Nagyban hozzájárult a vármegyerendszer a török hódoltsági terület magyarsága keresztény identitásának megtartásához

A vármegyerendszernek is köszönhető, hogy bő 150 év alatt sem törökösödött el a népesség.

A kora újkorban pedig megjelent a parasztvármegye, amely a megyék határain belül működő közbiztonsági szervezet volt. A vármegye szinte minden időszakban védelmet (legyen az fizikai vagy jogi) képviselt, és az autonómia megtestesítője volt.

A magyar kora újkor egyik legintuitívabb és korát messze meghaladó gondolatokkal rendelkező kutatója Salamon Ferenc volt, aki a következőket írta a kora újkori, királyi Magyarország területén lévő vármegyék szerepéről: „Először egyes főurak, aztán a szomszédos nemesség közösen, azaz a megyék gondoskodtak magokról égető szükség esetén. […] a viszonyok rendkívülisége mellett mondhatni a túlságig kifejlett az önkormányzat is. 

Az alispán valós hatalom lett. […] a megyék határozottan felülkerekedtek  az oligarchákon, […] a várkapitányságokon is […] Megyék szerint vettetvén ki a várak fentartására szolgáló ingyenmunka is, a várkapitányok önkénye ellen a megye szolgált védelmül. Szóval, mind a nagy bandériumok elenyészte, mind a védelmi erő helyhezkötöttsége által előidézett változás a megyeiség szóban foglalható össze.” (1)

 

Bár a Hódoltságot és a királyi Magyarország területét az oszmán, és a vele szemben álló magyar végvárrendszer választotta el egymástól, ez nem egy hermetikusan lezárt, áthatolhatatlan rendszer volt. Az oszmán csapatok rendszeresen átjártak fosztogatni a királyi Magyarország területeire, míg a Magyar Királyság fenn tudta tartani a magyar államiságot a hódoltsági, fizikailag oszmán ellenőrzés alatt álló területeken is. Ez utóbbi jelenség a condominium. 

Ennek csak egyik eleme volt a közismert, ún. kettős (valójában „többes” adózás), amelyben a Hódoltság területén élő jobbágyság adót fizetett magyar részre, és új urainak, az oszmánoknak is. Másik eleme viszont az, hogy a magyar állam fenntartotta a bíráskodás jogát, illetve a hódoltsági területen korábban működő magyar vármegyerendszerek nem megszűntek, hanem tisztviselői karuk és nemességük átköltözött a királyi Magyarország területére, és ún. kihelyezett vármegyeként működve továbbra is fenntartotta a jogfolytonos közigazgatási működést a hódoltsági területen, azaz nem adta fel a magyar állami kontinuitást. 

A condominium (kettős adózás, bíráskodás és vármegyei működés) legnagyobb jelentőségét az adja, hogy – számos történész szerint – ennek köszönhető az, hogy az oszmán ellenőrzés teljes megszűnése után (1718. pozsareváci béke) a korábbi hódoltsági terület lakossága továbbra is keresztény identitással rendelkezett, azaz bő 150 év alatt sem törökösödött el.   

(1) Salamon Ferenc: Magyarország a török hódítás korában. Franklin-társulat, Budapest, [é. n.]. Második, javított kiadás. 173.

A szerző Illik Péter, a Magyarságkutató Intézet munkatársa

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján érhető el.

Borítókép: Melocco Miklós szobrászművész 2006-ban felavatott szoborkompozíciója a várhegy északi rondelláján (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)