Amikor Jakab igazán elmereng

A Jobbik-elnök bánatosan vetkőzi le a múltját, majd könnyes arccal beakasztja a szekrénybe, közvetlenül a bohócruha mellé.

Forrás: Facebook

Ma már csak otthon masírozik nagy ritkán, de a régi barátokkal nem találkozik. Csendes perceiben visszaidézi a néhány éve volt boldog pillanatokat, miközben meg-megáll a tükör előtt.

Péter bánatos arcán legördülnek a könnycseppek, ahogy ujjaival nosztalgikusan tapogatja a múltját és megigazítja a gárdista mellényt. – Gabival úgy terveztük, hogy már óvodától kötelező viselet lesz – motyogja komoran. Tudja, hogy akkor fordult meg vele a világ, amikor megyei szervezeti elnökként megkapta az első elnöki bőrkabátot. Akkor úgy érezte, hogy ő már valaki, kihúzta magát, úgy járt a skinheadek előtt. Aztán jött a frakcióvezetői bőrkabát, majd az országos pártelnöké, amelyet még Gábor vásárolt a gyöngyösi Tescoban a kétezres évek elején. – Azok a régi szép idők! – gondolta, majd nagyot sóhajtott, hiszen már Feri a főnök. Az a Feri dirigál neki, akit régen, talán egy éve, még annyira gyűlölt.

A háttérben melankolikusan felcsendül Somló Tamás dala, s Péter szipogva énekli: „Olyan szépek voltunk tiszta szívvel még. Azt hittem, hogy jó lesz, hogy neked így elég.”. Eszébe jut, hogy ha még nemzeti radikális lenne, felszólalhatna az olyan magyargyűlölő senkik ellen, mint az a Dániel Péter, aki éppen az ő bejegyzésén felbuzdulva nevezte genetikailag alattvalónak a magyarokat. Péter szomorúan gondol arra, hogy ha újra felvehetné a gárdista mellényt, keményebb lenne, mint bárki a világon. Egy igazi, rasszista, antiszemita, homofób superman. De ma már nem cigányozhat szabadon, és a karlendítést is csak az edzőteremben gyakorolja nyújtásnak álcázva, mert a Feri megtiltotta.

„A hajad mostanában másképp hordod már, de nekem ugyanúgy szép vagy, ugyanaz a srác. Sokszor lopva nézlek, ahogy fáradtan állsz, nagyra nyílt szemekkel, talán egy jelre vársz” – szomorúan nézegeti magát a gárdista egyenruhában. Halvány mosolyra görbül a szája, felsejlenek azok a szép emlékek, amikor még szabadon lehetett cigányozni és buzizni Miskolcon, olykor-olykor pedig több százan felvonultak a cigánysoron. – Az volt az igazi keménység – gondolja, de ismét elkomorodik. Ma már csak némán figyeli, ahogy a korábban általa is sokat köpködött Európai Unió zászlóját szivárványosra cserélik, és szivárványos zászló került az önkormányzatok épületére, és talán hamarosan az iskolákra és az óvodákra is kitűzik az elfogadás jelképét.

– Hol vannak már a gárdista barátok? – dünnyögi, s közben eszébe jut, hogy múltkor is annyira egyedül maradt egy kampányhelyzetben, hogy majdnem összeverte egy feldühített munkásember. A történtek annyira frusztrálták, hogy munka után áthívta a Fegyőr Bandit és felpofozta. Persze Bandinak azt hazudta, hogy azért kapta a sallert, mert megázott az esőben és összevizezte a frissen felmosott padlót. De Péter is nagyon jól tudta, hogy ha Bandi száraz időben érkezik, akkor is felpofozza, mert a Fegyőrt ütni mindig megindokolható. Az eset után fél napig boldogság töltötte el Pétert, egészen pontosan mindaddig, amíg a Feri nem hívta. – Az a Feri, akit annyira gyűlöltem, hogy beléptem a Jobbikba – morogja. De tudja, hogy tűrni kell, mert az öreg belügyminiszteri tárcát ígért neki, hogy jól játssza a szerepét.

Megint felcsendül a dallam: „Azt hittem jó lesz, hogy neked így elég. Valahogy összeomlott minden és már nem tudom, hogy miért. Egyre hajtogattad sírva, nem számít, hogy véget ért. Pedig mindig azt hittem, hogy neked ez jó”. Péter bánatosan vetkőzi le a múltját, majd könnyes arccal beakasztja a szekrénybe, közvetlenül a bohócruha mellé. A telefonja jelez: Feri üzent. Ma is kell írni pár Orbán-gyalázó bejegyzést és kioktatni a keresztény erkölcsről a jobboldalt. Futólag átvillan az agyán néhány intelem a tízparancsolatból: „Ne lopj! Ne hazudj, mások becsületére kárt ne tégy!”

Gyorsan elhessegeti a károgó hangokat és hozzálát a feladathoz, még mielőtt jön a következő üzenet, hogy menjen át. Addig be kell fejezni, mert találkozni kell Ferivel, akkor a whiskey és a bor után ép gondolata sem marad. Futólag még átvillan az agyán: talán egyszerűbb lett volna beházasodni a családba.

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

(Borítókép: Jakab Péter, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely. Fotó: Facebook)