A Poszt-Covid–19 (PC19) elnevezéssel útjára indított cikksorozatom egyik legutóbbi részében amellett érveltem, hogy a 2010 utáni gazdaságpolitika kettős arca – tehát hogy önmagunkhoz képest eredményesek voltunk, de a régióban csak közepesen teljesítettünk – döntően a gazdaságpolitika intézményi gyengeségeiből, a teljes sikerre kevésbé alkalmas kormányzati szerkezetből eredt.
Most arra teszek kísérletet, hogy összegezzem az elmaradt eredményeket, és számokkal érveljek a címben feltett kérdésre adott egyértelmű igen válasz mellett.
Nézzük először a kiindulópontokat:
- Nem helytelen feltenni a „mi történt volna, ha…” kérdését. A jövő mindig sok változatban tárul elénk, és a mi döntéseinken múlik, hogy azokból melyik valósul meg. Minden múlt valamikor a jövő egyik változata volt. A közelmúlt a jelent, a korábbi múlt a közelmúltat hívta elő a sok változatból.
2010 után minden időbeli csomópontnál volt jó és kevésbé jó megoldás a kormányzás szerkezetére. Az akkori döntéseken múlott a mai fejlettségi szintünk, sebezhetőségünk, életszínvonalunk, adósságunk, jólétünk és még sok minden más is. - A miniszterelnök és a kormány – a tárgyalt időszakban – minden esetben racionális döntéseket hozott a gazdaságpolitika intézményeinek munkamegosztásáról. Megítélésem szerint azonban a döntő pillanatokban nem a legjobb döntést, inkább a könnyebb ellenállást választották. Könnyebb volt például kipróbálni egy bevált pénzügyminisztert gazdaságpolitikai szerepben, mint bizalmat szavazni az NGM-csapat egyik tagjának, hogy folytassa a csúcsminiszteri működést. Ennek azonban az volt az ára, hogy összecsúszott a gazdaságpolitikai centrum és a költségvetési érdek, amiből mindig a rövid távú érdek kerül(t) ki győztesen. Az NGM működésében azért nem volt ellentét a két idősáv között, mert a gazdaságpolitika első számú érdeke volt a három százalék alatti költségvetési hiány megteremtése. Ennek elérése után már a fenntartható felzárkózás felépítése vált fő feladattá.
- A pénzügyi tárca és a jegybank között semmifajta személyi ellentét nem volt 2013 és 2019 között, azóta is minden vita közgazdasági és szakmai természetű. A vitában a jegybank a fenntartható felzárkózást képviseli. Ez teszi lehetővé inflációs céljának tartós elérését, és ez biztosítja a pénzügyi stabilitást, mivel ezek a jegybank mandátumai. A pénzügyi tárca az éves költségvetési érdeket képviseli, mert ez a mandátuma.
És most nézzük azokat a kiemelt területeket, ahol egy fenntartható felzárkózási mandátummal rendelkező gazdaságpolitikai centrum jobb eredményt ért volna el, mint ami végül született.
1. Uniós fejlesztési pénzek felzárkózást célzó felhasználása
A költségvetés érdeke az uniós pénzek lehető legnagyobb arányú, gyors elköltése, mert az az adócentralizáció mértékében többletbevételt is jelent. Az ágazati tárcák részérdekkel rendelkeznek, ami a fenntartható felzárkózás érdekeivel vagy egybeesik, vagy nem. A gazdaságpolitikai centrum érdeke a lehető leghatékonyabb befektetés, a legnagyobb és legjobb szerkezetű növekedési hatással.
Az első – és eddig legsikeresebb – Széchenyi-tervben egy forint állami pénz három forintnyi beruházást mozgatott meg, a 2010–2019 közötti uniós programoknál 1:1 körüli az arány. Az eddig elköltött uniós pénzeknek legalább kétszeres szorzóval kellett volna működniük, ami 15-20 ezermilliárd forint többletforrást, beruházást mozgósíthatott volna. Ebből 5-7 ezermilliárd forint költségvetési többletbevétel származott volna.
2. Kiszámítható és eredményes lakáspolitika
A svájcifrank-alapú lakáshitelek forintra váltása után, 2015 közepétől nyílt újra tér a lakásépítés dinamizálására. 2016 után évente átlagosan 30-40 ezer új otthont lehetett volna építeni, ami a ténylegesen megépült átlagosan 20 ezer otthonhoz képest 2020 végéig összesen 60 ezer lakás különbözetet jelent. Ez évente átlagosan 0,5 százalékkal nagyobb GDP-növekedést és 200 milliárd forint többlet költségvetési bevételt hozott volna, miközben az időszak végére a gazdasági fejlettségünket akár két százalékponttal emelte volna.
3. Versenyképességi fordulat elindítása az évtized közepén
Az NGM a Széll Kálmán-tervekkel olyan strukturális reformokat indított el, amelyekkel az évtized legfontosabb szerkezeti átalakításainak 85 százalékát az évtized első harmadában sikerült végrehajtani. Ha nem áll le ez a reformpolitika, akkor elkészül a 3., 4. és 5. Széll Kálmán-terv, és valójában egy teljes versenyképességi fordulat indult volna el vagy ment volna végbe 2019 végéig. Évi egy-két százalék többlet GDP-hatást lehet valószínűsíteni egy így végbemenő folyamatos versenyképességi javulásból, döntően a többlet termelékenység-emelkedés és az erősebb innováció következtében.
4. Gyors digitális átmenet ment volna végbe
A versenyképességi reformok egyes döntő területei a felgyorsult digitális átmenetet szolgálták volna. A sikeres digitális átállást végrehajtó gazdaságok (pl. Észtország) példája alapján évi több mint egyszázalékos többlet GDP-t valószínűsíthetünk erről a területről a létrejött GDP-hez képest.
6. Adatreform és az állami beruházások hatékonysági többlete
Az állami beruházások magas aránya miatt az itt elérhető többlet döntő fontossággal bír a teljes beruházási hatékonyság szempontjából. Különösen a 2020–2022 közötti válság és az abból való kilábalás idején kaphatott volna meghatározó szerepet ez a hatékonysági többlet.
7. A makrogazdasági mutatók jelentős javulását eredményezte volna a gazdaságpolitikai centrum és a pénzügyi tárca szétválasztása
Ha megmarad a gazdaságpolitikai centrum, az a mindennapi életben is érezhető változásokhoz vezetett volna, ami a nagyobb reálkeresetben, a magasabb reáljövedelemben, a kis- és közepes vállalkozások bővülő exportbevételében, a kevesebb fiatal munkanélküliben és a még több felzárkózó régióban jelent volna meg.
A legélesebb különbség azonban a makrogazdasági alapszámokban jelentkezett volna. Elértük, sőt 85 százalék körüli értékkel meghaladtuk volna az 1936-ban mért átlagos nyugati és uniós fejlettségi értéket. Ebben az esetben az államadósság-ráta legkisebb értéke 55 százalék körül alakul, a devizában fennálló államadósság szintje 0–5 százalék körüli szintre süllyed, a termelékenységi többlet 10-15 százalékos, az erre épülő bértöbblet pedig 15-20 százalékos lehetett volna.
Ma is több változat létezik a 2030-ig tartó gazdasági fejlődésre. A mi jövőnkből is egyszer múlt lesz, és kizárólag rajtunk áll, hogy melyik változat győz. Tanuljunk a múlt hibáiból, hogy mindannyian győztesek legyünk.
P.S.
„A jó ellensége a jobbnak.” Robert Kennedy
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
A Magyar Nemzeti Bank elnökének összes írása a magyarnemzet.hu/rovat/PC19 oldalon olvasható.
Borítókép: Éberling András
PC19
