– Hol vannak már a gárdista barátok? – dünnyögi, s közben eszébe jut, hogy múltkor is annyira egyedül maradt egy kampányhelyzetben, hogy majdnem összeverte egy feldühített munkásember. A történtek annyira frusztrálták, hogy munka után áthívta a Fegyőr Bandit és felpofozta. Persze Bandinak azt hazudta, hogy azért kapta a sallert, mert megázott az esőben és összevizezte a frissen felmosott padlót. De Péter is nagyon jól tudta, hogy ha Bandi száraz időben érkezik, akkor is felpofozza, mert a Fegyőrt ütni mindig megindokolható. Az eset után fél napig boldogság töltötte el Pétert, egészen pontosan mindaddig, amíg a Feri nem hívta. – Az a Feri, akit annyira gyűlöltem, hogy beléptem a Jobbikba – morogja. De tudja, hogy tűrni kell, mert az öreg belügyminiszteri tárcát ígért neki, hogy jól játssza a szerepét.
Megint felcsendül a dallam: „Azt hittem jó lesz, hogy neked így elég. Valahogy összeomlott minden és már nem tudom, hogy miért. Egyre hajtogattad sírva, nem számít, hogy véget ért. Pedig mindig azt hittem, hogy neked ez jó”. Péter bánatosan vetkőzi le a múltját, majd könnyes arccal beakasztja a szekrénybe, közvetlenül a bohócruha mellé. A telefonja jelez: Feri üzent. Ma is kell írni pár Orbán-gyalázó bejegyzést és kioktatni a keresztény erkölcsről a jobboldalt. Futólag átvillan az agyán néhány intelem a tízparancsolatból: „Ne lopj! Ne hazudj, mások becsületére kárt ne tégy!”
Gyorsan elhessegeti a károgó hangokat és hozzálát a feladathoz, még mielőtt jön a következő üzenet, hogy menjen át. Addig be kell fejezni, mert találkozni kell Ferivel, akkor a whiskey és a bor után ép gondolata sem marad. Futólag még átvillan az agyán: talán egyszerűbb lett volna beházasodni a családba.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!