A farkasok legjellegzetesebb hangadása a vonyítás, azonban nem csak a farkasok vonyítanak, a kutyafélék családjának több tagjánál is előfordul ez a hangtípus. A farkasok például arra használják, hogy fajtársaikkal nagy távolságokon keresztül kommunikáljanak, kijelöljék a territóriumuk határait, és hogy válaszvonyítással osszák meg egymással a helyzetüket. Háziasított rokonaiknál, a kutyáknál sokkal komplikáltabbnak tűnik a vonyítás használata.
Míg bizonyos fajták, mint a farkashoz nagyon hasonlító szánhúzók, gyakran vonyítanak akár indokolatlan hangokra is (sziréna, harang, zene), addig más kutyák egyszer sem mutatják ezt a viselkedést az életük során. Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói arra keresték a választ, hogy vajon tényleg hajlamosabbak-e bizonyos fajták vonyítani, és ha igen, akkor ennek van-e köze a fajták farkasokkal való genetikai hasonlósághoz. A kutatók 68 kutyát teszteltek, amelyek a fajtájuk alapján különböző genetikai távolságra állnak a farkastól.
– Eredményeink alapján azok a fajták, amelyek genetikailag közelebbi rokonságban állnak a farkassal, úgynevezett ősi fajták, gyakrabban válaszolnak vonyítással a farkasoknak, míg a genetikailag távolabb álló fajták – őket modern fajtáknak hívjuk – inkább ugatással reagálnak.
Vagyis úgy tűnik, hogy bár a legtöbb fajta képes vonyítani, a modern fajták már nem használják ezt a hangadást az eredeti funkciója szerint. Ennek az lehet az oka, hogy a modern fajták kialakítása során már eltérőbb volt a kutyák szociális környezete, mint az ősi fajtáknál, és már nem volt szükség a nagy távolságú kommunikációt szolgáló hangtípusra – olvasható a tanszék közleményében Lehoczki Fanni, a kutatás első szerzőjének gondolata.
– Az eredmények azt is sugallják, hogy azok a fajták, amelyek többet vonyítottak, több stresszjelzést is mutattak a vizsgálat során. Azt feltételezzük, hogy az ősi fajták jobban „értik” a farkasok vonyítását, mint a modern fajták – tette hozzá Faragó Tamás, az etológia tanszék szenior kutatója. Érdekes módon a fajták közti különbség a vonyításban csak idősebb, ötévesnél öregebb kutyáknál figyelhető meg, ami mögött valamiféle korral együtt járó személyiségbeli változás vagy esetleg tapasztalat hatása állhat.
Feltételezésük szerint a vonyítás a félelem jele lehet, és így az idősebb kutyák félősebbek voltak a jelen helyzetben, amit korábban különböző tanulmányok már leírtak. Azonban ennek megerősítése további vizsgálatokat igényel. Ez az első kutatás, ami célzottan a kutyák vonyító viselkedését vizsgálta.
Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint a háziasítás megváltoztatta a kutyák hangrepertoárját, és a különböző funkciókra való szelekció hatással volt arra, hogy a fajták hogyan dolgozzák fel és használják az ősi kommunikációs formát, a vonyítást.
Borítókép: A korral együtt jár a személyiségbeli változás (Fotó: Shutterstock)
