Migránspolitika és nyugat-európai bűntudat

Eltérő utakon járunk. De nem mi vagyunk azok, akik valahol utat vesztettek.

Las Palmas, 2020. november 18. Európába igyekvõ marokkói illegális bevándorlók a kormányképviselet elõtti téren idõznek 2020. november 17-én, miután az Arguineguin kikötõjében létesített befogadóállomásról a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canaria szigetén fekvõ Las Palmasba szállították õket. MTI/EPA/EFE/Quique Curbelo Fotó: Quique Curbelo

Magyarország hadtörténetéből egy katonanemzet képe rajzolódik ki. A sokat háborúzó magyarok jellemző vonásai közül azonban hiányzik más népek leigázásának, országuk meghódításának szándéka. A népvándorlás utolsó hullámában lezajlott honfoglalásra persze mondhatnánk, hogy a magyarok hódító hadjáratának következménye volt, csakhogy ez így nem teljesen igaz. A magyar honfoglalás különösebb harci cselekmények nélkül ment végbe, mivel a Kárpát-medencében az idő tájt nem létezett erős, szervezett állam. Másrészt az új haza egy őshazákat elhagyó nép végállomásának tekinthető, vagyis a magyarok – talán mitikus indíttatásból is – nem tettek mást, csak a helyüket keresték a nap alatt.

Miért beszélünk erről ma, a XXI. század első negyedében? Mert egykori gyarmattartó népek utódai bírálják hazánkat (és persze a visegrádi országokat) amiatt, hogy nem mutat szolidaritást a brüsszeli migránsbarát politika iránt, egyes elemzők pedig rámutatnak e migránspolitika mélylélektani vonatkozásaira. Szerintük az illegális bevándorlás támogatása összefügg azzal a bűntudattal, amely Nyugaton a volt gyarmatosítók lelkét nyomja.

Bűntudatunk akár nekünk is lehetne. Negatív példaként említhetnénk az úgynevezett kalandozásokat, a honfoglaló magyarok nyugati hadjáratait, csakhogy ezekre gyakran valamely nyugati uralkodó felkérésére került sor. Vagyis a magyarok részben nem idegen hódítóként, hanem egyik-másik európai fejedelem oldalán, szövetséges seregként vettek részt a kor hatalmi küzdelmeiben. Ennek ellenére e hadjáratok nem hagytak jó emlékeket rólunk, amint arról évszázadokon keresztül tanúskodott a római egyház által jóváhagyott Mindenszentek litániájának ismert könyörgése is: „A magyarok nyilaitól ments meg, uram, minket!”

Valóban létezik nyugat-európai bűntudat az egykor meghódított és gyarmatosított, ma már független országok népei iránt? Ha van ilyen, ha az érintett afrikai, ázsiai országok lakóinak tudatából kitörölhetetlen a hajdani rabló magatartás, az idegen népek leigázásának, kíméletlen kizsákmányolásának emléke, akkor ez érthető és méltányolható. De máris hozzátehetjük, hogy magánügy. Ki-ki számoljon el saját lelkiismeretével.

Jól ismert a gyarmatosító hatalmak közötti eszeveszett versengés a világ nagy részének felosztásáért. Ha csupán Afrika első világháború előtti térképére tekintünk, nyilvánvaló, hogy van okuk a bűntudatra azoknak, akik olyan hatalmas területeket haraptak ki maguknak ebből a földrészből, mint a franciák, a britek, a portugálok, a belgák, az olaszok, a németek és a spanyolok, s egy időben a holland telepesek, a búrok is.

Ám ha a nyugati migránspolitika hátterében valóban meghúzódik bűntudathoz köthető motívum, akkor mi, magyarok, máris feltehetjük a kérdést: hol marad ugyanez velünk kapcsolatban? Ugyanis 1920-ban a legnagyobb gyarmattartó hatalmak döntöttek hazánk kíméletlen feldarabolása, magyarok millióinak más országokhoz csatolása mellett. Nagy nyugati szövetségeseink ma a szuverenitásunkat, törvényeinket semmibe vevő illegális migránstömegek befogadása, elosztása tekintetében szolidaritást, együttérző magatartást követelnek tőlünk.

Ez a követelés felér azzal, mintha a bűneik felelősségében való osztozkodásra próbálnának rávenni bennünket. Mindezt azok után, hogy száz éve elkövették velünk szemben a legnagyobb igazságtalanságot. Brüsszelben még véletlenül sem emlékeznek Trianonra. Az ottani vezetés nem foglalkozik a határon túli magyarjaink kollektív jogaival, s miközben számon kérik tőlünk a szolidaritást, felénk ennek a legkisebb jelét sem mutatják. Folyamatosan támadják, zsarolják azt a Magyarországot, amely történelme során mindig befogadó volt, s amely ma is szívesen látja azokat, akik szabályosan, a törvényeinket és kultúránkat tiszteletben tartva kérnek bebocsátást. Érdekel ez valakit odakinn? Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem.

Az ellenünk folyó hadjáratok „magasabb”, vagyis balliberális birodalmi érdekek jegyében zajlanak. Eltérő utakon járunk. De nem mi vagyunk azok, akik valahol utat vesztettek.

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.