Hospice-ellátás része Angliában a pezsgőzés és az xboxozás

Haldoklók ellátásában dolgozó orvosként Sarah Wells az elmúlt évtizedekben kétezer ember utolsó napjait, óráit, perceit próbálta megkönnyíteni. Tapasztalatairól a The Telegraphnak írt cikkében számolt be a hospice-terület szakembere.

CHINA-ZHEJIANG-HANGZHOU-END-OF-LIFE-NURSING (CN) Fotó: Europress/AFP/Xu Yu

A hospice-ellátás orvosaként eltöltött húsz év alatt körülbelül kétezer végstádiumú beteget gondozott Sarah Wells, aki tudja, milyen értékes minden megélt pillanat. Olyan emberekkel került ugyanis kapcsolatba, akiknek nagyon kevés idejük volt. A halál még mindig olyannyira tabu, hogy gyakran megkérdezik tőle, hogyan képes erre a munkára, de neki az emberek utolsó órái különleges időszakok, ezért kiváltságosnak érzi magát, hogy ennek részese lehet. Számára a halál természetes, normális és gyakran szép. Látja munkája spirituális oldalát, a betegek szorongásaira és félelmeire éppúgy összpontosít, mint betegségük fizikai oldalára.

Az általuk gondozott betegek végstádiumúak. Ez lehet demencia, szív- és szervelégtelenség, motoros neuronbetegség, előrehaladott daganat vagy bármilyen más olyan betegség, amely a halálukhoz vezethet. Általában heteik vannak hátra. Aránytalanul sok fiatal van közöttük – például kisgyermekes szülők, akik nem szeretnék, ha gyermekeik szemtanúi lennének a haláluknak.

A nagy tekintélyű bíróktól a gyári munkásokig minden társadalmi rétegből kerül hozzájuk beteg. A brit lapnak a tapasztalatairól beszámoló doktornő szerint a halál közelsége kiegyenlít – az, hogy valaki fontos pozíciót töltött be, nem számít, amikor meghal. Sokan félnek az ismeretlentől, különösen, ha szemtanúi voltak egy szeretett ember halálának. Nemrég szívelégtelenségben szenvedő betegüket kellett megnyugtatni, aki tudta, hogy az apja miként távozott ugyanazon betegség miatt. Elmagyarázták neki, hogy a haldoklás általában békés folyamat, melynek során az emberek elalszanak, mivel szerveik lelassulnak, és eszméletlen állapotba kerülnek. Érzik a kéz érintését, de már nem képesek reagálni.

A betegek közül sokan amiatt sajnálkoznak, hogy nem töltöttek elég időt a családjukkal. Egy haldokló kollégája arról beszélt, hibázott, hogy végigdolgozta a karácsonyokat, hogy a munkájának szentelje magá,t és közben elhalasztotta a szeretteivel töltött ünnepeket.

Sarah Wells azt tapasztalta, hogy az emberek nem azt bánják, amit megtettek, hanem azt, amit nem – az elmaradt születésnapi ünnepléseket, a kihasználatlan esélyeket. Sajnálják az olyan elhalasztott gyakorlati feladatokat, mint a végrendelkezés, a temetés megtervezése.

Az utolsó napok prioritásai eltérőek. Egy 18 éves, agresszív csontrákban szenvedő fiú az Xboxát akarta, míg egy lelkes wimbledoni rajongó a hátralévő idejét a verseny nézésével akarta tölteni, miközben epret eszik és pezsgőt iszik.

Az orvosok igyekeznek minden kérésnek eleget tenni. Egy rákos beteg azt várta, hogy megszülessen első unokája. Mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a hír még időben megérkezzen, de egyúttal őszinték is, amikor a betegek azt kérdezik, mennyi idejük van még. „Lehet, hogy csak egy napod van, de minden nap értékes” – mondja nekik Sarah Wells.

Szerinte a szépen megélt élet ünneplése nagyon fontos. Egy 80-as éveiben járó férfi és felesége pezsgős pohárköszöntőt mondtak egymásnak házassági évfordulójuk alkalmából – néhány órával a nő halála előtt. Gyönyörű pillanat volt.

Természetesen ez a munka megviseli. Emlékszik egy fiatal nőre, aki hirtelen meghalt, ami traumatikus volt a családja, de a csapat számára is. Minden támogatást megadnak a családoknak és pszichológiai támogatást a személyzetnek, de az orvosoknak is gondoskodniuk kell magukról. 

Egyszer egy otthonában haldokló férfi ápolására érkezett, ahol egy tetoválót talált. A ház zsúfolásig megtelt a nevetéstől sikoltozó rokonokkal. Mindannyian egyforma Union Jack-tetoválást csináltattak a karjukra, hogy így emlékezzenek szerettükre.

A házi kedvencek gyakran vigasztalnak. Sok beteg kéri, hogy macskája és kutyája az ágyukban legyen, amikor meghalnak. Egyszer egy nő szeretett lovát vitték a kórház udvarára. Szerencsére mesésen jól viselkedett az állat.

A brit orvosnő nem tartja magát vallásosnak, de a túlvilágba vetett hitét a munkája megerősítette. Azt mondja, betegei nem annyira Istenről beszélnek neki, hanem az elhunyt rokonokról, akiket látnak. Amikor azt mondják, hogy látták az anyjukat, elhunyt testvérüket vagy egy háziállatot, az már utolsó út része. Sarah Wells tudja, hogy csak óráik, legfeljebb napjaik vannak.

A doktornő napjai nagy részét azzal tölti, hogy a betegekkel a halálról beszél, ennek hatására nem ragad le apró dolgoknál. A forgalmi dugók és az adóbevallások nem zavarják. 52 évesen sportol, a lehető legegészségesebben él, és nem fél a betegségtől. Nagyra értékeli a családot és a barátokat, a jelenre koncentrál, nem pedig arra, hogy mi történhet a jövőben. Nem fél a saját halálától. Tudja, hogy mi fog történni, és gondoskodik arról, hogy olyan emberek vegyék majd körül, akiket szeret, mert a munkája megtanította arra, hogy a másokkal való kapcsolatunk az, ami igazán számít.

Mit jelent a hospice-ellátás?

A hospice-ellátást akkor veszik igénybe a páciensek, ha már nem tud segíteni az aktív, gyógyító kezelés, és a betegek várhatóan hat-tizenkét hónapig vagy kevesebb ideig élnek, ám a betegség a szokásos lefolyását mutatja.

A Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikáján a hospice például külön profillal, multidiszciplináris teammel működő ellátás, amely elsősorban a minőségre összpontosít, nem pedig az élettartamra. Legfőbb céljuk a humánus és együtt érző gondoskodás a gyógyíthatatlan betegség utolsó szakaszában lévő emberekről, a lehető legteljesebben, legjobb életminőségben és a lehető legkényelmesebben.

A hospice-filozófia a halált az élet végső szakaszaként fogadja el: megerősíti az életet, de sem siettetni, sem elodázni nem kívánja a halált. A hospice-ellátás inkább az embert kezeli, mint a betegséget. Azon dolgoznak, hogy a beteg utolsó időszakát méltósággal és szeretteivel körülvéve tölthesse. Családközpontú, hiszen a páciens is és a család is részese a döntések meghozatalának.

Borítókép:A hospice-ellátás az életről szól. (Fotó: Europress/AFP/Xu Yu)