Pontosan ötvenhárom éve, azaz 1972. március 31-én indult el a Vénusz felé a Kosmos 482 nevű szovjet űrszonda. Igaz, a célját sosem érte el, így folyamatosan a Föld körül kering, azonban most visszatér.
Az objektumot azért lőtték fel, hogy egy leszállóegységet juttasson el a Vénuszra, azonban időközben műszaki hiba történt, leálltak a hajtőművei. Emiatt darabokra esett, a részei azóta a Föld körül keringenek.
Most változás jön, a BorsOnline az Earthsky cikke alapján azt írja ugyanis, hogy a szétesés ellenére a leszállóegység egyben maradt, amelynek az átmérője egy méter, viszont a súlya 495 kilogramm. Ráadásul olyan anyaggal vonták be, amellyel kibírja a Vénusz légkörébe való belépést, tehát nem ég el, így a hozzáértők azt feltételezik, hogy nagy valószínűséggel a Földre való visszatérést is kibírja egyben. A jelenlegi számítások szerint az űrszonda 242 kilométeres óránkénti sebességgel csapódhat be, így óriási károkat okozhat a Föld felszínén.
További Mozaik híreink
A legfrissebb becslés szerint idén május 8. és 11. között csapódhat be az objektum, azonban a tudósok szerint nagyon alacsony az esély arra, hogy lakott területen landoljon. Teljes bizonyosssággal azonban nem lehet kizárni, hiszen ezt a légköri körülmények befolyásolják.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gondolta volna? Ezért esik le a panír a rántott húsról
Köztudott, hogy a magyar ember ha tehetné, mindent bepanírozna, majd kirántana.

Ha ezt teszi a gyermeke szendvicsébe, ellenálóbb lesz a betegségekkel szemben
Amikor a szendvicsekről van szó, karikákra vágott paprika, uborka vagy paradicsom, esetleg jégsaláta jut elsőre eszünkbe.

Kiderült a tojásrántotta titka, így lesz a legfinomabb
A rántotta az egyik legnépszerűbb és legegyszerűbb reggeli fogás, amit szinte mindenki el tud készíteni – legalábbis azt hisszük.

Fogyni szeretne? Kiderült, hogy járhat sikerrel, íme a titkos kapcsoló
Ezek a zseniális trükkök felgyorsítják a fogyást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk