– Mennyire megszokott vagy éppen szokatlan, hogy medúzák élnek a Dunában?
– Fontos kiemelni, hogy a Dunában, vagyis a Duna főágában nem élnek medúzák. A hazai előfordulások kizárólag egyetlen édesvízi fajra, a Craspedacusta sowerbii (Lankaster, 1880) vonatkoznak, ami felhagyott kavicsbányatavakban, folyók holtmedreiben, vagyis minden esetben állóvízben fordul elő. Ezalól nem kivétel a mostani bécsi előfordulás sem, ami dunai kikötőt, vagyis állóvizet említ.
– Találkozhatunk ezzel fajjal a magyarországi szakaszon is?
– Az édesvízi medúza első hazai írásos említése 1959-es, egy őrtilosi, valamint egy szegedi állóvízből. A medúza hazai előfordulása tehát korántsem új, viszont újabb és újabb helyekről jelzik. Ezek között Duna menti állóvizek is szerepelnek.
– Mi lehetett az oka a cikkünk fotóján szereplő tömeges megjelenésnek?
– A rövid válasz az, hogy jól érzik magukat, vagyis minden ideális a tömeges előfordulásukhoz. A tényleges miértek nem pontosan ismertek, ugyanakkor a faj érzékeny a vízhőmérséklet, a pH és víztisztaság paramétereire. A kiváltó okok között mind pozitívak, mind negatívak feltételezhetők. Pozitív ok lehet a vízminőség javulása, ami a Dunára is igaz.
Negatív indok lehet a terjedés mesterséges segítése, például nem megfelelően tisztított sportfelszereléseken keresztül.
De ide tartoznak a globális felmelegedés hatásai is, ami a Duna esetében melegebb vizet és gyakoribb kisvizes időszakokat jelent. A medúza előfordulásának komplex ökológiai hatásai – vagyis hogy mit okoz a táplálékhálózatban – nem teljes mértékben ismertek. Annyi bizonyos, hogy jelenléte teljesen átalakítja a vízi táplálékhálózatot, például a válogatást nélkülöző táplálkozása révén. Az összetettebb vizsgálatokat nehezíti, hogy kísérletes körülmények között a medúzaforma nehezen és csak rövid ideig tartható életben.
– Mit kell ezekről az állatokról tudni: például hogy kerültek ide, mivel táplálkoznak, hogyan szaporodnak és veszélyes-e az emberre?
– A Craspedacusta sowerbii feltehetően Kínából származó, mára invazív faj.
A legelterjedtebb csalánozó, ami az Antarktisz kivételével az összes kontinensen előfordul.
Első európai leírása Londonból a Regent’s parkból származik. Az édesvízi medúzák (vagyis nem egyetlen faj) – a parazita életmódúakon kívül – ragadozók. Nem válogatósak: méretük függvényében fogyasztanak lebegő életmódú zooplanktont, vagyis apró állatokat, halikrát, tubifexet. Szaporodásuk ivarosan – váltivarú medúza – és ivartalanul – bimbózással, osztódással, sarjadzással – történhet. Az irodalmak ritkán számolnak be mind a polip, mind a medúza alak együttes megjelenéséről, valamint a legtöbb esetben fellelt medúzaforma csak az egyik ivar előfordulását konstatálja. A faj hazai előfordulása feltehetően sokkal elterjedtebb a polipforma révén, mint amire az időnként tömegesen felbukkanó medúza formából következtetni tudunk.
Az emberre nézve teljes mértékben ártalmatlanok, a medúza nyugodtan kiemelhető a vízből és közelről kézből is megtekinthető.
– Az idén nyáron is tapasztalható tartós hőhullámok hatással vannak folyóvizeink élővilágára is?
– A hőhullámok is, mint minden környezeti hatás, befolyásolják a folyóvizek élővilágát. A hőhullámok ugyanakkor nem önmagukban hatnak. A felmelegedő víz, a csökkenő tápanyag, a gyakoribb kisvizes periódusok átalakítják a Duna lebegtetettélőlény-közösségeit, azokon keresztül pedig a teljes táplálékhálózatot. A lebegő életmódú algák, vagyis a fitoplankton esetében ez az összes mennyiség hosszú távú csökkenésén túl az algák sejtméretének csökkenését is okozza, valamint átalakul a közösség összetétele és sokfélesége. Erre vonatkozóan az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének munkatársai is végeznek kutatásokat, valamint működtetik a Duna közcélú, hosszú távú ökológiai monitoringját.
