, hogy a koronavírus indítja be a betegség kialakulását, vagy felgyorsítja annak kifejlődését. (Fotó: Unsplash)

A kutatóprofesszor szerint az Alzheimer-kórral kapcsolatban a legutóbbi időkig úgy gondolták, hogy az általános kockázati tényezők, például a magas vérnyomás, a szívbetegségek, az elhízás és a mozgásszegény életmód csökkentésével megfordították a romló tendenciát. 

Az Egyesült Államokban nagyon sokan betegedtek meg a koronavírustól. A Covid hosszú távú következményei még mindig látszanak. Fontos, hogy továbbra is figyelemmel kísérjük ezt a betegséget

 – üzente Pamela Davis. 

A csapat azt tervezi, hogy folytatja a koronavírus Alzheimer-kórra és más neurodegeneratív rendellenességekre gyakorolt hatásának a tanulmányozását. További céljuk, hogy azokra az emberekre összpontosítsanak, akik sérülékenyebbek lehetnek, illetve megtalálják a módját a koronavírus hosszú távú következményeinek kezelésére. Amik nem csupán az idegrendszerre korlátozódnak.

Hosszú távon is okozhat tüneteket a koronavírus-fertőzés? 

Idén júliusban a Birminghami Egyetem munkatársai által a Nature Medicine-ben megjelent kutatás 62 olyan tünetet sorolt fel, amelyek egyértelműen a koronavírus-fertőzés következményei és hosszú távon az érintettekkel maradnak. 

A jól ismert tünetek körében említették a légszomjat, a szaglás torzulását és a mellkasi fájdalmat, a memóriaproblémákat, a merevedési zavart, a végtagduzzanatokat és a hallucinációkat. A fertőzött csoportban ezek a problémák a hibahatárt messze meghaladó gyakorisággal fordultak elő, mint a koronavírust megúszók körében. 

Látványos különbség még, hogy a koronavírusban megbetegedettek négyszer gyakrabban tapasztaltak hajhullást, illetve a szexuális problémák is kétszer gyakrabban fordultak elő.

A koronavírus mindössze három éve jelent meg, azaz nem tudhatjuk, hogy milyen egyéb hosszú távú hatásai lehetnek.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.